Először is keressetek egy nagyobb PET palackot és vágjátok le az alját. Csomagoljátok be színes krepp papírba!
A díszítéshez én ezúttal papír virágokat készítettem, így még húsvét után is felhasználható a kosárka. Színes krepp papírból harmonikára hajtogattam egy darabot és az egyik végét lekerekítve levágtam. A másik végét összecsavarva aztán szépen kinyitogathatók a virágszirmok. Így, ahogyan a képen látszik:
A virágok közepébe sárga krepp-papírból kis gombócot is ragaszthattok – a gombóc gyúrását bízd a gyerekekre!
Ezekkel a virágokkal máris feldíszítheted a kis kosarat! Ha fület is szeretnél a kosárkára, akkor egy kartonpapír csíkot is tekerj végig krepp-papírral!
A papírvirágokat készíthetitek úgy is, hogy egy négyzet alakú kis lapot összehajtotok keresztben félbe, aztán hosszában félbe, majd az egyik csücskét lekerekítitek a rózsaszín virágsziromhoz hasonlóan. Ha ezután kihajtogatjátok, ilyen kis négy szirmú virágokat kaptok:
Ez a kosárka egy egyszerű margarinos dobozból készült és zöld színű szalvétába csomagoltuk:
Négyzet alakú kis dobozkát is könnyen készíthettek. A képen látható sablont kartonból kivágva és a négy sarkát kilyukasztva egyszerűen csak össze kell kötni színes rafiával, vagy papírszalaggal, masnival.
Díszítésként akár kisméretű tojás formákat is kivághattok, amire pöttyök, csíkok, vagy bármilyen, mintalyukasztóval kiszúrt formák is kerülhetnek.
Nagyon gyorsan elkészül, próbáljátok ki ti is!

Készíts
húsvéti játékokat a gyerekeknek!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!

Szeretnék hírt kapni tőled! Köszönöm!
Kedves Klára!
Hozzáadtalak a hírlevél listához, így hamarosan fogod kapni a hírleveleket!
Anita