Barion Pixel

Nem is tudom mennyi falevél koronát gyártottam már az eddigi őszi hónapok során. Azt viszont tudom, hogy a gyerekek mindig lelkesen gyűjtögették hozzá a nagyobb méretű faleveleket és képesek voltak bármennyit várni, hogy elkészüljön az ő saját koronájuk. A 6-7 évesek már ügyesen tudnak segíteni, a kisiskolások pedig talán már egyedül is el tudják készíteni ezt a szép őszi fejdíszt! A koronák mellé pedig még csodaszép falevél-nyakláncot is készíthettek! Próbáljátok ki! Így készülnek az ékszerek falevélből:

 

Ehhez a koronához valóban a nagyobb méretű falevelek a megfelelők. A leveleket ugyanis alul egy kicsit fel kell hajtani, majd egymás mellé téve összetűzni – az előzőleg letépkedett levél-szárakkal. Ezen a képen láthatod, hogyan:

 

ékszerek falevélből

 

Az elszáradt falevelek könnyen elszakadnak, ezért megpróbálhatjátok a még épp csak lehullott, hajlékony levelekkel is! Azokkal a gyerekek is könnyebben boldogulnak majd!

 

 

Munka közben próbáljátok fel egypárszor, így látni fogjátok, mennyi levél szükséges még a fejdíszhez!

 

ékszerek falevélből

 

ékszerek falevélből

 

A koronák mellé pedig készíthettek őszi falevél-nyakláncot is a kis hercegnőknek!

 

Mivel én ezúttal egy kicsit tartósabb nyakláncot szerettem volna, lamináltam a faleveleket. Igen, ez egy kicsit „mű” megoldás, de így sokáig szépek maradnak és a gyerekek bármeddig játszhatnak velük. A laminált levelet  vágd körbe és lyukaszd ki! Aztán fűzzetek bele színes rafiát, vagy egyszerűen fonalat. Így fűzheted be a lyukon a szalagot:

 

 

Nagyon sokféle falevél-medált készíthettek, hiszen a levelek ezer színben pompáznak!

 

 

Ráadásul kiegészíthetitek őket apróbb termésekkel is. Ezen a képen egy átfúrt mogyoróhéjjal díszített falevelet láthatsz:

 

 

Megpróbálhattok egy kisebb és egy nagyobb levelet is egymásra fűzni:

 

 

Remélem, nektek is tetszenek!

 

 

 

Készíts nagyméretű őszi faleveleket, terméseket, gyümölcsöket a közös játékhoz!

Legyél a Játéktár tagja!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!