Barion Pixel

Óvodás életkorban mindenféle ismeret átadásának legjobb módja a játék. A játékötletek is sokfélék lehetnek, és éppen ez a nagyszerű bennük. Minél több csatornán jut el a gyerekekhez ugyanaz az ismeret, annál jobban rögzül bennük. Ezért érdemes egy-egy témakört sokféle módon: mozgással, érzékszervi tapasztalással, cselekvő aktivitás során, és a művészetek segítségével is körbejárni.

Nézzünk most néhány játékos ötletet a Víz világnapjára!

 

Ismerkedés a víz tulajdonságaival

 

Öntögetés, méricskélés

Miért van szükség arra, hogy a gyerekek megismerjék a víz tulajdonságait? A víz lételemünk. Meg kell ismernünk ahhoz, hogy meg tudjuk becsülni, hogy megértsük, miért kell óvni, vigyázni rá. Az érzékszervekkel való játék pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a tapasztalatok ismeretté, majd tudássá váljanak. A gyerekek imádnak pancsolni, ez már önmagában is jó játék! Egy kis plusz odafigyeléssel pedig még észrevétlenül okosodhatnak is játék közben. Nézd meg az ehhez kapcsolódó játékötleteket ebben a bejegyzésben.

 

Vizes kísérleti bázis

Jó időben a szabadban, de akár a fürdőkádban is kipróbálhattok pár ötletet, amely során a gyerekek megtapasztalják, hogy a víz milyen sokféle módon viselkedik. Tud folyni, csepegni, elkanyarodni, felveszi az edény alakját, de felfelé például nem folyik. Nézd meg itt, hogyan tapasztalhatják meg mindezt a gyerekek.

 

További kísérletek a vízzel

Három további egyszerű kísérlet során a víz egyéb tulajdonságaira is fény derülhet. Például arra, hogy tud változni a hőmérséklete, bizonyos anyagokba be is tud szivárogni, és van, ami feloldódik benne. Nézd meg itt az ötleteket és találjatok ki ti is további kísérleteket!

Például: figyeljétek meg, hogy mi az, ami úszik a víz felszínén és mi az, ami lesüllyed.

 

 

Mozgásos játékok

 

Állat-, növény soroló

Játszhatjuk ketten, de többen is. Egy labdát dobunk egymásnak, és minden dobásnál mondunk egy vízben, vízparton élő állatot, vagy növényt. Aki nem tud mondani, az leguggol, és amikor újra neki dobják a labdát, és helyes választ mond, akkor felállva folytathatja a játékot. Játszhatjuk vízi közlekedési eszközökkel is.

 

Jön a cápa!

A gyerekek egy nagy tengerben úszkálnak szabadon. Ehhez bármilyen úszó, lubickoló mozdulatot végezhetnek. Amikor a játékvezető elkiáltja magát, hogy „Jön a cápa!”, mindenkinek az előre meghatározott szigetre kell úsznia. A sziget lehet egy leterített takaró, vagy a szobában lévő kanapé. A cápa (fogó) közben megpróbálja elkapni a gyerekeket. Akit elkapott, az is cápa lesz vele együtt.

 

Horgászos játék

Egyszerűen készíthettek horgászos játékot színes dekorgumiból. Vágjatok ki sokféle halacskát, és a horgászzsinór végére rögzítsetek egy szintén dekorgumiból kivágott körlapot. Amikor a vízbe lógatjátok a pecabotot, a vizes korong hozzátapad a halacskákhoz, így ki tudjátok horgászni azokat.

 

 

Halászfogó

Ennél a fogójátéknál először két halász van, akik egymás kezét fogva próbálják elkapni a halacskákat (vagyis a futkározó gyerekeket). Akit megfogtak, az csatlakozik hozzájuk kézfogással. Ahogyan egyre több fogó fogja egymás kezét, egyre nagyobb lesz a „háló”, amellyel be tudják keríteni a gyerekeket. Ha már sok gyerek lett fogó, akkor ketté is oszthatjuk a „hálót”.

 

Gólyák és békák

A gyerekek létszámától függően egy-, vagy több gólyát választunk, ők lesznek a fogók. A többiek a békák, akik fel-alá ugrándoznak. A gólyák feladata elkapni a békákat úgy, hogy nekik csak gólyajárásban szabad lépegetniük (térdeiket magasra emelik, miközben karjaikkal kinyújtva csapkodnak).

 

Állatmentés

Sok-sok kispárnát, vagy szivacspárnákat szórunk szét a földön (ezek lesznek a szigetek a tengerben), körülöttük pedig plüss állatokat helyezünk el. A gyerekek feladata lesz a „szigeteken” végiglépegetve-ugrálva összeszedni és megmenteni az állatkákat. Gyűjtsék össze őket egy biztonságos helyre (például egy kosárba). Nehezíthetjük a feladatot úgy, hogy egyszerre csak egy állatot vihetnek, vagy csak tenyéren-talpon közlekedhetnek.

 

Vízhordó játék

A játékosok kapnak egy vödröt, vagy bármilyen más edényt, amelyben ugyanannyi víz van. A feladat kis pohárral meregetve elszállítani a vizet a célnál lévő másik edénybe. Ha szabadtéren játszotok, és nem baj, ha kiloccsan a víz, kanállal is hordhatják a vizet a gyerekek.

A célnál elhelyezhettek egy átlátszó műanyag poharat is, amelyen alkoholos filccel megjelölitek, meddig kell érnie a víznek. Aki először áthordja a megfelelő mennyiségű vizet a pohárba, az lesz a győztes. Életkortól függően nehezíthetitek a pályát különböző akadályokkal is. Például: vizespalackok megkerülése, kisebb tárgyak átlépése.

Nyári melegben, amikor nem baj, ha mindenhol víz folyik, sok hasonló játékot kitalálhattok. Ehhez itt találsz ötleteket.

 

Hajóverseny

Bármilyen hajót is készítetek, egy nagyobb lavórban vízre tehetitek és kipróbálhatjátok, hogyan úsznak. Ha elég nagy helyetek van, például fürdőkádban, nagyobb edényben, akkor szívószállal fújva versenyezhettek is, melyik ér előbb célba. Hajó készítéshez itt találsz ötleteket.

 

See Vanessa Craft 

 

Készíts

játékokat a

vízi élőlényekről

a gyerekeknek!

Legyél a Játéktár tagja!

 

Dramatikus játékok

 

Add tovább!

Adjunk körbe egymás kezébe egy képzeletbeli dolgot, ami a vízzel, vízparttal kapcsolatos. Például: egy fickándozó halacskát, egy nehéz követ, egy pici csigaházat, egy víztől csöpögő hínárt, egy hosszú nádszálat, vagy szórjuk át egymás markába a homokot, töltsük át egymás poharába a vizet.

 

Játsszuk el!

Egyikőnk mutogasson el egy vízzel kapcsolatos cselekvést szavak nélkül, amit a többieknek ki kell találniuk. Például:

  • Kinyitom a csapot, megtöltöm a poharamat vízzel és megiszom.
  • Fogat mosok.
  • Meglocsolom a virágokat.
  • Horgászok.
  • Evezek a csónakban.
  • Beugrok a vízbe és úszom.
  • Zuhanyozok. stb.

 

Változz át!

A gyerekek zenére táncolnak, mozognak szabadon, majd egy adott jelre, mindenki valamilyen vízi élőlénnyé változik át és úgy mozog tovább. Lehetnek például halak, gólyák, békák, de akár a földre kuporodva mozdulatlan kagylók is. Ezt a játékot azután érdemes játszani, miután már beszélgettünk a különböző vízi élőlényekről.

 

Halak vagyunk

Játsszuk azt, hogy halak vagyunk, így szavak nélkül, némán adjunk különböző utasításokat egymásnak. Például: Gyere ide!, Menj el! Ülj le! Állj fel! Fordulj meg!  Megpróbálhatunk rövid történeteket is eljátszani csak mozdulatokkal, némán. Például: mosogatás, fogmosás, virág öntözés.

 

Vízi játékvilág

Rendezzetek be egy vízi élővilágot otthon – jó idő esetén akár kint is, vagy bent egy nagy lavórban!

Először döntsétek el, hogy patak, folyó, tó, tenger, vagy óceán lesz, és ennek megfelelően alakítsátok ki a formáját, méretét! Válogassatok ki a játék állatok közül néhányat és népesítsétek be a vizet és a vízpartot!

Hajtogassatok hajókat, helyezzetek el növényeket is a parton! Nyugodtan használjatok igazi homokot, kagylókat, kavicsokat, és vizet a játékhoz!

 

Oxymax Playroom

 

 

Érzékszervi játékok

 

Mit hallasz?

A gyerekek csukják be a szemüket és kelts különböző zajokat. Legyenek benne vízzel kapcsolatosak is; például víz öntés kancsóból pohárba, vízcsap csepegés, egy lavór vízben kézzel pancsolás. Itt találtam néhány nagyon jó vízzel kapcsolatos hangfelvételt, szerintem ezt is nagyon jól lehet használni.

 

Zenéljünk a vízzel!

Valamikor régen talán Te is játszottad a most következő játékot: töltsetek meg vizespoharakat különböző magasságig vízzel, aztán ütögessétek meg őket kiskanállal , hogy szép csilingelő hangot adjanak ki! Többfajta poharat is kipróbálhattok, mert a pohár vastagságától,  magasságától, illetve a víz mennyiségétől is függ, hogy milyen magasan szól és mennyire csengő hangot ad ki.

Olvasd tovább a játékkal kapcsolatos ötleteket ebben a bejegyzésben!

 

Mi van a kosárban?

Tegyél egy kosárba, vagy dobozba olyan tárgyakat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a vízhez, vízhasználathoz, vagy a vízparthoz. Takard le a kosarat egy terítővel, vagy csukd le a dobozt és vágj az oldalán egy akkora lyukat, hogy beférjen a gyerekek keze.

Milyen tárgyakat helyezhetsz el? Például: kagyló, csigaház, kavics, fogkefe, játék kishajó, halacska, mosdókagyló dugója, pohár, vizes palack stb. A gyerekeknek tapogatva kell kiválasztaniuk és felismerniük egy tárgyat. Amikor felismerték, azt is el kell mesélni, hogyan kapcsolódik az adott tárgy a vízhez, esetleg mi az azzal kapcsolatos jótanács (pl: fogmosás közben zárjuk el a csapot).

 

Mezítlábas út

Jó időben kint, hidegebb időben bent is kialakíthattok olyan mezítlábas pályát, amelyen különböző anyagokkal találkozik a talpatok. Legyen az anyagok között több olyan is, amellyel vízpartokon találkozhatunk: víz, homok, kavics, fadarabok. A vizet célszerű a végére tenni, és utána egy leterített törölközőt is elhelyezni. Ehhez ebben a bejegyzésben találtok ötleteket.

 

 

Esőleső

Egyvalaki egy nyitott esernyő mögé bújik és elkezd valamilyen hangot kiadni. Például: tapsol, koppint a földön, fütyül, nyelvével csettint, sziszeg, fújtat stb. A többieknek rá kell jönni, hogy milyen hangot hallanak és meg kell próbálni utánozni azt. Amikor mindenkinek sikerült ugyanazt a hangot kiadni, és egymás után csatlakoznak, akkor sikerült esőt varázsolni. Szerepcserével folytatódhat a játék.

 

Vízparti játékok

 

Maga a vízpart is lehetőséget rejt néhány játékra, amelyek során az ott talált dolgokat használhatjátok fel. Így a vízparti séta élménye még jobban fog rögzülni, hiszen örömteli játék is kapcsolódik hozzá.

 

Játék kavicsokkal

A vízparton talált kisebb-nagyobb kövekkel, kavicsokkal sok érdekes játékot játszhattok. Néhány szép darabot haza is vihettek és felhasználhatjátok kreatív alkotásokhoz is. Olvad el itt a játékötleteket!

 

Játék a botokkal

A vízparton általában láthattok uszadékfát, kisebb-nagyobb letört ágakat, botokat is. Ezekből is gyűjthettek és játszhattok velük sokféle játékot, vagy barkácsoláshoz is felhasználhatjátok. Ehhez kapcsolódó ötleteket ebben a bejegyzésben találsz.

 

Vízparti alkotások

A vízparton sok érdekes kincsre bukkanhattok. A fent említett botokon, köveken kívül üres csigaházak, lehullott levelek, letört nádszál, termések is felbukkanhatnak. Ezeket rakosgatva különleges alkotások is készülhetnek ott helyben, a víz partján. Nézd meg az ötletet itt! 

 

Gondolkodós játékok

 

Mit viszel magaddal?

Játsszuk azt, hogy valamilyen vízpartra utazunk! Pakoljuk be a képzeletbeli bőröndünket! A játékosok egymás után sorolják fel, hogy mit vinnének magukkal egy tengerparti, tóparti kirándulásra és azzal mihez kezdenének. Például:

Holnap utazunk a tengerpartra! Viszek magammal egy fürdőruhát, hogy fürödhessek a tengerben….viszek magammal egy távcsövet, hogy láthassam a sirályokat….viszek magammal egy lapátot, hogy homokvárat tudjak építeni…stb.

Holnap utazunk a tóhoz kirándulni. Viszek magammal egy horgászbotot, hogy tudjak halat fogni…viszek magammal egy fényképezőt, hogy lefotózhassam a vadkacsákat…viszek magammal egy dobozt, amibe csigaházakat gyűjtök…stb.

 

Mit láttál a vízparton?

Kicsit hasonló az előző játékhoz. Minden játékos sorban mondja, hogy mit látott a folyó-, tó-, vagy tengerparton. Mindenki elmondja az előtte lévő játékosok által mondott dolgokat is, majd hozzáteszi a sajátját. Például:

Láttam a tóparton egy békát.
Láttam a tóparton egy békát, meg egy vízisiklót.
Láttam a tóparton egy békát, meg egy vízisiklót, meg sok nádat.

Láttam a tengernél egy medúzát.
Láttam a tengernél egy medúzát, meg egy kagylót.
Láttam a tengernél egy medúzát, meg egy kagylót, meg egy cápát.

 

Igaz, vagy hamis?

Tegyél fel kérdéseket a gyerekeknek és nekik el kell dönteniük, hogy igaz, vagy hamis. Például:

  • A békák tudnak fára mászni.
  • A közeli tóban élnek cápák.
  • A halak a víz alatt lélegeznek.
  • A tenger nagyobb, mint a tó.
  • A tenger vizét megihatjuk…és így tovább.

 

Csali mese

Hasonló játék a csali mese, amikor egy történetet mesélsz, és a gyerekeknek tapsolniuk kell, amikor olyan dolgot hallanak, ami nem igaz. Nagyon jó kis figyelem-fejlesztő játék. Például:

Hétvégén elmentem horgászni a közeli tópartra. Már messziről hallottam a békák kuruttyolását. Amikor odaértem, néhány tigris heverészett a tóparton. Leültem a partra a nádas mellé és elővettem horgászbotomat. Csaliként mákos kalácsot tettem rá, mert ezt nagyon szeretik a halak. Amikor bedobtam a vízbe, láttam, hogy egy krokodil úszik a tó közepén. …és így tovább 🙂 .

 

A Víz világnapjához kapcsolód összes ötletet ide kattintva tudod megnézni.

Jó játékot!

Játék a ruhadarabokkal

Készíts

a vízi élőlényekkel kapcsolatos

nyomtatható

játékokat

a gyerekeknek!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!