Barion Pixel

Mire jó a hetirend?

 

Nagyon hasznos dolog, ha a gyerekek is tudják és látják, hogy aznap- és a következő napokban mi fog történni velük.

Ez nem csak kiküszöböli számukra a váratlan eseményeket és az abból adódó feszültséget, konfliktusokat, hanem azt is érezteti velük, hogy figyelünk rájuk, megosztjuk velük az információkat. Ezzel azt is üzenjük a számukra, hogy fontos részei a családnak.

A hetirend segíti az önállóság alakulását, hiszen egy adott eseményre, programra fel tudnak készülni: például ha hétvégére egy bicajozás képe látszik a naptárban, biztos, hogy aznap reggel gyorsan fel fognak öltözni, talán még a biciklit is előveszik.

A hetirendet követve a gyerekek lassan megtanulják, hogy melyik nap következik a sorban és értelmet nyernek számukra a „tegnap”, „holnap” fogalmak is.

 

 

Vizuális segítség

 

Óvodás életkorban a gyerekek számára a legérthetőbb a napok különböző színekkel való jelölése.

Akár mindegyik napnak lehet saját színe, így a színekhez kapcsolva a gyerekek hamar megtanulják a napok neveit is. 

A hétvégék lehetnek más színűek, mint a hétköznapok, így tudják, hogy mely napokon megyünk dolgozni, iskolába, óvodába.

 

Mama Papa Bubba

A napi tevékenységeket különböző kis képekkel is jelezhetitek, pl.: uszodába megyünk kedden, autóval utazunk a mamáékhoz szombaton. 

A heti tervezőt arra is használhatjuk, hogy nem csak a szabadidős programokat, délutáni elfoglaltságokat, hanem a naponta ismétlődő rutinokat is megjelenítjük rajta, így azokat is könnyebb lesz nyomon követni.

Ezen a lenti képen egy külön keret is segít abban, hogy lássák a gyerekek, pontosan melyik nap van ma.

 

hammie-hammiesays

A különböző tevékenységeket ábrázoló kis képeket például kis tépőzár darabkákkal tudjátok a helyére illeszteni.

Kép forrása

Ha egy egyszerű fehér hátteret használtok a hét napjainak megjelenítéséhez, akkor lehet például egy kis csillaggal jelölni, hogy melyik napnál tartunk éppen.

 

Kép forrása

 

Egy másik változat: a heti tervező függőleges formában. Ennél a táblánál mágneslapocskákkal rögzítették a kis képeket.

 

I’m Momma hear me roar

 

A hét napjainak megtanulásához egy buszt is készítettem, aminek hét ablaka van. Amelyik nap van, abba az ablakba kell egy kikandikáló fejecskét tenni (gyurmaragasztóval könnyen cserélgethető).

 

Lehet ez egy reggeli rituálé is, amikor például reggeli után eggyel odébb teszitek a kisfiú, vagy kislány figurát és elmondjátok, aznap milyen nap van. A lapon látható kis fejecskék akkorák, hogy mindkettő egyszerre befér az ablakba. Ha csak egy kis figurát rakosgattok ide-oda, akkor érdemesebb valamivel nagyobb változatot készíteni, mert jobban meg tudják fogni a gyerekek is.

Töltsd le a buszt ide kattintva!

 

hónapok és napok óvodásoknak

 

Itt pedig találsz egy olyan változatot, amelyen nincsenek rajta a napok betűi.

Ha színesben szeretnéd kinyomtatni, akkor pedig ide kattints!

 

hónapok és napok óvodásoknak

 

Én úgy készítettem el, hogy a színtelen változatot egy lila A/4 -es kartonra nyomtattam. A kis figura fejéhez egy kupakot rajzoltam körbe sárga kartonon, majd fekete fonalat feltekertem, középen összekötöttem és a széleit felvágtam – így ragasztottam egy pötty pillanatragasztóval a kislány fejére. Mivel kicsit kopasznak találtam a buszt, sárga virágokkal díszítettem. Még egy ötlet: az utas készülhet úgy is, hogy a gyerekek lerajzolják magukat egy kis korongra.

 

hónapok és napok óvodásoknak

 

Készíts képes hetirendet a gyerekeknek!

Segíts nekik megérteni az idő múlását!

A hozzávalókat a Játéktár tagjaként tudod letölteni.

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!