Kicsit hűvösebbek már a nappalok, de még mindig jó idő van ahhoz, hogy a gyerekek kint szaladgáljanak, játszanak a szabadban. Az ovis korúaknak naponta több óra mozgásra van szükségük a szabad levegőn. Ők általában jól feltalálják magukat az udvaron, kertben, játszótéren, de ha mégis szükséged van egy-két játékötletre, nézd meg az alábbi bejegyzést! Ezek a vicces mozgásos játékok nemcsak almával játszhatók, hanem bármilyen kislabdával, vagy babzsákkal.
Mozgásos játékok akadálypályán
Az akadálypálya készítés azért jó ötlet, mert sokféle mozgásforma gyakorlására alkalmas. Igazából nem is kell hozzá sok eszköz, csak jó ötletek. A feladatok sorrendjét bárhogyan lehet variálni.
1. feladat:
futás a sorban lerakott almák megkerülésével (szlalomozás)
2. feladat:
egy kosárban (vagy kis széken) levő almát fel kell venni és átvinni egy másik kosárba (kisszékre) úgy, hogy közben páros lábbal ugrálnak a gyerekek. Nagyobbak tarthatják az almát a két előrenyújtott karjuk között.
3. feladat:
a következő célpontig hátrafelé haladva kell menni.
4. feladat:
ismét fel kell venni egy almát és kinyújtott tenyéren egyensúlyozva kell eljuttatni a következő akadályig.
5. feladat:
az almát áll alá szorítva kell továbbhaladni.
6. feladat:
az almát a két térd közé kell tenni és így kell eljutni a következő akadályig.
7. feladat:
az almát egy kanálba kell tenni és így kell továbbhaladni. Nehezíthetjük a dolgot például úgy, hogy téglákra kell rálépegetni, vagy azokat átlépni, vagy egy deszkán, illetve ugrókötélen kell végighaladni.
8. feladat:
az almát be kell gurítani egy célba; például két karó közé, vagy egy oldalára fordított kosárba.
Almaszedés
Igazából ez egy versenyjáték, de ha nincsenek sokan a gyerekek időre is lehet játszani. Az a győztes, aki hamarabb végez a feladattal.
1. változat:
az összes almát egy távolabbi ponton helyezzük el a földön. Startra oda kell szaladni és az almákat egyesével visszahordani egy kosárba, vagy tálba. Az győz, aki gyorsabb volt, vagy megadott idő alatt több almát hozott vissza.
2. változat:
Ezt a feladatot kombinálhatjuk az akadálypálya feladataival úgy, hogy az almákat különböző módon kell visszajuttatni a kiindulási helyre. Például: az összes almát úgy kell elhordani, hogy áll alá szorítva viszik a gyerekek; vagy: úgy kell elhordani, hogy a térdük közé szorítva szökdelnek.
- <li „>A mozgás fejlődése szorosan összefügg az idegrendszer fejlődésével, így a különböző mozgásformák elsajátítását célzó feladatok nagyon hasznosak ebben az életkorban. Az ovisoknál a nagymozgások fejlesztésének területei: a járás, futás, kúszás, mászás, bújás, gurulás, szökdelések páros és egy lábon.
- Ezek a gyakorlatok fejlesztik a mozgáskoordinációt, a figyelem-koncentrációt és az egyensúlyérzéket is.
- A versenyjátékok hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek megtanulják kezelni a győztes-vesztes szituációt, de természetesen ebben gyakran még segítenünk kell őket.
A játék letöltéséhez kattints a képre! Nyomtasd ki és lamináld az oldalt, majd vágd ki a lapocskákat. Szükséged lesz még egy ruhacsipeszre is.
Add a gyerkőc kezébe a képeket! A feladata az lesz, hogy megszámlálja a gyümölcsöket és a csipeszt a megfelelő számú pöttyre helyezze. Mielőtt laminálod az oldalt, tehetsz a jó megoldás helyén a hátoldalra egy csillagot, vagy szívecskét, így önállóan is ellenőrizni tudja, hogy jól választott-e.

Nézd meg az őszi
gyümölcsökkel
kapcsolatos
nyomtatható
játékokat!
✅Gyümölcsök válogatása
✅számlálás
✅sorozat alkotás
✅finommotorika
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!


Nézd meg az őszi gyümölcsökkel kapcsolatos
összes ötletet!
Kapcsolódó feladatlapok, játékok:
-
Akció!
Őszi ovis foglalkoztató
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi falevelek játékcsomag
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi gyümölcsök – nagycsoportosoknak
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Szeptemberi feladatlapok
2 990 Ft