Ki vagyok én?

 

Édesanya és gyerekekkel foglalkozó szakember, aki nagyon szeret kitalálni és megalkotni új dolgokat.

Minden tevékenységem azt a célt szolgálja, hogy a szülők és gyerekek közti kapcsolat a lehető legmagasabb szintű legyen, hogy kiegyensúlyozott felnőttek boldog gyerekeket neveljenek.

Mit tudok adni?

Az én értékeim elsősorban a gyerekekhez kapcsolódnak.

Úgy érzem, gyorsan és könnyedén rájuk tudok hangolódni, és egyszerűen imádom, ha az ő kis világukban lehetek.

Hidd el, a gyerekek világa egy varázslatos világ!

Nagyon kíváncsi vagyok a kis lelkükre, és mindenre ami bennük van. Tudom, hogy képes vagyok hatásal lenni rájuk és ezt látni és tapasztalni mindig felemelő érzés.

Amellett, hogy szeretnék ennek a folyamatnak minél többször részese lenni, vágyom arra is, hogy az anyukáknak-apukáknak segítsek a gyermekükhöz való kapcsolat megteremtésében. Mert ez a kapcsolat pótolhatatlan és nagyon nagyon fontos!

Ehhez nyújt segítséget számodra az oldalon található sok-sok játékötlet – a játék ugyanis a gyerekekkel való meghitt, szoros kapcsolat egyik legnagyszerűbb eszköze. A közös játék révén ráadásul te is egy varázslatos világba csöppensz, ahol ellazulhatsz, kikapcsolódhatsz, és világossá válik számodra, hogy semmi sem olyan fontos, mint együtt lenni!

Nézd meg az ingyenes játékötleteket!

Mivel időből manapság kevés van egy kisgyermekes családban, további segítséget is adok számodra a közös játékhoz!

Három saját gyermekem nevelgetésén kívül óvónőként sok-sok kis ovisnak segítettem ügyesedni, okosodni, de voltam diákklubvezető is, ahol iskolás gyerekeknek szerveztem szabadidős programokat, és pár évig családoknál is vigyáztam gyerekekre.

Sok-sok játékot, feladatlapot készítettem az évek során, amelyeket az éppen aktuális gyerekcsoporton teszteltem. Ezzel elsősorban a saját munkámat könnyítettem meg, de kiderült, hogy másoknak is hasznosak az általam készített letölthető játékok, feladatok, így elérhetővé tettem őket mindenki számára.

A letölthető játékokkal pillanatok alatt varázsolhatsz szórakoztató közös élményt a hétköznapok során, ráadásul kisgyermeked képességfejlesztése is észrevétlenül megvalósul. Ha kisgyermeket nevelsz, vagy gyerekekkel foglalkozol, számodra is hasznos lehet!  Olvass erről bővebben!

 

őszi gyümölcsös feladatok

A letölthető játékokat, feladatlapokat egy-egy témakör köré rendezve megtalálod a webshopban.

Ha pedigrendszeresen szeretnél letölthető tartalmakhoz jutni, csatlakozz a Játéktárhoz!

Ha még jobban megismernél…

A dolgok, amelyek fontosak számomra:

Fejlődni minden téren

Nagyon sokat szeretnék adni ennek a viágnak, és meg akarom tanulni, hogyan tudom ezt megtenni. Ennek része a vállalkozás, az önismeret és a pénzügyek is. Akik engem ebben inspirálnak, és akiktől rengeteget tanulok: Gál Beáta, Szendrei Ádám, Görög Ádám, Domán Zsolt, Vámos Robi. Sokat tanultam a Skillshare és most a Domestika tanfolyamain is.

Hinni, hogy a világ szép

Nem vagyok hajlandó mást gondolni, bármilyenek is a körülmények. Én egy olyan világot látok, amelyben rengeteg szépség és jóság létezik. Ezt mondom minden nehézség ellenére, amelyben nekem is volt részem, hidd el. Igyekszem, hogy mások is meglássák azt, amit én látok. Persze ehhez mindezt el is kell mondani írásban, vagy szóban…és ezt még tanulom.

Elfogadás

Számomra minden gyermek (és felnőtt) egyforma, akkor is, ha az átlagtól eltérő a viselkedése, akkor is, ha az átlagtól eltérő körülmények között él. Mindig kész vagyok megismerni, hogy mit rejt a lelke, milyen kincseket, csodákat, esetleg korán szerzett sebeket, sérüléseket, amelyeket felfedezhetünk, gyógyíthatunk együtt.

Szerintem ilyen a világ…

Sokszor jobban ki tudom fejezni a gondolataimat képekkel, rajzokkal, vagy dalokkal, mint szavakkal. A világot pont ilyennek látom, mint a Coldplay videójában: érdekes, színes, izgalmas, lenyűgöző, ugyanakkor végtelenül egyszerű és szép. A felvételeken szereplő gyerekeket külön is imádom, annyira aranyosak 🙂

Ami az életem része

Önkéntes munka

Valamilyen önkéntes munka mindig megtalált. Korábban pár évig az Otthon segítünk alapítvány önkénteseként vigyáztam gyerekekre, most pedig 2. éve az InDaHouse -nál készítek feladatlapokat; tavaly egy elsős, idén egy másodikos kisfiúnak. Bármit is csinálok majd a jövőben, a segítségnyújtás biztos, hogy része lesz.

Gyerekek

….természetesen. Egy éve azonban eljöttem az óvodából és immár főállású vállalkozóként élek. Időnként gyerekekre vigyázok, iskolaelőkészítő foglalkozásokat tartok és tervezem a jövőbeli életem, amelyben úgy gondolom, újra fő helyet foglalnak el majd a picurok. Ennek részleteiről kicsit később majd biztos írok 🙂

Tanulás

A fent említett vállalkozás- és önismereti út mellett természetesen nagyon fontosnak tartom a szakmai továbbképzéseket. Most éppen a mozgásterapeuta képzés van soron, de további terveim is vannak!

Amiket nagyon szeretek…

Természet

Természet

Olyan szerencsés vagyok, hogy a Duna mellett élhetek. A természet közelsége mindig megnyugtat, feltölt, egyszerűen otthon érzem magam benne. Sokat kirándulunk a környéken és messzebb is. Szeretem az erdőket, a vízpartokat, a virágokat is nagyon. Mindig sok fotót készítek…amelyek általában nem a legjobb minőségűek :). Tervezem is, hogy ebben javulni fogok.

Alkotás

Alkotás

Régóta szeretek rajzolni, de csak pár éve határoztam el, hogy tanulok is…no nem kimondottan rajzolni, hanem azt, hogy hagyjam magam nyugodtan alkotni. Nem az eredmény a fontos, és egyáltalán nem az élethű rajzolás vonz, hanem maga az alkotás folyamata. A digitális rajzolás és a webdesign alapjait is elsajátítottam. Ez az oldal tulajdonképpen vizsgamunkának készült.

Mozgás

Mozgás

Bár sosem voltam az a lustálkodós fajta, az első igazán magával ragadó élményem a rendszeres mozgás terén a Zumba volt. Hihetetlenül felszabadító élményt adott életem nehéz időszakában. Aztán futni kezdtem és pár versenyen is részt vettem barátokkal. Most pedig egy csodanő zenés alakformáló edzésére járok. A képen a nyári edzésünk helyszínét látod.

Nos, most már megismertél egy kicsit.

Ha bármilyen kérdésed van, vagy szívesen megosztanád azt, hogy a te életed éppen merre tart, írj nekem nyugodtan! Kíváncsi vagyok rád!

jatsszunkegyutt.anita@gmail.com

Ha szeretnél értesítést kapni az aktuális hírekről, add meg az email címed az alábbi űrlapon!

.