Ha már unjátok a hosszú téli, sötét estéket és a barátságtalan, ködös időt – vegyetek elő színes fonalmaradékokat és pár papírtányért! Rövid időn belül színessé varázsolhatjátok a napotokat, közben pedig az unalmas percek is gyorsan elrepülnek! Nézd meg, hogyan készül a színes szövés papírtányérra, egyszerűen!
Először is szükség lesz egy sablonra, ami alapján a papírtányérok szélét be tudjuk majd vagdosni. Ehhez fogj egy kisebb papírtányért (vagy vágj ki egy körlapot kartonból) és oszd fel a szélén egyenlő kis részekre (mint az óra lapja). Én nem vagyok túl jó barátságban a körzővel, ezért először meghúztam négy vonalat alul, felül, bal- és jobb oldalon, majd az ezek közötti részeket vonalzó segítségével öt egyenlő részre osztottam (ehhez négy vonalat kellett húzni mindegyik negyedben).
Amikor elkezditek a szövést, a sablont a papírtányérra rakva pillanatok alatt be lehet vagdosni a széleket. Nagyobb gyerekek kis segítséggel ezt már egyedül is megpróbálhatják (mondjuk a 6 évesek).
Kezdhetjük a munkát! Egy kevés fonal egyik végét „beakasztjuk” a papírtányér egyik bevágásába. Elvezetjük a szemben levő nyílásig, ott is beakasztjuk és elindulunk vele lefelé…úgy, hogy keresztezzék egymást a fonalak.
Lent is beakasztjuk a soron következő nyílásba, majd újra felfelé vezetjük a fonalat, beakasztjuk, majd újra lefelé…és így tovább.
Hamarosan azt vesszük észre, hogy az egész tányért behálóztuk a fonallal szép csillag alakban. Amikor már minden nyíláshoz eljutottunk a fonallal, egyszerűen összecsomózzuk a hátulján a másik végével.
Kezdődhet a szövés! Egy eltérő színű fonaldarabkát (nem kell hosszú, különben a gyerekek nem tudják vezetni) egyszerűen rácsomózunk középen az egyik fonalra. Elkezdjük bújtatni egyszer felül, egyszer alul haladva a szálak között. Az első pár kört még jó, ha mi, felnőttek alakítjuk ki, mert itt még nem igazán látszik, hogyan is kell vezetni a fonalat.
Hamarosan azonban már látszik a haladás, itt már be tudnak kapcsolódni a gyerekek is. Egyszer felül, egyszer alul bújtatjuk a fonalat.
Ha szeretnétek színt váltani, csak kössétek hozzá az új színt a régihez. A kis csomó könnyen elbújtatható majd a szőttes szálai között.
Szövés közben érdemes mindig a tányér széléhez közelebb lévő részeken bújtatni a szálakat – itt nagyobb a hely, jobban sikerül a gyerekeknek átdugni a fonalat. Egy-két bújtatás után pedig középre lehet húzni a mintát.
Egyvalamit én is elrontottam – ugyanis ha páros számú bevágás van a papírtányéron (úgy, ahogy én csináltam), akkor egy kör végén megint ugyanúgy jön ki a bújtatás: ahol az előző körben alul bújtattunk, most is alul fogunk…így viszont nem lesz szép a minta. Ennek kijavítására mi időnként két szál alatt, vagy felett húztuk át a fonalat. A jó megoldás persze az, hogy páratlan számú bevágást készítünk a tányér szélére!
Ahogy haladunk, egyre szebb és látványosabb lesz a minta. Olyan, mint egy napocska…
Ha elérünk a végére, megcsomózzuk és elbújtatjuk a szálat. Ha van kedvetek, akár ki is festhetitek a tányér szélét!
Ehhez használjatok élénk színű temperát, vagy hobbifestéket!
- A fonalak bújtatása során fejlődik a szem-kéz koordináció és ügyesednek a kis ujjak – az aprólékos mozdulatok miatt ez a tevékenység inkább a nagyobb ovisok számára alkalmas.
- A szövés során láthatóvá, tapinthatóvá válnak az „alatta”, „fölötte” fogalmak (így vezetjük a fonalat).
- A kör formáról és a középpontos szimmetriáról is érdekes tapasztalatokat nyernek a gyerekek ezzel a módszerrel.
- A színek és árnyalatok megnevezésére is remek alkalom nyílik, főleg ha kiegészítitek festéssel is a szép szövött képet.
Ha készen lett a szép színes tányér, énekelhettek is egyet!
Jó szövögetést!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!

Kapcsolódó feladatlapok, játékok:
-
Akció!
Suliváró játékcsomag
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Tájékozódás, irányok
Original price was: 3 690 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Téli játékcsomag
3 990 Ft -
Akció!
Farsangi játékcsomag
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft.
Remek ötleteket kaptam, köszönöm szépen:)
Nagyon szívesen!