Ha nem is várja minden gyerkőc olyan nagyon a sulit, játszani mindenki szeret! Kinek való a suliváró játékcsomag? Az éppen suliba induló kis elsősöknek, a nagycsoportot kezdő “majdnem iskolások”-nak, és azoknak az érdeklődő nagyobb ovisoknak, akik az iskolás tesót utánozva szeretnek iskolásdit játszani és szívesen töltik az időt néha “egyhelyben ülős” játékokkal is. Mit tartalmaz a suliváró játékcsomag? Nézd meg!
A betűk megtanulásához az is szükséges, hogy a gyerekek felismerjék a geometriai formákat. Ha ennek a képességnek a birtokában vannak, könnyen megjegyzik majd, hogy az O betű kör alakú, az L olyan, mint egy félig megrajzolt téglalap, a V pedig egy háromszögre hasonlít. Ez a három feladat ehhez kapcsolódik.
Az olvasáshoz kapcsolódik az alakészlelés pontossága is, valamint a megfelelő irányok ismerete. Ezt is fejleszthetjük játékosan:
Sok kisgyereknek okoz gondot még első osztályban, hogy a ceruzát képes legyen a megfelelő irányba vezetni. Az ilyen típusú feladatok segítik a szem és a kéz összehangolt működését.
Kisebbekkel így is játszhatjátok:
Ha már engedelmeskedik a ceruza, gyakorolhatjátok a betűk eleminek “kanyarítását” is:
Ne feledkezzünk meg a matematikáról sem! A számláláson kívül (miből mennyi van?) az összeadás alapjai is felfedezhetők ezekben a feladatokban:
A sorozatkiegészítős játék segít a gyerekeknek, hogy egy bizonyos szabályt felismerve ritmikusan ismétlődő sorokat tudjanak kialakítani.
A Sudoku játék már kemény dió!
Ez a memóriajáték sem egyszerű, hiszen figyelni kell arra, milyen tárgyak vannak a képen, azokból mennyi látható, ráadásul az irányok is folyton változnak.
Mit viszünk az iskolába? Jut mindenkinek labda tornaórán? Hogyan rakjuk össze a feldarabolt írószereket? Az alábbi játékokból mindezt megtudhatjátok!
A suliváró játékcsomagot megvásárolhatod ide kattintva! Ez a játékcsomag letölthető PDF fájlokat tartalmaz, amelyeket otthon, vagy az oviban tudsz kinyomatni.