Mikor tudod hasznosítani a vízről, esőről, vízi élőlényekről szóló verseket? Verset mondani ugyanúgy, mint a mesét – bármikor érdemes. Gazdagítja a gyerekek szókincsét, az életkoruknak megfelelő játékos, egyszerű rímek pedig szórakoztatóan nyújtanak számukra sokféle ismeretet.

  • Mondogathattok esőről szóló verseket az aktuális időjáráshoz kapcsolódva egy esős napon unaloműző szórakozásként. Rajzolhattok, festhettek is hozzá eső festményeket.
  • Ha kirándultatok egy tópartra, érdemes felidézni az ott látott érdekességeket, vagy elővarázsolni a közös élmény hangulatát egy-egy tóparti életről szóló verssel.
  • A víz világnapja alkalmával érdemes beszélgetni a gyerekekkel az élővizeink tisztaságának megóvásáról is – a verseket olvasgatva látjátok majd, hogy mennyi kis élőlénynek adnak otthont a vizeink, így fontos, hogy vigyázzunk rájuk!
  • De mondókázni, verselni, spontán módon is bármikor lehet  – akár játék, akár figyelem-elterelés gyanánt, vigasztalásként, vagy várakozás közben. Ezért jó, ha van a tarsolyodban egy-egy rövidebb mondóka, versike, amivel alkalomadtán elvarázsolhatod kisgyermekedet.

 

 

Mondókák

 

Ess, eső, ess! Karikára ess!

Az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka,

még annál is hosszabb, mint a Duna hossza!

Még annál is hosszabb, mint a világ hossza!

Krumpli bokrosodjék, búza szaporodjék,

ess, eső, ess, karikára ess!

*****

Esik eső, jaj-jaj-jaj,

mindjárt itt a zivatar!

Tüzes villám cikázik,

aki nem fut, megázik!

*****

Esik eső csöpörög,

Paprika Jancsi nyöszörög.

Hát az öreg mit csinál?

Hason fekszik, úgy pipál.

 

 

Osvát Erzsébet: Csepp, csepp, esőcsepp

 

Fut, fut a sok esőcsepp:

kicsi, kisebb, legkisebb.

Fut, fut, egymás

hegyén-hátán,

versenyt fut az

ablaktáblán.

 

Kopog a sok esőcsepp:

kicsi, kisebb, legkisebb.

Kopogásuk

hallgatom.

Játszótér lett

ablakom

 

Osvát Erzsébet: Cérnalábú zápor

 

Hull a zápor,

nyári zápor.

Hull az égből,

hull a fákról.

Cérnalábú gyors eső,

gyerekeket kergető.

 

Itt terem,

ott terem,

fut a faleveleken,

háztetőkön

tereken,

a réten, a járdán,

szürke csacsi hátán…

 

Cérnalábán fut, fut, fut,

el sem éred a kaput:

utánad fut

bőrig ázol.

Jól megtréfált ez a zápor!

 

Hajnal Anna: Zápor

 

Nézz ki, Jancsika,

fürdik a világ,

ni, micsoda zuhany alatt

prüszkölnek a fák!

 

Hű, micsoda csutakolás,

csurog minden ág,

ázott fészken, ázott rigó

behúzza nyakát.

 

Hallgasd, Jancsika,

a szél magyaráz,

bedudál a kéménybe,

hogy visszhangzik a ház.

 

Vízből függöny zúg

az ablakon,

úgy kell átkelni az utcán,

mint  a patakon.

 

Majdhogy csónak kell,

az utca rohan,

ezer ugró buboréka

táncol boldogan.

 

Elállt, Jancsika,

már nem is zuhog,

nézd a megmosdatott fákat,

milyen boldogok:

 

Hű, hogy játszanak,

fröcskölnek vadul!

Ki ne menj, mert az a zuhany

a nyakadba hull!

 

Osvát Erzsébet: Az önző esernyő

 

Megeredt az eső,

brrr, hogy zuhog rám!

Csuromvizes lett a

hajam, a ruhám.

 

Sehol sincs egy eresz,

sehol nincs egy ház.

Most még a szél is fúj,

hogy kifiguráz!

 

Az esernyőm otthon

Függ a fogason.

Én meg az esőben

bőrig ázhatom.

 

Eszébe sem jut, hogy

sajnáljon az önző.

Csak magára gondol

az a csúf esernyő!

 

 

Weöres Sándor: Futózápor

 

Csillog a bozót, ága-boga ázik –

nem jutok szárazon addig a házig.

Vízben, sárban cuppogva járok –

majd ha bozót leszek, esőt kívánok.

 

Ázott ingemet tűz mellé terítik,

fázó testemet gyorsan melegítik.

Majd ha virág leszek, esőre nyílok…

Ázik a bozót, csillog-villog.

 

Osvát Erzsébet: Esik eső, haragos

 

Esik eső, záporeső, haragos.

Minden utca piszkos, poros, maszatos.

Csutakolja már a zápor mérgesen.

Sehol sincsen egy teremtett lélek sem.

 

Hanyatt-homlok menekülnek előle.

Csak a csacsik állnak ki az esőre.

Végre, végre fogy ereje, megpihen.

Alig esik, csak permetez szelíden.

 

A napsugár épp ezt lesi, ezt várja.

Előbújik, ránevet a világra.

 

 

Osvát Erzsébet: Kip-kop

 

-Kip-kop!

– Ki kopog?

– Eső veri ablakod.

– Hagyj aludni, jó eső,

vár rád erdő, rét, mező,

kertekben a sok virág,

szekfűk, rózsák, dáliák.

Füröszd csak meg őket szépen

cseppjeid hűs tengerében!

 

 

Weöres Sándor: Bolygó zápor

 

Bolygó zápor

libben, táncol,

suhog a fű sűrűjén, fa ágán.

Kéklő halvány

felhők alján

kivirul a ragyogó szivárvány.

 

Osvát Erzsébet: Esőcseppek

 

-Cseppek, cseppek, esőcseppek,

hova futtok? Miért siettek?

-Üzentek a bokrok, kertek:

szomjasak a nefelejcsek.

Sietünk, mert nagyon várnak.

Vizet viszünk minden szálnak

. Cseppjeinkben megfürösztjük.

Kékebb lesz a szemük tőlük.

 

 

Tordon Ákos: Jégeső

 

Haragos égből zúdul a víz,

hallgat a rigó, hallgat a csíz,

issza a záport, issza a föld,

utána zöldebb lesz, ami zöld.

Nézd csak, kis rigó, nézd csak, kis csíz,

körötted zubog, zuhog a víz,

szakad a zápor, dördül az ég –

záporos égből koppan a jég.

 

Osvát Erzsébet: Gombák záporban

 

Mi lelte az eget?

Morcos, kedveszegett.

Nemrég kéklett, fénylett,

s egyszerre sötét lett.

 

Egy nagy lompos felhő

lopakodott elő,

és zuhog az eső,

és szakad az eső.

 

Vacognak az erdők.

A fák lyukas ernyők.

Alattuk szép sorban

gombák kalapokban.

 

A gombák nem fáznak.

Szívesen megáznak.

Örülnek, ha esik,

megnőnek reggelig.

 

Osvát Erzsébet: Ébred a Balaton

 

Téli álmából felébredt

és egyszerre csudaszép lett.

Jöttek hozzá barátok:

a hófehér sirályok,

óriási nagy hajók,

jókedvű kirándulók –

 

Örült a tündöklő tó,

hogy ring hátán sok hajó,

s hallgathatja minden nap,

hogy zsibong a gyerekhad.

 

Örült a kék, fénylő égnek,

szikrát szóró napsütésnek,

zöld tavasznak, piros nyárnak,

szárnyat bontó szabadságnak.

 

Osvát Erzsébet: Játék

 

Úszunk, úszunk víz alatt.

Mi vagyunk most a halak.

Csaba csuka, Peti ponty,

Tünde sellő, süllő Zsolt.

 

Kergetőzünk víz alatt:

Tünde és mi, a halak.

 

Egyszer honnan, honnan nem,

fel-felbukkan a vízen

egy bácsi, nagy pocakos,

megvan három mázsa.

 

És mi, riadt kis halak,

menekülünk víz alatt,

mert hisz ő – a CÁPA.

 

Devecsery László: Strandon

 

Ticcs,

toccs,

liccs,

loccs,

fröccs.

Kis fröccs.

Nagy fröccs.

Kis fröccsenés.

Nagy fröccsenés.

Csobbansz kicsit,

csobbansz nagyot,

úgy csinálod,

mint a nagyok………

Medencébe hogyan mennél,

akkor lassan vizes lennél!

Beleugrasz, nem kíméled:

bevizezed a környéket!

 

 

Nemes Nagy Ágnes: A pataknál

 

Megfürdetjük Ambruskát,

hadd bámulja Nagy-Tusnád.

Liccs, loccs,

fröccs, fröccs,

ne szaladj, ne szaladj,

gyere ide, öcskös!

 

Osvát Erzsébet: Tükörtócsa

 

Tölgyfa körül tükörtócsa.

A faágon három csóka.

Három csóka, négy veréb,

nézi magát, szép-e még?

Lerepül két szomjas cinke,

lerepül a tiszta vízre,

kortyolja a friss vizet.

Vidám trillával fizet.

 

Weöres Sándor: Éren-nádon

 

Éren-nádon sikló kúszik,

kicsi patak-ágyon vizicsibe úszik.

Hajló nád közt kotlós zizzen,

vizicsibe-népét tereli a vízben.

 

Ér tükrében látszik az ég is,

fejetetején a vizicsibe-nép is.

Siklók, békák, pókok látják

vizicsibe-pásztor vizicsibe nyáját.

 

Tamkó Sirató Károly: Dal a tóról

 

Ez a tó ha enyém lenne,

minden nap fürödnék benne.

A forró nyár ünnepére

leúsznék a fenekére.

 

Cirógatnám sok szép halát,

bíztatnám a békák karát.

Cimboráznék a csiborral,

kínálgatnám mézzel borral.

 

Fésülném a habok fodrát,

Ugratnám a vízibolhát.

Hínár karosszékben ülvén

rák ollóját köszörülném.

 

Ha ez a tó enyém lenne,

Nap, Hold szebben menne benne.

Kék hajnalon, opál estén

a titkait mind kilesném.

 

Dédelgetném én naphosszat,

boldog lenne minden moszat.

 

 

Osvát Erzsébet: Kerek sziget rejtekén

 

Kerek sziget rejtekén,

kerek tóban rejtve él,

tavirózsa, tündérrózsa,

százszor megcsodáltam én.

 

Tavirózsa, kék, fehér,

szőtte szirmát nap, a szél.

Tengerkék és tejfehér,

úszik a tó tetején.

 

Tavirózsa teraszán

szundikál egy békapár.

És a tükrös víz alatt

kergetőznek víg halak.

 

Ragyog a sok aranyhal,

és a csöndben,

tó csöndjében

felhangzik a békadal.

 

 

Weöres Sándor: Kacsaúsztató

 

Tó vize, tó vize csupa nádszál,

Egy kacsa, két kacsa oda császkál,

Sárban ezer kacsa bogarászik,

Reszket a tó vize, ki se látszik

 

 

Csanádi Imre: Vadkacsás

 

Szittyós réten,

tocsogós réten,

vadkacsa fészkel

zsombék-fészken.

Fekete tóban

fürdik-mosdik,

liliomok közt

szárítkozik.

Tó vize tele tála,

Sipog sereg fiókája.

 

Weöres Sándor: Forgós-ropogós

 

Sej-haj folyóba sok a hal valóba,

Dunába, Tiszába, se szeri, se száma.

 

Sej-haj, vadonba kivirít a gomba

keményre, kerekre, ha bolond, ne szedd le.

 

Sej-haj fonóba sok a lány valóba,

ki barna, ki szőke, sose fuss előle.

 

Osvát Erzsébet: A pórul járt halászok

 

Halat fogott Laci, Palkó – potykát.

Vitatkoznak, ki viselje gondját.

Mérgelődik, ficánkol a potyka,

s illa berek! – besiklik a tóba.

Örömében a víz nagyot csobban.

Villog a hal már a Balatonban.

 

Bede Anna: Csuka

 

A csuka nem szárazföldi,

életét a vízben tölti.

Hogy szert tegyen jó falatra,

rászokott a halászatra.

Nem kell néki háló, horog:

szerszám nélkül ireg-forog.

Ha megugrik a falat,

elcsípi egy perc alatt.

 

Osvát Erzsébet: Hal a vízben

 

Legjobb dolga van a halnak.

Folyton-folyvást lubickolhat.

És ha baj van, nagy veszély,

nem retteg és nem beszél,

csak cikázik erre-arra,

messze villog fürge farka.

 

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és két béka

 

1.Unkabéka

 

Unkabéka, unkabéka,

merre lesz a séta?

Un-gon-ber-ken,

ú-ton, ker-ten,

ugrom is,

úszom is,

pöttyös labdám

rúgom is,

döngetem a kapufát,

elnyerem a fakupát,

kapufakupát!

 

2.Levelibéka

 

Levelibéka, levelibéka,

ne mássz fel az iharfára.

Felmászott az iharfára,

rágyújtott egy szivarkára.

Szédelgett a szivarkától, l

esett az iharfáról.

Mondtam, ugye, levelibéka,

ne mássz fel az iharfára.

 

Osvát Erzsébet: Brekk és Fityfiritty

 

Áll a bál, békabál,

kilenc béka táncot jár.

A legfürgébb Fityfiritty.

Zöld ruhája hogy rikít!

A legsutább béka, Brekk.

De legszebben ő brekeg!

Brekeg légyről, brekeg szélről,

büszke röptű kék lepkéről,

szeleburdi békalányról,

fésülködő vén fűzfáról…

Brekeg, brekeg, addig brekeg,

ameddig csak be nem reked.

 

 

Pósa Lajos: Csitt, csendesen!

 

Csitt, csendesen, dologra!

Erre, halak, horogra!

Azt mondja a szakácsné:

Nincs jobb, mint a halászlé.

 

Tisza vize de tiszta!

A horgomon giliszta.

Kóstold meg csak, kecsege,

Nagyon finom csemege.

 

Gyere, csuka, gyer’ koma,

Hadd legyen ma lakoma,

Hadd örüljön jó anyám,

Ott azon a kis tanyán.

 

Ne sírj, ne ríj, Ilonka,

Mert megszökik a potyka.

Majd fogok én te neked

Piros szárnyú keszeget.

 

 Fogok kárászt, menyhalat,

Mind a kettő jó falat.

Ni! Ott szalad egy sügér,

Ezüst pénze de fehér!

 

 Ejnye, ejnye, mi dolog?

Meg se mozdul a horog.

Megy a hal mind bújába

Tiszából a Dunába.

 

 Megmondom a Tiszának:

Mondja meg a Dunának:

Küldje vissza a halat…

Itt várjuk a kert alatt.

 

Csitt, csendesen, ha mondom!

Jaj de nehéz a horgom!

Béka biz ez, nem potyka

Edd meg, ha sírsz, Ilonka

 

Gazdag Erzsi: A gém bocskora

 

Elment a gém a vargához;

három bocskort varratott.

Mert a gólya lakodalmán

sok lábbelit szaggatott.

 

“Sásfonállal varrd meg, varga!

Rézkrajcárral fizetek!

S áldomásul a patakból

két pint vizet vitetek.”

 

Varrt a varga éjjel-nappal,

négy segéddel szabatott.

S mikor kész volt, három inas

háromfelé szaladott.

 

“Remek munka, látszik, látszik!

Az öltésnek nyoma sincs.

Most már értem, miként lesz a

fakilincsből rézkilincs.”

 

Egymás után huzogatja,

próbálgatja untalan.

Mindig az a takarosabb,

ami éppen rajta van.

 

Kócsag és a búbos vöcsök

kukucskál az ablakon.

Megharagszik rájuk a gém:

“Ezt már mégsem hagyhatom!”

 

Zöldhínárból szőtt függönyét

lehúzza az ablakán,

s lámpafényben gyönyörködik

három fényes bocskorán.

 

Se nem eszik, se nem iszik,

azon töri a fejét,

hogyan húzhatná fel másnap

mind a három cipejét.

 

Úgy elfáradt a nagy gondban,

másnap ágyban maradott.

S három évig a vargánál

egy bocskort sem varratott.

 

Mentovics Éva: Esőtánc

 

Esőtáncot jár a gólya

– Kiszáradt a nagy mocsár.

Megszökött az összes béka.

Hogyan lesz így vacsorám?

 

Nem is kell a piros csizmám,

levetettem, mert meleg.

Úgy látom, e nagy mocsáron

száraz lábbal átkelek.

 

Csalódottan lóg a csőre:

– Kopog már pocsolya.

Elköltözött minden béka.

Mi lesz így a vacsora?

 

Szellő Tündér libbent arra,

megsajnálta gólyánkat.

Felkutatott minden felhőt,

s odaterelt néhányat.

 

Magasból az esőfelhők

látták gólyánk bánatát,

s alaposan meglocsolták

vízre vágyó mocsarát.

 

Hamarosan híre is kelt:

Gazdag béka-vacsora:

Zümmögő kis szúnyogokkal

van tele a pocsolya.

 

Másnapra már körös-körül

dagadt békák ugráltak…

Hosszú csőrű gólya úrfi

végre jót vacsorázhat.

 

Osvát Erzsébet: Nyári dáridó

 

Jön egy kocsi, locsoló.

Fát, füvet meglocsoló.

Egy töfögő óriás,

akár egy gép-Góliát.

 

A szomjas kert jót ivott.

Csapott is nagy dáridót.

Szegfű, rózsa, tulipán –

táncra perdült valahány.

 

Licsi-locsi locsoló,

nyár nótáját dúdoló,

elfáradt már, álmos,

hazaszökik hát most.

 

Se híre, se hamva már.

Azt sem mondta – fakanál.