Nyári versek óvodásoknak búzáról, aratásról, kenyérről:

 

Csanádi Imre: Nyárdicsérő

 

Nyár, nyár, nyár,

sárgul a határ-

búzapászta,

rozspászta,

kukorica tarkázza,

rajzik a sok lepke,

zümmög a méhecske-

bőség, bőség,

tied a dicsőség!

 

 

Mentovics Éva: Aratás

 

Érik már a búza,

sárgul a határ,

hajlongó kalászát

érleli a nyár.

Morognak a gépek,

zajuk messze száll –

a sok gabonára

malomgarat vár.

 

 

Szilágyi Domokos: Két nyári mondóka

I.

Búzatenger!

Tenger búza!

Aratógép

átalússza.

Cséplőgépből

aranysárga

gabona hull

ezer zsákba.

Malomkerék

forog vízben,

lesz már elég

kenyérlisztem.

II.

Mag, mag, búzamag,

benne aluszik a nap.

Szár, szár, búzaszár,

tehén alá szalmaszál.

Szem, szem, búzaszem

holnap lesz új kenyerem.

 

Zelk Zoltán: Te is tudod, ő is tudja

 

Napfény volt a ringatója,

eső volt a dúdolója.

Nevelője szegény ember,

mégis erős, mint a tenger.

Csak erősebb, hogyha vágják,

tovább él, ha lekaszálják.

Akkor is, ha kézzel vágják,

akkor is, ha fogak rágják.

De hát tudja minden gyerek:

miből sütik a kenyeret?

 

 

A part alatt…készíts képeskönyvet a nyomtatható oldalakból, és oldjátok meg a feladatokat! Nézd meg itt!

 

Szász Károly: Miből lesz a kalácska?

 

Miből lesz a kalácska?

– Búzácskából.

S a búzácska?

– Kikél a barázdából.

Eke vasa eltemeti,

lanyha eső költögeti.

nap sugára feltámasztja,

lábát kasza elvagdossa,

ló a szérűn megrugdossa,

két kemény kő összezúzza,

a gazdaasszony megdagasztja,

forró kemencébe dugja,

s ha kiveszi, látod:

megsült a kalácsod.

 

 

Csanádi Imre: Új kenyér

 

Szőkül a búza,

feje földre húzza,

nosza, learatjuk,

kévébe kapjuk,

kepesorba rakjuk,

szekéren behordjuk,

asztagba tornyoljuk,

cséplőgép kivereti,

gőzmalom

megőrleti,

porzik a liszt,

mint a hó,

abból sül a

friss cipó.

 

 

Búzát vet a manó (Bolgár népköltés)

 

Búzát vet a mamó, ejha,

három lépés földbe.

Nem lett abból búza, ejha,

csuda lett belőle.

Nagyra nőtt a vetés, ejha,

egér derekáig,

egér derekáig ejha,

béka bokájáig.

Ámul a manóka, ejha,

már aratni kéne,

aratókat fogad, ejha,

búza-mezejére.

Aratja a kakas, ejha,

csibe, kotló vágja.

Aratóit illik, ejha

hívni vacsorára.

Libbenti a kötényt ejha,

kiugrik egy bolha,

fele húsából is ejha,

nagy lakoma volna.

Megsüti a felét, ejha,

másik felét főzi,

falja a sok vendég, ejha,

megenni nem győzi.

Maradéknak marad, ejha,

egy nagy bolhasonka,

kötelet fog mamó,

ejha, hogy a füstre vonja.

Nehéz az a sonka, ejha,

házát agyonnyomja.

 

Pósa Lajos: Aratás előtt

 

Hullámzik az arany búza kalásza,

Fújja a szél… Fut a kalász utána.

Istenem, ha elszaladna

Messzire!

Fürjecskének úgy megremeg

A szíve

 

Meg is szólal a búza közt: – Pitypalatty!

Arany kalász, futó kalász, itt ne hagyj!

Te vagy az én pihentető

Otthonom,

Takargató, vadvirágos

Sátorom.

 

A mezei pacsirta is dalra kél:

– El ne fúdd az égi áldást, játszi szél!

El ne szaladj, arany kalász

Tengere!

Te vagy a nép verejtékes

Kenyere!

 

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni a malomban

 

Zúg a malom, zúg a malom,

szőke árpa a garaton.

Hajnalban már szitál a liszt,

fehér, mint a fehér batiszt.

Malomszobát beteríti,

fehér köddel sötétíti.

Bors nénit is beszitálja,

hullik, hullik a hajára.

Így lesz, mire itt az éj,

szőke árpa lisztfehér.

 

Nemes Nagy Ágnes: A malom éjjel

 

Éjszaka is jár a malom,

mit őrölnek éjjel azon?

Hú-hú, mondja a bagoly,

csillag fénye odafoly.

Sí-sí, mondja a kuvik,

felhő árnyát őrlik itt.

Kihordja majd zsákkal a szél,

elviszi a Göncölszekér.

 

 

Mentovics Éva: Aranybúza, mező éke

 

Aranykalász, aranybúza…

kössed, kössed koszorúba!

Búzavirág legyen éke,

pipacs nyíljon közepébe!

Melengető napfény járta,

szél simított dús hajába,

megcsodálták erdők, rétek,

dísze volt a messzeségnek.

Megőrölve, megszitálva

langyos vízzel teszik tálba,

megkelesztve, megdagasztva

pihen kicsit a damasztba’,

majd kemence szája várja,

hogy pírt süssön orcájára.

Aranybúza – mezők éke –

vártunk már az új kenyérre!

 

 

Szilágyi Domokos: Új kenyér

 

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,

a vetőgép búzát vetett,

felhő hullatta az esőt,

nap hullatta a meleget.

Szökkent a szár szép magasra,

jött a kombájn, learatta,

learatta, kicsépelte,

a gőzmalom megőrölte,

teherkocsi hazahozta,

anya pedig megsütötte.

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

 

Tarbay Ede: Cipósütő mondóka

 

Parazsad süssön, kemence,

cipót puhára, kerekre,

lángost laposra, veresre,

jól süss, kedves kemence.

 

Kányádi Sándor: Nagyanyó kenyér

 

Búzát vittem a malomba,

hej, de régen volt,

amikor még a Küküllőn

malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,

lisztje, mint a hó,

Örült neki a ház népe,

kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából

olyan kenyeret,

illatára odagyűltek

mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:

legyen a világ

olyan, mint a búza közt

a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven

illatos-fehér,

ropogósra sütött, foszlós

nagyanyó-kenyér!

 

Nézd meg a búzáról, aratásról, kenyérről szóló meséket is!

Nyomtass

gyorsan

kellékeket

a pékség

szerepjátékhoz!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!