Papírt hajtogatni nem könnyű dolog, hiszen a hajtásoknak pontosnak, az éleknek jól lesimítottnak kell lenniük ahhoz, hogy a végeredmény is tetszetős legyen. Óvodáskorban a legegyszerűbb alapformákkal kísérletezünk, azokat is inkább az 5-6 évesek tudják sikeresen elkészíteni. Nagyon nagy figyelmet és az ujjak finom-mozgásának megfelelő fejlettségét igényli ez a tevékenység. A gyerekek többsége azonban szereti, és nagycsoportban már nem is egy közülük önmagától elkészíti a már ismert formákat: pénztárcát, hajót, kutyust és a házikót is! Tanuljátok meg ti is! Papírházikók hajtogatással:
Amikor gyerekekkel hajtogatunk, mindig egyszerre csináljuk a mozdulatokat. Ilyenkor nem jó, ha szemben ülünk egymással, hiszen akkor még nehezebb utánozni hajtást, hiszen fejben még “tükrözni” is kell – erre pedig a gyerekek még nem képesek. Ezért üljetek egymás mellett és haladjatok mindig egyszerre lépésről-lépésre.
Többféle házikó hajtogatás létezik, ezt a képen láthatót kis segítséggel (főleg a 4-5 lépésnél) nagycsoportos ovisok is elkészíthetik. A kiindulási alap egy téglalap, amit először kétoldalról a középvonalig behajtunk:
Ha készen van a házikó, rajzoljatok rá ablakokat, ajtókat is:
Ha a 6. lépésnél megálltok, kinyitható ablakot is készíthettek kis bevágásokkal (ekkor egy kicsit levághattok a házikó aljából):
Egy másik módszerrel kéményes házikót is készíthettek. Ekkor is egy téglalap alakú lapból indulunk ki, amelyet először hosszában félbehajtunk, majd kinyitjuk. Ezután jön a 2. lépés, amikor lefelé is félbehajtjuk:
Akár a 6. lépésnél is megállhattok, ez is egy érdekes házikó forma. Ha folytatjátok, akkor a két kis házikót jobbra-balra hajtva “csukjátok össze”, majd az így kapott formát (7) félbe kell hajtani. A 9. lépésnél balról egy csíkot behajtunk, majd a jobb oldalnál újra szétnyitva készen lesz a kéményes házikónk. A 9-10 lépés – bár a képeken nem annyira látszik – igazából könnyen adja magát a gyakorlatban. Ezen a képen a citromsárga házikó készült így:
Ha egy kicsit összeragasztjátok a háztetőt, de az alját nem, akkor szépen megáll az asztalon. Ezen a képen a narancssárga ház is így készült el:
Még egy ötlet, hogy biztosan megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbb megoldást. Ez is nagyon egyszerű – kiindulási alap egy négyzet:
Íme a végeredmény:
Ha sok-sok házikót hajtogattok, akár egy kis várost is berendezhettek. A házak egyszerűen megállnak, ha papírgurigára ragasztjátok őket. Vegyétek elő a pici kis játékfigurákat, állatokat, kisautókat és kezdődhet a mese.
Kereshettek minden kis szereplőnek egy házat és elmesélhetitek mit csináltak aznap. A nyuszi például azért lakik a narancssárga házikóban, mert az hasonlít a kedvence, a sárgarépa színére. Felkelés után az első dolga, hogy elugrándozzon a répaföldre egy kis harapnivalóért. A karácsonyi kismanó háza zöld színű, mint a bocskora és a pulcsija. Nem véletlen, hogy kedveli ezt a színt, hiszen kedvenc ünnepe jelképe, a fenyőfa is ilyen. (Kismanót és a fenyőfákat a Mikulás játékcsomagban találjátok.)
Ma reggel nagy a sürgés-forgás a városban! Nyuszi figyelmetlenül akar átugrani az úton, de szerencsére kismanó még idejében figyelmezteti – vajon mit mond neki?
Úgy látszik, mégis baj történt: hová lett a kis kék autó kereke? Talán malacka tudja a választ!
- Ha odafigyeltek, hogyan szövik a történetet a gyerekek, sok dologra fény derülhet. Vajon milyen események azok, amiket szeretnének megvalósítani, vajon melyik szereplővel azonosulnak leginkább? Persze nem kell sas-szemmel lesni minden mozdulatukat, hiszen így elveszik a játék öröme, de lehet, hogy éppen játék közben figyeltek fel valami érdekes dologra.
- Mint már írtam, a hajtogatás nagyon jól ügyesíti a pici ujjakat, ráadásul az irányok megtanulását is segíti: fel-, vagy lefelé, esetleg középre hajtunk, a jobb-, vagy bal oldali sarkot hajtjuk be – ezek a fogalmak mind értelmet nyernek hajtogatás közben.
- Miközben készülnek a házikók, látványosan megalkotjuk a négyzetet, téglalapot, háromszöget is. Így, tevékenykedve sokkal könnyebben és gyorsabban rögzülnek ezek az ismeretek.
- Bár most utolsó a sorban, egyáltalán nem mellékes az alkotás és a közös játék öröme – talán a sor legelejére kellett volna tennem! Játsszatok, barkácsoljatok, beszélgessetek sokat – ezzel a lehető legtöbbet adjátok a gyerekeknek abból, amire valójában szükségük van!
Jó játékot!

Finommotorika
fejlesztés
10 érdekes játékos
tevékenységgel!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
