Kiszézés
A sokféle téltemető, tavaszköszöntő népszokás közül az egyik a kiszézés, kiszejárás, vagy kiszehajtás.
Vannak olyan területek, ahol a farsangi időszak végén, máshol a húsvét előtti virágvasárnap idején tartották.
A kisze nem más, mint egy leányruhába öltöztetett szalmabábu, ami a telet, betegséget, és a böjtöt is jelképezte. Néhány helyen kicének, kiszőcének, kiszevicének, vagy banyának is nevezték.
„Egy hosszú rúd végére szalmabábut tesznek, azt leányruhába öltöztetik, kiviszik a faluból. Ott leveszik róla a ruhát, s elégetik, vagy vízbe dobják. Ezzel kiviszik a faluból a telet, a betegséget, a böjtöt.”
(Barsi Ernő: Néprajz az általános iskola kezdő szakaszában, 1992.)
A kiszézéshez különböző hiedelmek is kötődtek. Vigyáztak, hogy a báb menet közben ne forduljon meg, nehogy visszájára forduljon minden. Úgy gondolták, hogy aki az öltöztetők közül először felkapja a kész kiszebábut, még abban az évben férjhez megy.
Haj ki, kisze, ki kisze
a másik határba!
Gyere be sódar a mi kis kamránkba!
Kivisszük a betegséget,
behozzuk az egészséget,
haj ki kisze, haj!
Amikor a patakba dobták, ezt kiáltották:
Bolha, tetű mind lehulljon, dög, kolera itt maradjon! Tyű!
Villőzés
Néhány helyen a kiszézést a villőzés követte.
A kiszehajtás után a patakparton a leányok letört fűzfaágakra szalagokat kötöttek, s énekszóval hozták be a tavaszt a faluba, jártak házról házra. A háznál a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról. A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott. Sok helyen fehér szalagokkal és kifújt tojásokkal díszítették.
Villő, villő ki háza ez?
Biz a jámbor ember háza.
Falu végén selyemsátor
Villő, villő, selyemsátor.
Adjon kendtek tyúkmonyát,
Ha nem tojott a kakas,
Egye meg a farkas!
Villő, villő, selyemsátor!
Vár meg, villő, vár meg.
Hagy vegyem rám gyócs ingem,
Kireleiszon, kriszteleiszon!
Zöldágazás
Hasonló tavaszköszöntő hagyomány volt a zöldágazás, amit a Balaton északi részén „bujbujocská”-nak neveztek.
Virágvasárnap (Húsvét előtti vasárnap) az eladósorú lányok szalagokkal díszített kaput készítettek és felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve mentek végig a falu utcáin. A kaput a hívogatók tartották, a hosszú sor végén pedig a csalogatók álltak. A hívogatóknak jó hangosan kellett énekelni a búzaszemet a földből előcsalogató éneküket, hogy a sor végén is meg lehessen hallani és megkezdődhessen a kapu alatti átbújás.
Egyes tájakon pünkösdkor tartották ezt a hagyományt.
Jöjj el által, jöjj el, te szép arany búza!
Által mennék, által, hogyha nyitva volna!
Nyitva vagyon, nyitva, csak jöjj által rajta!
Új hold, fényes nap, megyek hídon által.
Vagyok bátor, jó vitéz, megyek hídon által.
Bújj, szívem, barázdán, gyorsan menjünk által …
Kisze versek, mondókák
Haj, ki kisze, haj! Süss be hozzánk fényes Nap!
Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget!
Haj, ki kisze, haj! Süss be hozzánk fényes Nap!
*****
Kisze, kisze szalmából
perzselődj a lángoktól,
vörös táncban hamvadj el,
nekünk most már tavasz kell!
*****
Kice-vice villő, gyűjjön rád a himlő,
Behoztuk a zöld ágat, kivisszük a kice-vicét,
Kice-vice villő, gyűjjön rád a himlő!
*****
Ég a kisze, lánggal ég,
bodor füstje felszáll,
tavaszodik, kék az ég,
meleg a napsugár.
Mire füstje eloszlik,
a hideg köd szétfoszlik,
egész kitavaszodik.
*****
Haj ki kiszi, kiszőce,
a másik határba.
Gyere bé, sódar,
a mi kis kamránkba!
Kivisszük a betegséget,
Behozzuk az egészséget.
Haj ki, kiszi, haj!
****
Kovács Kati otthon ül,
A kiszének pentőt sző.
Ha megszövi, megvarrja,
A kiszére ráadja.
*****
Haj ki, kisze, kiszőce,
Dumbi sógor, gömbőke.
Takács Rozi ládája,
Üresen van bezárva.
Ha üresen nem vóna,
A kiszére adott vóna.
****
Haj ki, kisze, kiszéce,
Gyöjj be, sódar, gömbőke.
Vígan várjuk Szent Györgyöt,
Énekszóval pünkösdöt.
Kelenyei lányok,
Piros tulipányok,
Födémesi lányok,
Fekete cigányok
*****
Kisze, kisze, kiszebáb
Égj el minél hamarább!
Füsttel írd a kéklő égre:
Jöjj el tavasz, jöjj el végre!
Mentovics Éva: Csorduljon a jégcsap
Kiszebábbal jöttünk ide,
jó időre várva,
máglyát rakunk, hogy a meleg
testünket átjárja.
Te is lángolj, kócos kisze,
csorduljon a jégcsap,
ne maradjon se hó, se fagy,
jön a tavasz, nézd csak!
Tüzed csapjon fel, az égre,
pernyéd hulljon szerte,
napfény szórja langy sugarát
a sarjadó gyepre!
Gani Zsuzsanna: Kisze, Kiszi, kiszőce
Ma nagy napra virradtunk,
Nem lesz semmi nyugalmunk.
Táncolunk és vigadunk,
Maszkabálban mulatunk.
Kisze, Kiszi, Kiszőce.
Szalmabábot készítünk,
Dudát, sípot zendítünk.
Kereplővel csődítünk,
Kisze babát égetünk.
Kisze, Kiszi, Kiszőce.
Betegséget elűzzük,
Egészséget őrizzük!
Böjti ételt készítünk,
Hosszú telet temetünk.
Kisze, Kiszi, Kiszőce.
Mentovics Éva: lángolj kisze, vidd a telet!
Ahogyan a kisze ég,
úgy tűnjön el minden jég!
Csorduljon a jégcsap könnye,
éltet adjon minden csöppje!
Amikor a kisze lángol,
fusson a fagy hét határról!
Dőljön le az összes hófal,
tavasz jöjjön minden jóval:
gólyahírrel, napsugárral,
szárnyaljon a víg madárdal,
csattogjon a gólyakelep…
szaladj már tél, ott a helyed,
ahol hívnak, ahol várnak,
szíves szóval invitálnak.
Hadd fogadjuk a víg tavaszt,
mely orcánkra mosolyt fakaszt,
derűt ígér, víg kacagást –
felednénk már a havazást.
Csobbanjon a csermely fodra,
rügy pattanjon sombokorra!
Lila sáfrány, csillagvirág
hirdesse, hogy szép a világ.
Lángolj, kisze, vidd a telet,
bimbózz, tavasz, itt a helyed!
Kisze, kisze, szalmabáb,
égj el minél hamarább,
füsttel írd a kéklő égre:
Jöjj el, tavasz, jöjj már végre!
Komáromi János: Kisze bábu
felhők fodrán napfény csillan
tél hidege most elillan
kisze bábú tűzben égett
tavaszt hozzon az igézet
madár dalos hűvös reggel
rügyben őrzött levelekkel
kisze bábú vízbe fulladt
elvitte a jeges múltat
egy játékos szellő gyerek
kerget pajkos verebeket
kisze bábú szalma teste
elszaladt a tél, a beste
virágok nyílni akarnak
színt adni barna avarnak
kisze bábú sajnálhatod
Te ezt már meg nem láthatod
Tóthárpád Ferenc: Kiszedal
Kisze, kisze, kiszebáb,
rojtos már a rokolyád.
Tüzet hozok, vizet hozok,
napsugárban pernye potyog.
Iszkoljon a tél!
Kisze, kisze, cibere,
ébred már a venyige.
Bú megszakad, bánat apad,
szerencséhez jókedv ragad.
Iszkol már a tél!
Komáromi János: Kisze, kisze
kisze, kisze szalmából
perzselődj a lángoktól
vörös táncban hamvadj el
nekünk most már tavasz kell
kisze, kisze halálod
könnyű lesz, majd meglátod
pernyeként az égbe szállj
napsugarat megtalálj
kisze, kisze tél hava
jégszakállú, menj haza
dideregtünk eleget
vártuk már a meleget
kisze, kisze áldozat
tűz emészt, nem kárhozat
emléked még bennünk él
eltűntél már, mint a tél
Orgoványi Anikó: Kisze, kisze, kiszőce
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy jégbirodalom, ahol Dér Janó, a jégmanó uralkodott.
Jégből volt a palotája, jég a szekrénye, a ruhája, még az ennivalója is jégből volt. A kedve mindig fagyos volt, így aztán birodalmában nem nevetett senki, dalolni sem volt kedve senkinek. Jégországban fagyos csend és sötétség uralkodott, az egészség pedig ritka vendég volt arrafelé.
Abban az évben még a szokásosnál is hidegebb volt a tél, és még a hosszúnál is hosszabb ideig tartott. Az emberek, állatok, de még a növények is nagyon unták már a hatalmas hótakarót, a jeges, csúszós utakat, melyen sokan elcsúsztak és összetörték magukat.
A süvítő szél befurakodott a kabát alá, pirosra csípte a gyerekek orrát, de még Bundi kutya hegyes fülét is megcakkozta. A madarak összebújtak egymással, nem volt kedvük énekelni. Sokan megbetegedtek a zimankós hidegben. Volt, akinek a torka fájt, mások köhögtek és tüsszögtek nagyokat. Aki csak tehette, bebújt a meleg kuckójába és ki se dugta az orrát.
Csend volt a jégbirodalomban, nagy csend és sötétség. A nap éppen csak megmutatta magát, de a sűrű ködpaplanon nem tudtak átjutni a sugarai, így hát visszahúzódott a kuckójába ő is szundikálni.
Csak egy valaki élvezte a hosszú hideget, Dér Janó, a jégmanó, aki a csillogó jégpalotájában járkált fel s alá naphosszat. Elégedetten dörzsölgette kezét, és azt gondolta magában:
– Vacogjatok csak alattvalóim, addig se lesz kedvetek fellázadni a birodalmam ellen!
Egyik nap azonban váratlanul megtört a csend. Édes dallam suhant át a fák dermedt ágai között. Először a madarak kapták fel a fejüket a hangra:
– Hallottátok? Ez a tavasz tündér üzenete!
– Az lehetetlen! Dér Janó birodalmába senki sem teheti be a lábát engedély nélkül, különösen nem a tavasztündér! Az ő jelenléte végzetes lenne a jégbirodalomra!
– Bizony, elolvadna a jégpalota, tán még Jégmanó élete is veszélybe kerülne!
Tavasztündért azonban nem lehetett megállítani! Előre küldte hírnökét, a hóvirágot, hogy nézzen körül a jégbirodalomban és adjon jelentést a helyzetről.
A hóvirág óvatosan kidugta a fejét a hótakaró alól. Szinte észrevétlen volt, hiszen fehér színe beleolvadt a környezetébe. Körülnézett és belevacogott a látottakba. Mindenütt hó és jég, a levegő szürkéllett a füstös ködtől. Egy éhes veréb épp mellette szállt le, elhullott magot keresgélni. A hóvirág megszólította:
– Helló-belló verebecske! Hallasz engem?
– Ki szólít engem itt, ahol még a madár se jár – rajtam kívül persze? – kérdezte a veréb, mivel ő nem akármi volt ám, hanem táltos veréb, aki értett a virágok nyelvén is.
– Hóvirág vagyok! Nézz csak ide, itt bólingatok a fejecskémmel!
– Ó, de szép vagy! Hogy kerülsz ide, a hó, a jég és a sötétség birodalmába?
– A tavasztündér küldött előre, hogy megtudjam, jöhet-e már.
– Pszt! Csak csendesen! Nehogy meghallja valaki, mert jégverembe dugják a lázadókat!
– Akkor gyere közelebb, és súgd meg, mi a teendő!
A táltos veréb odaugrált a hóvirág mellé és csendesen súgta:
– Készítsetek egy kiszebábot és azzal űzzétek el a telet!
– Mi? Miszebábot? Milyen miszebábot? – értetlenkedett a hóvirág.
– Nem Misze, hanem KISZE, vagy kici, kiszőce, kicevice, de hívhatod banyabábnak is, ahogy tetszik! – magyarázta a veréb.
– Hogy kell azt csinálni?
– Öltöztessetek fel egy szalmabábot és aggassatok rá minden rosszat, amitől szeretnétek megszabadulni: hideget, sötétséget, betegséget, rontást. Ezután égessétek el!
– És akkor megszabadulunk minden rossztól? – kérdezte aggódva a hóvirág.
– Bizony! És jöhet végre a tavasztündér, hozhatja a meleget, a világosságot, az egészséget és a jókedvet! Már nagyon várjuk! – suttogta a veréb.
– Nagyszerű! Szaladok, és gyorsan elmondom neki a jó hírt!
– Várj! A lényeg még hátravan! Varázsigét is kell mondani hozzá, mert anélkül nem ér semmit! – figyelmeztette barátját a táltosveréb.
– Miféle varázsigét?
– Ezt ni! Jól jegyezd meg:
Kisze, kisze, kiszőce, vidd a bajunk messzire!
Ha elvitted messzire, dobd a világ végire!
Jól elfüstöljön! Vissza ne jöjjön!
Kisze, kisze, kiszőce, vidd a bajunk messzire!
Kergesd el a betegséget, hozd el a jó egészséget!
A betegség tűnjön! Jó egészség jöjjön!
– Rendben. Igyekszem megjegyezni. Segítsetek gyerekek! (Gyerekekkel együtt elmondják néhányszor.)
– Köszönöm a segítséget! Megyek, elújságolom a jó hírt a tavasztündérnek! – lelkendezett a hóvirág.
– Gyerekek, addig készítsétek el kiszebábot! Mire elűzitek a rosszat, a tavasztündér is ideér! – javasolta a táltosveréb.
– Ügyesek legyetek! A viszont látásra, hamarosan! – kiáltotta búcsúzóul a hóvirág, és már vitte is a hírt Tavasztündérnek, hogy ideje készülődnie.
