Pósa Lajos: Erdőben

 

Szép az élet az erdőben ideki,

Kis pajtásom faluvégről gyere ki!

Itt virágzik a kakukkfű, szarkaláb,

Itt nem porzik, puha fűben jár a láb.

Csíz, pintyőke énekelget zöld ágon,

A fekvés is jó alatta zöld ágyon.

 
 

Petőfi Sándor: Erdőben (részlet)

 

Sötétzöld sátoros

Erdőben járok.

Kevély tölgyfák alatt

Szerény virágok.

 

A fákon madarak,

Virágon méhek.

Ott fönn csattognak, itt

Lenn döngicsélnek.

 

 

Osvát Erzsébet: Diófácska

 

Kertem egyik kedvenc fája

szép, fiatal diófa.

És ennek a diófának

termett kilenc diója.

 

Esőmosta, napragyogta

egyforma zöld ruhájuk.

A diófa dédelgette,

büszke is volt reájuk.

 

Nőttek, nőttek, növögettek,

fényesedtek a diók.

Gyönyörködött bennük a kert:

a fák, füvek, víg rigók.

 

 

Pálfalvy Nándor: Rügyecske

 

Kicsi barackfánkon parányi rügyecske

bújt elő az éjjel vidáman nevetve.

Oly kicsike még, hogy látni alig lehet.

mégis itt a tavasz, ha ő reánk nevet.

 

 

Nemes Nagy Ágnes: Akácfa

 

Akácfa, akácfa,

sárga lombot hullató.

Kezemre, kezemre

mintha hullna sárga hó.

 

Mintha hullna sárga hó,

csakhogy el nem olvadó,

járdaszélen nagy kupacban

színaranyként csillogó.

 

Hogyha belegázolok,

hogy zizeg és hogy ropog!

Mit csinálsz te? – kérdik.

Járok, járok sárga hóban,

színaranyban térdig.

 
 

Varga Erzsébet: Ébred az erdő

 

Ébred az erdő,

tisztáson csengő

víg zene száll.

Fák karja lassan,

rügye kipattan,

villog a táj.

Szeresd az erdőt,

gyöngysipkás felhőt,

álmodj a rétnek

színes kötényt.

Madárnak házat,

fiának sátrat,

magadnak békés,

boldog jövőt.

 

 

 

 

Szalai Borbála: Harkály doktor

 

 

Lekókadt a lombja

a vén gyertyánfának…

szólni kéne, szólni

a fák orvosának.

 

Repül is a szarka,

ahogy szárnya bírja,

siet, hogy az orvost

mihamarabb hívja.

 

Rátalál és mondja:

– Harkály doktor, kérem,

beteg a vén gyertyán

ott az erdőszélen.

 

Jöjjön velem gyorsan,

nézze meg, mi bántja!

Szegény beteg gyertyán

igen-igen várja…

 

Indul hát a harkály,

elöl száll a szarka:

– Erre, doktor, erre! –

mondogatja, hajtja.

 

Elsuhannak fák közt,

bokrok fölött szállnak…

Egy-kettő, és lám, az

erdőszélen járnak.

 

Itt az öreg gyertyán…

Bágyadt minden ága,

kis madárka fészkét

nem rejti a sátra…

 

Megszólal a harkály:

– Segítek én menten!

Jó, hogy még időben

hívtak ide engem…

 

Hangosan kopácsol

harkály doktor csőre…

Mért beteg a gyertyán –

sejti már előre.

 

Hiszen a fa törzsén

felrepedt a kéreg!

Az alatt lapul most

a bajt hozó féreg!

 

Harkály doktor tüstént

ki is operálja…

Az öreg fát többé

egy féreg se bántja!…

 

Feléled a gyertyán,

zöldül minden ága.

Lombja között békén

fészkel a madárka!…

 

 

 

Osvát Erzsébet: Fűzfácska

 

Hosszú haja földig ér.

Felborzolja déli szél.

Simogatja napsugár.

Tücsök neki muzsikál.

Altatja két madárka.

Elszendereg fűzfácska.

Hold karéj ráragyog.

Csodálják a csillagok.

 

 

 

Donászy Magda: Almafa virága

 

Virág vagyok én is

Almafa virága

Zöld levelek közül

nézek a világba.

Jaj! Le ne tépjetek

Jaj! Le ne vágjatok!

Hadd teremjen almát

Öreg almafátok.

 

Veres Csilla: Harkálykopogó

 

Tavasznak illata leng a levegőben,

harkály kopácsol diófa erdőben.

Éhesen, ázva száll föl a fára,

férgeket keresve koppant nagyot rája.

Dobol a harkály, dalol az erdő,

fák között libeg a tavaszi szellő.

 

 

Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

 

 

Találtam egy falevelet,

gesztenyefa levelét.

Mintha megtaláltam volna

egy óriás tenyerét.

 

Ha az arcom elé tartom,

látom, nagyobb, mint az arcom.

Ha a fejem fölé teszem,

látom, nagyobb, mint a fejem.

 

Hogyha eső cseperegne,

nem bánnám, hogy csepereg,

az óriás nappal-éjjel

óriási tenyerével

befödné a fejemet.

 
 

 

 

Várfalvy Emőke: A fák dala

 

A nap ebéddel várja őket,

táncol lombukban a szél,

száz évig is türelmesen állnak,

öleli törzsüket a dér.

 

Suttognak tavasszal, zúgnak ősszel,

nyáron fiókákat nevelnek,

téli álmukban is hallják,

rigóik miket énekeltek.

 

Virág, gyümölcs az ajándékuk,

friss levegő a sóhajuk,

hagyd élni őket, hol gyökeret vertek,

csak ennyi az óhajuk.

Várfalvy Emőke oldala

 

Osvát Erzsébet: A megtréfált fűzfák

 

 

Hosszúhajú fűzfák tó tükrébe néznek.

Dalol nekik a víz: – Szépek vagytok, szépek.

De jön a szélvihar, nevet a fűzfákon.

– No ezeket biz’ én menten megtréfálom!

Odafut, a fűzfák bólogatnak büszkén,

de hajukat a szél felborzolja tüstént.

 
 

Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van?

 

Öt ujja van gesztenyefa-levélnek.

Öt ujja van, mint a gyerek kezének.

Öt ujja van? Nem mind olyan.

Legtöbbjének hét ujja van.

Öt ujja, hét ujja,

hozzá még a hátulja.

 
 

Donászi Magda: Almafa

 

Almafa! Almafa!

zöldüljön az ágad!

Vedd magadra

ékes tavaszi ruhádat!

Itasd meg, etesd meg

Mézeddel a méhet!

Zizegje zümmögésük

Új alma – ígéret.

Arany trombitával

Szól a nap az ághoz:

Almafa! Levelezz!

Almafa! Virágozz!

 

Osvát Erzsébet: Kisbalázs almafái

 

Kisbalázs áll a fa alatt.

Fején széles szalmakalap,

a kezében alma.

Maga szedte a fáról,

mert nem jött le magától,

bárhogy csalogatta.

Nézi Balázs az almát,

beleharap, de mit lát?!

Sok kis magot, sok kis rabot.

Gondolt Kisbalázs egy nagyot:

megmentette a magokat,

az almába zárt rabokat,

s azon nyomban elültette

kertjükben egy titkos helyre.

Várta, várta,

mikor lesz sok almafája.

Jó meleggel jött a reggel,

a csoda:

kinőtt kilenc almafa.

 
 

Törő Zsóka: Gyógyító fák

 

 Ha úgy érzed, erőd fogytán,

Ölelj át egy szép, erős fát,
Tested újra életre kel,
Tőle kaphatsz energiát.
Hajtsd a fejed derekára,
Szinte hallod szívverését,
Tedd a kezed dús lombjára,
Érzed nedve lüktetését.
Árnyékában megpihenhetsz,
Neked termi száz gyümölcsét,
Élőlény ő, „kit” szerethetsz,
Fogadd el hát minden kincsét!