Otthoni játékhoz keresgéltem olyan ötleteket a tavasz témaköréban, amelyekkel nem csak le tudjátok kötni a gyerekeket, hanem segíthettek is nekik abban, hogy gyarapodjanak a kis tudás-morzsák a fejükben. Érezzétek jól magatokat játék közben és semmiképpen se legyen erőltetés, “feladat” a gyerekek számára a sok tevékenység. Bár a tapasztalatom azt mutatja, hogy számukra minden új játéklehetőség egy érdekes szórakozás, amit kíváncsian fedeznek fel. Azért fontos, hogy időnként lehetőségük legyen arra is, hogy “ne csináljanak semmit”. Bár mostanában alighanem erre van idő bőven.

Az aktuális témakör az oviban most az ébredező tavaszi természet lenne, ennek megfelelően ilyen témájú játékötleteket gyűjtöttem össze sokféle tevékenység területen. 

 

Itt a tavasz!

Akár az ablakon kifelé nézelődve, akár a téli ruhák elpakolása közben, vagy a virágmagokat válogatva …szóval bármilyen hétköznapi szituáció alkalmával szóba kerülhet, hogy már tavasz van, hiszen változik az időjárás, a természet. Honnét tudjuk, hogy itt a tavasz? Miről ismerjük fel? Ebben a bejegyzésben találtok ötleteket az erről szóló beszélgetéshez, valamint találós kérdéseket és egy nyomtatható memóriajátékot is.

Itt egy online nézhető diafilmet is találtok a tavaszról:

 

Kertészkedés

Ilyenkor sok munka van a kertben és igazán szerencsések vagytok, ha a mostani kényszerű bezártság heteiben közösen tudtok kertészkedni a gyerekekkel. Az ovis gyerekek nagyon szívesen segítenek és örömmel vetegetnek, öntöznek, hordják a levágott ágakat, vagy ültetik a virágpalántákat. Mindebből rengeteget tanulhatnak, szóval mindenképpen vegyétek igénybe a segítségüket :)!

Akkor se keseredjetek el, ha nincs udvarotok, kertetek, mert benti körülmények között is kertészkedhettek.

Ültethettek például befőttes üvegbe kis pozsgás növényeket és megfigyelhetitek a növényke részeit, valamint hogy mire is van szüksége a növekedéshez. Itt olvashatsz erről többet.

 

 

Vagy készíthettek fűfejet, amelyen megfigyelhetitek, hogyan lesznek a kis magból fűszálak. Nézd meg itt az ötletet!

 

 

Egyszerű műanyag poharakba is vetegethettek gyorsan növő zsázsamagot, vagy fűmagot.

 

 

A virág- és zöldségmagok segítségével is egyszerűen készíthettek játékokat, amelyekkel a különböző zöldségek tulajdonságait ismerhetik meg a gyerekek! Olvasd el itt, hogyan!

 

Kreatív ötletek

A legtöbb gyerkőc örömmel alkot, legyen az festés, ragasztás, vágás, gyurmázás, bármilyen érdekes ábrázoló tevékenység. Különleges művek születhetnek, ha együtt készítitek őket. Ebben a bejegyzésben sokféle technikát találtok, amelyekkel a virágzó tavaszi fák szépségét varázsolhatjátok be az otthonotokba.

 

Tavaszi fák - kreatív ötletek gyerekeknek

Housing a Forest

 

Virágos alkotásokat is készíthettek otthon.  Ide kattintva sok-sok ötletet találsz tavaszi virágokhoz.

thebestideasforkids.com

Versek, mesék

Óvodás korban a versek, mondókák mondogatásának és a mesélésnek egyik célja, hogy a gyerekekkel megszerettessük az irodalmat. Ezen kívül a versek és a mesék segítik a belső képalkotás folyamatát,  bővítik a gyerekek szókincsét és különböző ismereteket is nyújtanak egy-egy témával kapcsolatban. Versek mondogatásával fejlődik a figyelem, az emlékezet és a beszédkészség is.

A következő tavaszi ovis versek hangulata is magával ragadó, vidám, szinte elénk varázsolja a természetben végbemenő változásokat.

Itt pedig tavaszi virágokról szóló verseket találtok. A rímek segítségével a virágok nevei és tulajdonságai is ismertté válnak a gyerekek számára. Néhány tipp verstanuláshoz:

  • Érdekesebb a gyerekek számára, ha egy kis bábbal “verselünk”.
  • Ha már párszor elmondtátok a verset, jó játék, ha egy-egy szót kihagysz a sorokból, amit a gyerekeknek kell kitalálni.
  • Felelgetős: egy sort te mondasz, egyet a gyerekek

Kertészkedésről szóló versek közül is válogathattok ide kattintva.

Itt pedig kertészkedős meséket találtok.

Mesékhez szeretettel ajánlom a Mesemorzsa oldalát, ahol ide kattintva sok-sok tavaszi mesét találsz.

 

Tavaszi dalok

Az “Én kis kertet kerteltem” c. kis tavaszi dalhoz tartozó mozgást ebben a videóban is meg tudod nézni.

Itt is egy jó kis válogatást találsz tavaszi dalokhoz.

Mozgásos ötletek

Mozgásos mondókák

 

Az alábbi tavaszi mondókára bármilyen mozgássort kitalálhattok. Például:

 

Nem fúj már és nem havaz,

(karunkat magasba nyújtva, jobbra-balra mozgatva a szelet utánozzuk)

itt van, itt van a tavasz

(magasba nyújtott karokkal ugrálunk)

Csipcsirip, csipcsirip, kikelet kivirít.

(karunkkal repülést utánozunk, közben páros lábon szökdelünk)

Azt mondják a cinegék

(kezünket madárcsőrt utánozva mozgatjuk)

itt a tavasz, nyitni kék

(tapsolunk minden szótagra)

kék ibolya, gyöngyvirág,

(csípőre tett kézzel guggolunk kétszer)

csupa öröm a világ!

(karokat magastartásba emelve körbe forgunk)

 

Még egy mozgásos mondóka:

 

Kicsi mag a föld alatt napsugarat hívogat.

(guggolásban összekuporodunk a földön)

Ha a tavasz közeleg, pici csíra növöget.

(két tenyerünket összetéve elkezdjük felfelé nyújtani)

Kapaszkodik a gyökér, kis növényke fényre ér.

(egyre jobban felemelkedünk)

Nő a szára, levele, nyújtózkodik fölfele.

(felállunk összetett tenyerünket is felemeljük)

Bimbót ringat, szirmot nyit, illatával beborít.

(tenyerünk lassan szétnyílik, mint a virágok szirmai)

 

Játékos torna színes kendőkkel

 

Keressetek színes kendőket, vékonyabb tavaszi sálat, vagy akár szalagot és próbáljátok ki a következő tornagyakorlatokat – zenére is mozoghattok: 

  • ha van elég helyetek, szaladjatok körbe-körbe és lengessétek a kendőt kedvetek szerint!
  • Fogjátok a kendőt az oldalra nyújtott jobb kezetekbe és körözzetek vele magatok mellett előre, majd hátra
  • Ismételjétek meg ugyanezt a bal kezetekben tartott kendővel
  • Forgassátok a kendőt a fejetek felett (mint egy lasszót) – egyik, majd másik kézzel
  • Fogjátok a kendőt a magastartásba nyújtott kezetekkel és hajolgassatok jobbra-balra
  • Ugyanígy tartva a kendőt hajoljatok előre háromszor, majd egyenesedjetek fel.
  • Tegyétek le magatok elé a kendőt és ugorjátok át odafelé, majd hátrafelé

 

Ebben a videóban is láthattok jó ötleteket:

Matematika

Az alábbi szuper ötletet a Little Family Fun oldalon találtam. Egyszerűen megrajzolhatjátok egy lapra a virágot, a szirmok pedig lehetnek műanyag kupakok is. Annyi szirmot kell a virág köré tenni, amennyit mutat a középen levő szám – kicsiknek pöttyöket is rajzolhattok középre

Ha jó sok kupakotok van otthon, játszhatjátok többen, dobókockával is ezt a játékot. Ebben az esetben minden játékosnak rajzoljatok több virágot. Minden játékos annyi kupakot tehet a virágaira, amennyit dobott. Az lesz a győztes, aki először rakja tele az összes virág szirmát kupakokkal.

Egyszerűbb változat, ha a dobásnak megfelelő számú virágszirmot színeztek ki a rajzon. Ehhez nincs szükség kupakokra.

 

Játék

Ha már jó sok mindent megtanultatok a tavaszról, elkészíthetitek tavasz tündért is. Itt tudod megnézni, hogyan.

 vagy építhettek magatoknak egy igazi tavaszi kis játékvilágot. Nézd meg az ötletet itt.

Letölthető tavaszi játékcsomagok, amelyekben sok-sok játékot és feladatlapot találsz a külöböző képességek fejlesztéséhez.