Miről is szólnak az első napok az óvodában? Az ismerkedésről. Az óvónénik ismerkednek a gyerekekkel és a szülőkkel. Az új ovis kicsik ismerkednek az óvodával, a játékokkal, a szokásokkal, a társaikkal és az őket körülvevő felnőttekkel (hú, még leírni is sok!).
Ne felejtsétek el, hogy ezen kívül egy teljesen új életformát, napirendet is meg kell szokniuk. Ezért aztán minden lehetséges módon igyekeznünk kell, hogy megkönnyítsük a számukra ezt a folyamatot. Ehhez sok-sok személyes beszélgetésre, és közös játékra van szükség – ezeknek köszönhetően aztán szépen lassan megismerjük a félénk, pityergős, vagy éppen bátor és közlékeny újdonsült kis ovisokat.
A sok kis különböző egyéniséget pedig közösen meg is alkothatjuk, így mindennap látjuk, hogy mi mindannyian egy közös kis csoport részei vagyunk! Ehhez találtok ötleteket a következő bejegyzésben – kreatív ötletek az első ovis napokra:
A kis három éveseknek érdekes feladat a kezüket festékbe mártani és megalkotni a saját önarcképüket.
A sok kis kezecskéből egy igazi vidám képet is készíthettek napocskával, virágokkal, pillangókkal.
A kis tenyérnyomatokból szívet is formázhattok.
Vagy akár egy szivárvány forma is jelezheti, milyen sokféle színben tündököl a csoportunk.
A kis tenyerek egy nagy fára is kerülhetnek, jelezve, hogy egy csoport kis részei vagyunk.
A kivágott tenyérnyomatokból akár egy koszorút is készíthettek az ajtóra.
Ez is egy „tenyeres” ötlet -a kis figurák pocakjára még az ovis jelek is rákerülhetnek.
Segíthetünk a gyerekeknek az önarcképük elkészítésében, amelyet aztán kiegészíthetünk a tenyérnyomatukkal:
A nagyobbacskák már ábrázolhatják magukat ilyen kis sapkás manóként:
A megrajzolt önarcképhez színes hátteret is ragasztgathattok:
Aranyos ötlet, ha a körülrajzolt tenyereket sokféle színnel és mintával dekoráljátok ki:
Ezekben az ötletekben az a jó, hogy bármelyiket otthon is megvalósíthatjátok (mint ebben a bejegyzésben is láthatod), hiszen ne feledjétek: a család a legfontosabb közösség a kisgyermekek életében. Az összetartozás érzését pedig akár egy közösen alkotott képpel is kifejezhetjük – és milyen jó mindennap rápillantani!

Nézd meg az ovikezdéshez készült nyomtatható játékokat!
✅Napirend képek
✅Játékok helye
✅gyerekek számlálása
✅Jelek párosítása
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!

Kapcsolódó feladatlapok, játékok:
-
Akció!
Őszi ovis foglalkoztató
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi falevelek játékcsomag
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi gyümölcsök – nagycsoportosoknak
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Szeptemberi feladatlapok
2 990 Ft