Az őszi hangulat felidézéséhez verseket is mondogathatunk a gyerekeknek. Némelyik őszi vers egyszerű, könnyen tanulható, más versek pedig kellemes hangzásúak, ritmusuk, mondanivalójuk miatt érdekesek a gyerekek számára. Minden őszi versre igaz, hogy sok-sok ismeret rejtőzik bennük rímekbe bújva. Az őszi időjárásról, az évszak jellegzetességeiről, a természet változásáról. Az esti mese mellé akár esti verseket is mondogathattok az elalváshoz. Őszi versek óvodásoknak. Jó verselést!

 

Galambos Bernadett: Kis falevél

 

Egy kis levél elindult,
fölkapta a szél.
Repült messze, fel az égbe
ahol sok a fény.

Őszi napfény cirógatta,
most már nem is félt,
aláhullott, megnyugodott,
bóbiskolni tért.

 

Csukás István: Dalocska

 

Csengő szól: gingalló,
röppenj már, pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.

Züm-züm-züm, ez a szél;
táncol a falevél.
Züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél.

 

Sarkady Sándor: Kár, kár, kár

 

Kár, kár, kár
Elszökött a nyár.
Hideg őszi verőfényben
Száll az ökörnyál.


Kár, kár, kár,
Vad szél trombitál,
Lombja fosztott jegenyére
Borzas varjú száll.

 

Veres Csilla: Vadlúd vágta fellegek


Vadlúd vágta fellegek,
őszi ködös reggelek,
falevelek ropognak,
hűvös szelek forognak,
eső szitál,hull a dér,
nemsokára itt a tél.

 

Weöres Sándor: Őszi erdő

 

Kopaszok a fák, a bokrok
Erdő, erdő, hol a lombod?
Kopasz erdő kopasz fája
Szomorúan felel rája:
-Nemsokára itt a tél,
Lombomat viszi a szél.

 

 

 

 

 

Kovács Barbara: Levél a szélben

 


Egy kis huncut szélgyerek,
falevelet kergetett.

Össze-vissza kavarta,
feldobálta magasra.

Rászórta a fejemre,
leráztam én nevetve.

Feldobáltam fel az égbe,
kapaszkodjon meg a szélbe.

 

Anderkó Péter: Szeptember


Hüvös az éj, hideg a szél
halványabb a napsugár

Ki tudja már, a sok gólya
a sok fecske merre jár.

Elhervadtak a virágok,
sárgulnak a levelek,

A szőlősben szüretelnek
a szorgalmas emberek.

Körtét, almát, szilvát, diót
szedeget a sok gyerek,

Előbújnak a szekrényből
sálak és pulóverek.

Kora reggel már dér fedi
Odakinn a földeket.

Elbúcsúzik a fényes nyár
Siratja az erdő s berek.

 

Zelk Zoltán: Október

 

Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de ő vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál,
a bátyjára, Novemberre.

 

Tamkó Sirató Károly: November

 

Komor fellegek között
Jön az eső, jön a köd
Cidrizik már a világ
Jól vigyázz, hogy meg ne fázz!

 

 

Weinrauch Katalin: Aranypénz

 

Aranypénzt számol a szél,
nyírfáról hull a levél.

Indigókék fenn az ég,
nevető Nap szól: elég!

Fa pénzét mind el ne szedd,
amit ad, elég neked.

Maradjon arany a fán,
mit számolsz szél, ezután?

 

 

 

 

Orgoványi Anikó: Őszi színek

 

Ősz apóka előveszi
festővásznát, ecsetét,
színesíti a lombokat,
ebben leli a kedvét.

Minden zöld volt még a nyáron,
most tobzódik ezer szín,
sárga, narancs, barna, bordó,
bíborvörös, élénk pír.

Arany a dió levele,
halványsárga a kőris,
izzik már a galagonya,
lángol a vadszőlő is.

Ősz apóka elégedett,
elkészült a színes kép,
így pompázik, míg szél úrfi,
mindent szépen le nem tép.

 

 

Mentovics Éva: Az ősz útja

 


Kertek alatt – nézd csak! –
már az ősz botorkál,
meg-megáll egy hársnál,
néhány rőt bokornál,

előkap egy pemzlit,
s lám, amott a festék…
bemázolja a kert
álmos, fáradt testét,

aranyló pendelyt fest
nyárfákra, meg fűzre,
s engedi a szélnek,
hogy majd messze űzze

rozsdálló levelét
bükkfának és tölgynek,
s elterüljön végül
lenn, az avarszőnyeg.

 

Sebők Éva: Ősz

 

Piros fülű lángot
cibálok,
piros paprikaport
szitálok.

Piros ringlót szedek
kosárba,
piros a venyigék
bokája.

Rőtbe borul minden,
ami zöld,
piros őszi ördög
nyelvet ölt.

 

Osvát Erzsébet: Jött őszanyó

 

Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.

Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?

 

Tasnádi Varga Éva: Köd anyóka

 

Köd-anyóka bő ruhája
száll folyóra, őszi tájra.

Jobbra billen, balra lebben,
játszik minden őszi kertben.

Tejfehéren, dagadozva,
mintha éppen dunyha volna.

Végigtáncol alvó házon,
simogatja, hogy ne fázzon.

Hab-köpennyel betakarja,
fehér lesz a patak partja.


Versenyt száll a pajkos széllel
s átkarolja őt az éjjel.

 

Orgoványi Anikó: Vackolós

 

Nézzétek csak gyerekek,
peregnek a levelek!
Mint a lepke száll virágra,
úgy peregnek földre, sárba!

Ki erdőbe, ki mezőre,
ki a nedves, puha földre.
Lesz belőle takaró,
süninek meleg kuckó.

Belebújik télire,
nem fázik majd a füle!
Túl sokat nem vacakol,
Álmodik a tavaszról.

 

 

 

Kecskés Béla: Nagyapómosolyú ősz

 

Nagyapómosolyú ősz
kószál, itt-ott elidőz,
fánál, földnél, pataknál
lassan jár, ki meg-megáll.

Ha meglesed, látod őt:
kóstolgatja a szőlőt;
tengericső, aranyló-
jár az öreg mosolygó.

Kosárba itt szilvát ráz,
amott levelet cifráz –
minden lombot szépre fest,
s lehullatja egyenest…

 

Mentovics Éva: Ősz apó

 

Ágak közül integet,
begyűjti a kincseket.
Diót szed a kosárba,
mandulát is lerázza.

Felszedi a szemeket,
falevelet tereget.
Feje felett madár szól,
visszanéz a határból.

Bejárja a réteket,
deres úton lépeget.
Köddé válik Ősz apó,
hajnalra már jő a hó.

 

Veres Csilla: Ősszel az erdő

 

Ősszel az erdő
mindig oly különös,
dér csillan a fákon
s a reggel már ködös.

Szőlő leve csordul,
száll az ökörnyál is,
vadludak vonulnak,
velük megy a nyár is.

Fázik a föld, reszket
– levél hull le rája,
télig melegíti
sárga új ruhája.

 

Orgoványi Anikó: Pocsolya

 

Ez aztán a nagy csoda!
Locsi-pocsi pocsolya!
Fejen áll benne az ég,
boldog, aki belelép.

Óvakodok egy lábbal,
hullámzok a világgal,
beleugrok kettővel,
manók ugranak széjjel.

Belenézek, s meglátom,
a fordított világom,
lenn a mélyben süt a nap,
felhő bújtat kishalat.

Lábam alatt madár száll,
fejen áll a virágszál,
mélyben zúg egy katica,
gyűrűzik a fa lombja.

Licsi-pocsi pocsolya,
ez aztán a nagy csoda!
Nézz bele és meglátod
a nagy kerek világot!

 

 

Majtényi Erik: Hűvös őszi eső

 

Hűvös őszi eső,
se vége, se hossza,
a fázós bokrokat
mossa, egyre mossa.
Mossa a pázsitot,
az ösvényt, a fákat,
utcákat, tereket
s külön minden házat.

Csüng az eső ezer
vékony cérnaszála,
nincsen az az olló,
amelyik elvágja.
Neki-nekilendül
vadul záporozva –
hűvös őszi eső,
se vége, se hossza.

 

 

 

 

 

Galambos Bernadett: Öreg szél

 

Ablakomból hallgatom: az
öreg Szél mesél.
Elmondja, hogy hogyan sír-rí
százezer levél.


Szeretnének még maradni
ott az ághegyen,
de ez a szél – pajkos, öreg –
csak-csak nem pihen!


Azt susogja a fák felett
– itt bent hallgatom –:
„Hamarosan itt lesz a tél,
hideg lesz nagyon!


Minden levél bújjon össze,
Avar-puha ágy!
Melegítse a fák alját,
mint a jó anyák!


Az ablakomból hallgatom,
hogyan fúj a szél.
Fáj a szívem, szomorkodik:
Lassan itt a tél.

 

Veres Csilla: Szélkérdező

 

Szél, szél, őszi szél,
körtefának mit mesélsz?

Mesélek a világról,
Hold nővérem fiáról,
mesélek a szüretről,
meg az érő hidegről.

Szél, szél, őszi szél,
Merre járhat már a tél?

Nincs az innen messzire,
tükrös tónak szélibe,
vállán ezer jégcsap nyúlik,
bundájába varjú búvik,
napról-napra egyre nő,
nem lesz itt már jobb idő.

 

Udul István: Őszi szél

 

Szél, szél fut a szél,
fakó felhőn vágtat,
odacsördít ostorával,
csapkodja a fákat.

– Szél, hová szállsz?
– Hét határon túlra.
– Ha odaérsz, mit csinálsz?
– Visszajövök újra.

 

Mentovics Éva: Őszi táj

 

Elvonuló madársereg,
tarka ruhás őszi táj,
aranysárga szőlőszemek…
hajnalonként köd szitál.

Kergetőző esőfelhő,
szél rángatta őszi lomb…
hajnali köd, hogyha eljő’,
elrejtőzik már a domb.
Récehangok a magasban,
távolodó vé alak…
szép, rendezett csapatokban
déli tájra siklanak.