Mondókák

 

 

Megy a Hold az égen,

gyönyörű ösvényen.

Hunyd le szemed, kicsi baba,

mert eljött már az éjszaka.

*****

Gyepen mentem, gyepen jöttem,

Aranygyűrűm elvesztettem.

Hold meglátta, Napnak adta,

Csillag az ujjába dugta

*****

Bubája, Bubácska

esti csillag ragyog,

aludjál, aludjál,

én is álmos vagyok.

 

Végh György: Golyózás a csillagokkal

 

 

Fenn az égen a sok csillag

mind megannyi kicsi ékszer

– hogyha mindet neked adom,

azzal, ugye, megelégszel?

 

Kicsi golyó minden csillag,

elgolyózhatsz velük szépen,

s ha veszítesz is belőlük,

marad elég fenn az égen!

 

 

Bálint István: Csillaghullás

 

 

Ismertem egy őzikét,

megkérdezte, hol az ég?

Hümmögtem és hápogtam,

válaszolni nem tudtam.

Szomorúan nézett rám,

ezt sem tudod bátyuskám.

Szégyenkezve szóltam én,

keresd a fa tetején.

Uccu neki, elindul,

megy fölfelé bolondul.

Leül egy nagy felhőre,

átszáll három szellőre.

Hol a madár nem járhat,

kék pázsiton sétálhat.

Egyik este megbotlott,

levert néhány csillagot.

Csillaghullás.

Láthatod.

 

Marék Veronika: Mese a csillagról

 

 

Kuncog a csillag:

Csökken a Hold!

Már csak egy kifli,

Már csak egy pont.

 

Nevet a csillag:

Sötét a Hold!

Fekete égen

Fekete folt.

 

Figyel a csillag:

Dagad a Hold!

Kövérebb lett, mint

Amilyen volt!

 

Zokog a csillag:

Teli a Hold!

Hatalmas fénye

Csillagot olt!

 

 

Széman Rózsa: Égi mese

 

 

A tejúton szekér döcög,

Göncöl a neve.

A szekérben a sok kondér

Tejjel van tele.

 

Odaballag a Nagymedve,

De jó a kedve!

Elemel egy kondér tejet,

S eliszkol vele.

 

Észreveszi a Fiastyúk,

De nem szól bele,

A csibéit terelgeti

Hold-udvar fele.

 

Nagyot ásít az öreg Hold,

Pislog a szeme.

Odahív egy bárányfelhőt,

S elbújik bele.

 

Az égbolton hajnal dereng,

Könnyű pára száll.

Tejút végén felbukkan az

Első napsugár.

 

Ezt a verset a Meseles oldalán olvashatod.

 

Osvát Erzsébet: Nyári felhők, csillagok

 

 

Felhők úsznak a kék égen.

Felhők úsznak hófehéren,

mint könnyű kis csónakok,

égi kéken suhanók.

Alkonyatkor észrevétlen

tovatűnnek, és az égen

változik a színpad képe:

milliárdnyi csillag lép be.

Csillog-villog mindahány

égi színpad magasán

 

Weöres Sándor: Kergető

 

 

Róka-róka réten,

Fuss a holdas égen,

Hagyd itt lenn a

Házat, erdőt,

Kapsz nyakadra

Ezüst csengőt,

Fényes felhőn

Csilingelhess,

Csillagokkal

Versenyezhess,

Hallihé-hallihó!

Azt hiszik, hogy kis csikó.

 

 

 

 

Péter Tímea: Nyári éjjel, csillagok…

 

 

Nyári éjjel, csillagok…

Nyári éjjel kint vagyok,

Fenn az égen csillagok…

Lefekszem a nedves fűre,

Csillagfény hull rám s a földre!

 

„Mond meg nekem fényes csillag:

Hová tűntök, mikor pirkad?

Ki ébreszti fel a napot?

És ő mért pont estig ragyog?

Ki csavarja ki a felhőt?

Ki nevel a magból erdőt?

Ki súgja meg a fecskének:

Közel a tél, irány délnek!?

Ki korholja a hűs szellőt:

Fújd már el az esőfelhőt!?

 

Mennyi kérdés van most bennem:

Kicsi sejtből én hogy lettem?”

Nyári éjjel fűben fekszem,

Csillagtenger ring felettem,

S két szemem pont úgy ragyog,

Mint fűbe hullott csillagok!

 

Ezt a verset a Meseles oldalán olvashatod

 

 

Balajthy Ferenc: Isten tenyerén

 

 

Űrhajó száll a magasba,

Csóvás csodalény.

Csillagok közt angyal várja,

Holnap odaér.

 

Mesevilág ez, vagy álom

Ember szekerén…

Táncol a fény, alszik a fény

Isten tenyerén.

 

 

Kiss Anna: A  Holdnak háza van

 

A Holdnak háza van,

ki lakik benne?

 

A Napnak háza van,

ki lakik benne?

 

Csillagok házából

kisöprik a havat.

 

Hold házában

vánkost varrnak.

 

Nap házában

kemencét fűtenek.

 

Ambrus Lajos: Holdtölte

 

 

Kiült a Hold az

ezüst mező közepébe,

szépen megkelt, s most

pirul, mint búzakenyér

a befűtött kemencében.

 

Ki formázta ilyen szépre,

a kereknél is kerekebbre,

hogyan fér el, ha így kitelt,

a Teremtő tenyerében?

 

 

Osvát Erzsébet: Vörös narancs függ az égen?

 

 

Vörös narancs függ az égen?

Lámpa? Léggömb óriás?

Lángol, lángol és nem ég el.

Mi lehet ily szép, csodás?

 

Csak a Hold függ fenn az égen.

Más,mint máskor, varázsos.

Halvány arcát pír színezi,

attól olyan vidám most.

 

Naptól kapta kölcsön színét?

Vagy a szél járt titkon nála?

Ő lopta az örömpirost

mindig sápadt, bús arcára?

 

 

Weöres Sándor: Táncol a Hold

 

Táncol a Hold,

fehér ingben.

Kékes fényben

úszik minden.

Jár az óra,

tik-tak tik-tak.

Ne szólj, ablak,

hogyha nyitlak.

Ne szólj, lány, ha

megcsókollak –

fehér inge

van a Holdnak.

 

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni beszélget a Holddal

 

 

Hold, mikor te kicsi voltál,

mosakodni nem akartál.

Kiabáltál: most nem!

Kiabáltam: most!

Kiabáltál: most nem!

Kiabáltam: mosd!

Mosd

meg

most!

Mosd meg nyakadat,

ezüst nyakadat,

ezüst fogadat,

ezüst hasadat,

ezüst hátadat,

kezedet, szemedet,

piszkos

ezüst

füledet!

 

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni beszélget a Nappal

 

 

Nap, ha neked ágad volna,

olyan volnál, mint az alma.

Legurulnál, gyökereznél,

almafává növekednél.

Én meg almát osztogatnék:

Egy kis napot, tessék, tessék

 

 

 

 

Weöres Sándor: Nap jön…

 

Nap jön a menny hajlatán,

Arca nyíló tulipán,

Ő legyen az én anyám,

Ő legyen az én anyám.

 

Hold jön a menny hajlatán,

Húzza fehér égi szán,

Ő legyen az én apám,

Ő legyen az én apám.

 

Osvát Erzsébet: Csupakék

 

 

A csupakék sátorég

közepén egy trón van.

Ég királya, a Nap ül rajta

csendben, szótlan.

Tüzes sárga sugarát

szórja le a tájra:

a rétre,a mezőre,

a kertek virágára.

 

 

Nemes Nagy Ágnes: A malom éjjel

 

 

Éjszaka is jár a malom,

mit őrölnek éjjel azon?

Hú-hú, mondja a bagoly,

csillag fénye odafoly.

Sí-sí, mondja a kuvik,

felhő árnyát őrlik itt.

Kihordja majd zsákkal a szél,

elviszi a Göncölszekér.

 

 

Nemes Nagy Ágnes: Űrhajó és jegenyék

 

 

Láttam este űrhajót,

jegenyéken átfutót.

Hét jegenyét láttam én

az futott a fák hegyén,

láttam, amint utat hasít

egyik fától a másikig.

Hogy nem volt az űrhajó?

Jegenyén az nem futó?

Hogy léggömb volt, repülő?

Sárga fény és levegő?

Vagy csillag szállt fejem felett?

Az is lehet, az is lehet.

 

 

Tamkó Sirató Károly: Csillagjáró fehér ráró

 

Pám, pám, paripám,

földön, vízben, levegőben,

a parányok sűrűjében

s odakinn a csillagűrben,

a fénynél is sebesebben

rohan ám

Csillagjáró

Fehér Ráró,

az én táltos paripám!

 

Köd a farka, tűz a feje,

üstököst vadászok vele.

Hogyha meghorkantja torkát,

zsákba szorítom az orkánt.

 

A szügye most vízben csobog,

meglasszózom a polipot.

Mind megölöm, víva tusát

a sok betegség vírusát.

 

A sörénye lángol, ragyog,

táncra perdítem a napot.

Verejtéktől torzon-borzon

a Tejutat végigporzom.

 

S estére, ha fáradt vagyok,

karámunkba levágtatok.

A Hortobágy hídja mellett

Csillagjáró

Fehér Ráró

paripám már

leheverhet.

A farára

nagyot csapok,

s jó abrakot

adok néki

vacsorára:

táltos zabot:

három tonna atommagot!

 

Bódi Julianna: Ufók

 

Papának van távcsöve,

srácok, nézzünk bele!

Fedezzünk fel bolygókat,

marslakókat vele!

 

Mindig tudni akartam,

milyenek az ufók:

vékony óriások-e,

vagy van közöttük pufók?

 

Milyen lehet bőrük színe?

Szívük, mint az ember szíve?

Vajon hogyan lélegeznek?

Ők is sok-sok chipset esznek?

 

Sokat tudnék kérdezni,

ha találkoznék eggyel,

s ha gondolattal üzennek,

akkor tolmács sem kell…

 

Ezt a verset a Meseles oldalán olvashatod

 

Francsovics Judit: Űrutazás

 

Hogyha egyszer űrhajóval

felmennék a holdra,

mezítláb sétálgatnék rajta.

De csuda szép volna!

 

Hogyha látnék űrlakókat,

de félnének tőlem,

elmondanám jelbeszéddel:

Én a Földről jöttem!

 

Barátokként búcsúznánk el;

talán vissza térek…

S emlékbe mindenki adna

magáról egy képet.

 

Tovább mennék a tejúton,

gyönyörködnék benne.

Azt hiszem egy űrutazás

csuda mókás lenne!

 

Francsovics Judit oldala