A gyerekek által készített tengerparti festményt akár igazi homokkal is dekorálhatjátok. Ekkor egy kis ragasztóval kell bekenni a képnek azt a részét, ahol a homokos part található, és valódi homokot kell rá szórni. A felesleget rázzátok le róla és hagyjátok kicsit száradni!
Ugyanezzel a technikával díszíthettek egy színezős oldalt is, vagy egy általatok megrajzolt homokvárat. Ebben az esetben a vonalakon kell végighúzni a ragasztós tubust, aztán beszórni homokkal.
A vízparton gyűjtögetett dolgokból egyszerűen készíthettek egy szép kompozíciót is egy képkeretbe. Ehhez a kép alaplapját kell először bekenni alaposan ragasztóval, majd rászitálni a homokot. Erre kerülnek majd a különböző kellékek. Itt láthatsz képeket az elkészítéséről.
Homok felhasználásával a sógyurmához hasonló gyurmát készíthettek, amelyből akár ilyen szép emléket is alkothattok. Recept: 1 csésze homok, ⅔ csésze liszt, ⅓ csésze só. Ehhez jön ½ csésze víz és jól összegyúrjuk. A továbbiakban ugyanúgy lehet használni, mint a sógyurmát. Magától is megszáradhat a napon, de meg kell fordítani. Érdemes a végén átlakkozni, hogy tartósabb maradjon. Ezen az oldalon láthatsz képeket az elkészítésről.
Egyszerű sógyurmába is nyomkodhattok kisebb kagylókat, így egy szép medált is készíthettek nyakbavalónak.
A parton gyűjtögetett botokból és némi anyagmaradékból vitorláshajók is készülhetnek.
Vagy akár a családot is elkészíthetitek belőlük 🙂 . Jó kis játék megtalálni minden családtaghoz a megfelelő botocskát.
Ha a parton madártollakat is találtok, ilyen szép függő díszt is készíthettek belőlük. Itt aztán lehet gyakorolni a csomókötést és azt is megtanulják a gyerekek, milyen is a háromszög!
Egy ilyen kis alkotás szép emlék lehet a nyaralásról is:
Vidám gyűjtögetést, alkotást!

Alkoss
együtt a
gyerekekkel
nyáron is!
Gyere a
Játéktárba
a kreatív
ötletekért!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
