A nyárban nem csak az a jó, hogy hamar fel lehet öltöztetni a gyerekeket, hanem az is, hogy néha nem is muszáj felöltözni. Nagyszerű alkalom adódik ilyenkor egy igazi belefeledkezős festegetésre. Árnyékos helyen egy kis fürdőnaciban is neki lehet állni nyomdázni, maszatolni – hiszen pillanatok alatt lemoshatjuk akár az egész gyerkőcöt tetőtől talpig. Ez az ötlet tényleg megvalósítható kicsikkel is, hiszen a virágok alapja szivaccsal nyomdázott színes papír, ezzel pedig még a 3 évesek is elboldogulnak. Nyári virágoskert festéssel, nyomdázással, spricceléssel 🙂 Próbáljátok ki!

Először is elkészítjük a szép színes papírokat, amelyekből majd a virágokat fogjuk kivágni. Ehhez tempera festékre és egyszerű színes papírra van szükség.

A papír színéhez igazodva 2-3 másik színnel pacsmagoljuk be a lapot, egy egyszerű szivacsdarabot használva. Ezt a zöld papírt például zöld és fehér színű tempera nyomdázással díszítettük. Ebből készül majd a virág szára és levele:

 

nyári virágoskert festéssel

 

A virágokhoz válasszatok sárga, rózsaszín, narancssárga, vagy akár kék, lila színű lapot és nyomdázzatok rá színben harmonizáló foltokat.

Ilyen lesz a végeredmény:

 

nyári kreatív ötlet gyerekeknek

 

Miután megszáradtak a lapok, a zöld papírból vágjatok ki egyszerű csíkokat (ezt a gyerekek egyedül is tudni fogják) és kis segítséggel leveleket. Helyezzétek el egy nagyméretű (A/3) lapon. Minél kisebbek a gyerekek, annál nagyobb méretű papírt válasszatok :). Már így is nagyon látványos a kép:

 

nyári virágoskert festés

 

Ezután keressetek különböző méretű, kör alakú tárgyakat és rajzoljátok körbe a papírokon. Biztos akad a konyhában ilyenkor befőttes üveg tető, vagy csészealj, bögre, kisebb-nagyobb pohár. Próbáljatok minél többféle méretű tárgyat találni, annál látványosabb lesz a kép. Helyezzétek egymásra a körlapokat úgy, hogy legalul mindig a legnagyobb legyen, fölötte pedig egyre kisebbek. Készen is vannak a virágok. Ragasszátok össze őket!

 

nyári virág festés gyerekekkel

 

Végül helyezzétek el a virágokat a virágszárakon. Egyáltalán nem baj, ha egyik-másik eltakarja egymást, hiszen az igazi kertben is így látjuk őket. Ezt meg is figyelhetitek a gyerekekkel. 

 

nyári kreatív ötlet gyerekeknek

 

Ha van kedvetek, fogkefe segítségével színes festék-spricceléssel is díszíthetitek a képet. Ehhez mártsátok a fogkefét sűrű temperafestékbe (nem kell vizet adni hozzá) és a fogkefe fejét lefelé fordítva húzzátok végig az ujjatok hegyét rajta. Így csodaszép színes pöttyöket tudtok spriccelni a képre.

nyári kreatív ötlet gyerekeknek

 

nyári kreatív ötlet gyerekeknek

 

 

  • A festegetés, nyomdázás során a gyerekek megismerkednek a színekkel, meg is tudják nevezni azokat.
  • Ha szabadon hagyjátok őket pacsmagolni, játszani a szivaccsal, az alkotás örömét is átélhetik. Próbáljátok ki ti is, milyen jó érzés :)!
  • A kör alakú tárgyakat körberajzolva, körülvágva érzékelik, hogy mi is az a “kör”.
  • A virágok elkészítése során kézzelfoghatóvá válnak számukra a “kisebb-nagyobb”, “alatta-felette” fogalmak.
  • Ügyesedik a kis kezük, az ujjaik, fejlődik szem-kéz koordinációjuk.
  • Együtt alkotni anyával, apával, testvérekkel nagyon jó élmény – a végeredménytől függetlenül. Bár szerintem az is csodaszép lesz!

 

Próbáljátok ki! Jó játékot!

 

nyári kreatív ötlet gyerekeknek

 

Ez az oldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt! További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépen, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütik letilthatók a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezár