Barion Pixel

Az első ovis hónapok sok újdonságot tartogatnak a 3 éves gyerkőcöknek. Az „Ovis lettem!” játékcsomagban található nyomtatható ovikezdő játékok jó alkalmat adnak arra, hogy beszélgessünk a sok-sok új élményről és segítsük a kicsik eligazodását a mindennapokban. Ebben az életkorban a sok-sok mozgás és a mindennapos, sokszínű játéktevékenység nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Alkalmanként azonban elővehetjük ezeket a játékos feladatokat is, amelyek teljes mértékben megfelelnek a kiscsoportosok életkorának és képességeinek.

Nézz bele egy kicsit a legkisebb ovisok számára készült játékcsomagba! Talán már hallottál róla, hogy 3 éves korban még nem elég fejlett a kicsik keze ahhoz, hogy összekötős, bekarikázós feladatokat oldjanak meg. Ezért ebben a játékcsomagban többnyire képeket rakosgatunk a megfelelő helyre, részekből állítjuk össze a nagyobb képet, számolgatva párokat keresünk, vagy éppen gyurmakígyót sodrunk.

A vonalvezetős feladatokat megelőzve gyurmacsíkokkal követjük a vonalakat. Ha több színű gyurmával játszotok, könnyebb lesz őket összemérni és kitalálni melyik a legrövidebb út az oviba.

A tervezett ovikezdés előtt mindenképpen sétáljatok el a valóságban is az óvoda felé. Amikor ezzel a játékkal játszotok, elevenítsétek fel, hogy merre mentetek, mit láttatok útközben!

 

 

Kicsikkel így is megoldható a feladat. A matrica-pöttyök ragasztgatása közben sokat ügyesednek és közben szinte letapogatják az egyenes vonalat.

Nevezzétek el a képen látható gyerekeket! Ti ismertek valakit a leendő ovistársak közül? Beszélgessetek arról, hogy miért jó megismerkedni, barátkozni másokkal!

 

 

A párok összekötése helyett a kis képeket a megfelelő helyre tesszük. Vajon melyik párna illik az ovis takarókhoz? Segítsünk a dadus néninek rendet tenni!

Válasszátok ki közösen, milyen ágyneműt visztek majd az oviba! Beszélgessetek arról is, hogyan zajlik majd ott a délutáni alvás!

 

 

Megismerkedünk az óvoda helyiségeivel is. Vajon hová tesszük a cipőt, a fogmosó poharat, és hol a helye a játékoknak? A labda az építőkockák alatt, vagy fölött van? És mit tegyünk a mosdókagyló mellé? Ennek a játéknak a segítségével az irányokat jelölő szavakat is megismerhetik a gyerekek.

Nézzetek körül otthon is, és keressetek tárgyakat, amelyek egymás mellett, alatt, fölött vannak!

 

 

Ugyanígy szétválogathatjuk a benti és kinti játékokat is. Nálatok otthon milyen játékokkal játszotok bent és melyeket használjátok kint?

 

 

Melyik fogmosópohár kié? Ha jól megfigyeljük a jeleket, megtudjuk! Ti választottatok már óvodai jelet? Próbáljátok lerajzolni, kiszínezni.

 

 

Egy kicsit összekeveredtek a gyerekek. Talán a pöttyök segítenek helyes sorrendbe rakni a képeket. Számoljátok meg, hányan vannak a gyerekek! Tapsoljatok, ugorjatok ugyanannyit!

 

 

 

2019-ben megújult ez a játékcsomag. A játékok ugyanazok maradtak, de néhány oldalon új rajzok, grafikák szerepelnek, melyekből itt láthatsz néhányat:

 

 

Akár ilyen kis összehajtogatható játékot is készíthetsz a kicsi-nagy párok kereséséhez. 

 

 

Nem könnyű megjegyezni milyen események követik egymást a nap folyamán. Annyi minden történik, amíg anya megérkezik! Képek segítségével ez is áttekinthetőbbé válik.

 

 

 

Az “Ovis lettem!” játékcsomag 18 oldalt tartalmaz, valamennyi oldalhoz részletes leírás és helyenként többféle játékötlet is tartozik. Mivel az ovis korosztály számára még nélkülözhetetlenek a valódi játékos cselekvések, minden nyomtatható oldal leírása után találsz pár ötletet, hogyan tudod az adott képesség fejlesztését a többi játék közé is becsempészni.

 

Ezt a játékcsomagot itt tudod megvásárolni.

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!