A gyerekek a legtöbbször nagyszerűen elfoglalják magukat a vízben és a vízparton is. Viszont ha nektek, felnőtteknek is kedvetek támad játszani nyaralás, strandolás alkalmával, akár nagyobb gyerekekkel, vagy baráti társasággal is bevethetitek az itt következő egyszerű játékokat. 9 játék a vízben gyerekeknek – felnőtteknek.
1. Az angolna és a cápák
Ezt a játékot sekély vízben játsszátok! Választunk egy “angolnát”, akinek a fürdőnacijába hátul betűrünk egy kendőt. A cápák feladata lesz ezt a kendőt megszerezni. Nagyobb gyerekek és felnőttek nehezítésképpen csak (a cápához hasonlóan) az állkapcsukkal kaphatják el a “zsákmányt”, kisebbek pedig egy, vagy két kezüket használhatják. Az angolna bármikor lemerülhet a vízbe és kicsusszanhat az üldözői közül – ha víz alatt van, tilos elkapni. Aki megszerzi a kendőt, az lesz az új angolna.
2. Labdagyűjtő
Ehhez a játékhoz több kislabda kell, de használhattok bármit, ami fent marad a víz felszínén (például: mindenféle felfújható játék, úszógumi, vagy akár parafagudók). “Rajt”-ra a gyerekek berohannak a vízbe és egyesével kihordják a játékokat. Aki a legtöbbet gyűjtötte, az a győztes!
3. Segítség, cápa!
Középen lapul a cápa a vízben, a kishalak pedig megpróbálnak átjutni egyik oldalról a másikra. A cápa váratlan helyeken bukkan fel és elkapja a halacskákat. Ezután már ők is cápák lesznek és segítenek elfogni a többieket.
4. Terpeszfogó
Ezt a szárazföldi játékot szerintem már sok ovis kisgyerek ismeri, mert gyakran játsszuk az oviban. A hagyományos fogócska játék változata, lényege, hogy akit a fogó megfogott, az terpeszbe áll. Csak akkor szaladhat tovább, ha egy jószívű társa átbújik a lábai között. Vízben játszva ez még izgalmasabb, hiszen ha át szeretnénk bújni a terpeszen, le kell bukni a víz alá.
5. Bakugrás a vízben
Talán már ki is próbáltátok a bakugrás vízi változatát, hiszen itt kevésbé kell félni attól, hogy a gyerekek megütik magukat. A résztvevők magasságától és életkorától függően kell megválasztani, hogy térdig, vagy csípőmagasságig érő vízben játszotok. Az első játékos terpeszállásban áll a vízben és térdeire támaszkodik (felnőttek a térdüket is behajlíthatják). A gyerekek nekifutásból a hátára támaszkodnak és átlendülnek fölötte – zsupsz a vízbe! Vízbe érkezés után ők is felállhatnak térdükre támaszkodva és várhatják a fölöttük átugró játékosokat. Változat: csípőmagasságig érő víz esetén a játékos egy bakugrás után a víz alá bukik és átúszik a következő résztvevő lábai között. Aztán megint ugrik, majd megint lebukik – attól függően, mennyi résztvevő van a sorban.
6. Fabábu
Álljatok körbe derékig érő vízben, valaki pedig álljon a kör közepére. A középen álló játékos próbáljon meg teljesen mereven eldőlni erre-arra, miközben a többiek egymásnak “adogatják”. Ha a “fabábu” behajlítja a lábát, vagy a vízbe esik (és esetleg magával ránt másokat is), más valakit választunk a helyére.
7. Adj király katonát! – vízi változat
Ehhez a játékhoz is több résztvevő kell, hiszen két sorban kell felállni egymással szemben – ugyanúgy, mint az “Adj király, katonát!” játékban. Az egyik csapat odakiált a másiknak:
“Adj király, katonát!”
“Nem adok!” – feleli a másik.
“Ha nem adsz, szakítok!”
“Szakíts, ha bírsz!”
Ekkor az egyik játékos nekifut és megpróbálja elszakítani a szemben levő, egymás kezét fogó csapat alkotta láncot. A csapattagok jó szorosan fogják egymás kezét, hogy megakadályozzák ezt. Ha nem sikerül elszakítani sehol a kézfogást, akkor a “katona” is beáll az ellenséges csapatba. Ha valahol sikerült szétszakítania a kezeket, akkor onnét a neki tetsző játékost a saját csapatába viszi. A játék addig folyik, amíg az egyik csapat el nem fogy. A víz sokkal érdekesebbé teszi ezt a játékot, mert nekifutni nehezebb, viszont jó nagyot lehet vetődni, csobbanni a vízben – belerántva a csapat többi tagját is!
8. Vízi versenypálya
Jelöljetek ki egy célt, amit sokféle módon el lehet érni. Ki jut célba először?
– Vízben futás oda és vissza. Családi változatnál apa fut az egyik gyerekkel kézen fogva, anya a másikkal.
– Valaki felfekszik a gumimatracra, a társa pedig futva tolja a célig és vissza.
– Egy labdát teszünk a gumimatracra, így kell tolni a matracot – egy kicsit nehezebb, mert a labda könnyebben legurul.
– Gumimatracon hason fekve, kézzel evezve kell elérni a célt.
– Úszógumiba ülve kell a célig jutni kézzel-lábbal kalimpálva.
9. “Vízi” állatok
Próbáljátok meg sokféle állat mozgását utánozni a vízben. Lépegessetek talpon-tenyéren, mint a medvék, próbáljatok meg úgy úszni, mint a kutyák, vagy a sekély vízben hason fekve tekergőzni, mint a sikló. Kipróbálhatjátok a rák-járást, vagy a békaugrást is. De hogyan tudna például egy nyuszi ugrándozni, vagy sas repülni a vízben?
- A vízben máshogyan kell mozogni, mint a szárazföldön, némelyik mozgásforma könnyebb, van ami pedig nehezebb (futás, járás). A víz körbeveszi a gyerekeket, érzik a bőrükön a selymességét, az izmaikkal mozgás közben az ellenállását, mindezek pedig információt biztosítanak számukra testük határairól, testrészeik elhelyezkedéséről.
- A fogócskás játékok során gyorsan kell reagálni, hirtelen kell irányt, mozdulatot változtatni, ezek a játékok ezért a különböző idegrendszeri területek kapcsolatait is serkentik.
- Ovis korban még tökéletesednek a nagymozgások: járás, futás, ugrás – mindezek alkalmazása egy új közegben még fejlesztőbb hatású.
- A felsorolt játékokban sok-sok izmot mozgatnak meg a gyerekek, a vízben való játék során pedig gyorsabbak, erősebbek, edzettebbek lesznek.
Persze mindezek csak háttérinformációk – játszani a családban elsősorban az együttlét öröméért kell, de talán még motiválóbb a közös együttlétre, ha látjátok, mennyire hasznos is egyben az örömteli közös időtöltés! Jó játékot!

Nyári játéktár ovisoknak!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
