Amikor kicsik voltak a gyerekeim, sokszor otthon töltöttük a szilvesztert, és ilyenkor ők is kaptak szerpentint a nyakukba, papírtrombitát, vagy éppen szilveszteri kalapot, hiszen „házibuli” volt 🙂 . Számtalanszor elmondtuk, hogy „Boldog új évet!”, de velünk ellentétben ők még január közepén is ismételgették ugyanezt, amikor játékból koccintottak egymással – hiszen nem is értették, hogy mi is az az „új év”, fogalmuk sem volt az idő múlásáról.

A kisgyerekek az idő fogalmát a különböző tevékenységekhez kötik és a történések egymás utáni sorrendjét követve érzékelik az idő múlását. Az évszakok jellemzőit is folyamatosan tapasztalják, és ha a sok tapasztalatot kicsit rendszerezzük, akkor tudássá válnak. Így tanulnak meg sok mindent a világról, ahogyan egyre nagyobbak lesznek. Az évszakok közül mindig csak egyet tapasztalunk egyszerre, így a többire vissza kell emlékeznünk. Ehhez jól jönnek a játékok, versek, és a mesék is. A hét bevezetéseként meséljetek pár mesét az évszakokról – sőt, ezen a héten, akár minden napra juthat egy évszakos mese.    

Pataki Edit: Mese négy testvérről

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: egy fiú és három lány. Tél, Tavasz, Nyár és Ősz volt a nevük.

Öreg szüleik: Év Apó és Év Anyó egyformán szerették őket, igazságosan osztották szét közöttük minden vagyonukat: az évet, három-három hónapot adtak mindegyiküknek.

Tél volt a legidősebb a testvérek között, az egyetlen fiú, hamar megszokta, hogy erősebb húgainál. Már december közepére mindent megfagyasztott maga körül.

Szerette a szépséget, a tisztaságot: fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg, ne hasonlítsanak egymásra. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra. Óriási jégcsapokat növesztett a házak ereszére, a barlangok bejáratára. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket. Decemberben fehér karácsonnyal kedveskedett az erre áhítozóknak.

Napsütéses délutánokon Tél kis barátnőjével, Sugárkával, kicsalta a gyerekeket, hóembert épített velük, hócsatákat rendezett közöttük, korcsolyaversenyeket a befagyott vizeken, szánkózást a domboldalakon. A fázós apróságok is kimelegedtek a téli játékokban.

Januárban vészterhes felhőkkel takarta el az eget, de még februárban is szaporította a hóakadá-lyokat úttalanná vált utakon, korcsolyapályává változtatva a járdát. Kiéheztette a vadakat, a madarakat, s bizony megfagytak a vigyázatlan rovarok, ha nem bújtak eléggé mélyre az avarban, fakéregben.

Tél tombolása megszelídült, mikor március elején szépséges húgával, a nevetős szemű Tavasszal találkozott.

– Elfáradtam, kishúgom! – panaszkodott neki, és fagyos puszit lehelt rózsás arcocskájára, átadta neki Ősz üdvözletét.

– Jól dolgoztál, bátyuskám – melengette meg bátyját Tavasz játékos jókedvében. – Pihentetted a magvakat, puha hótakaróval fedted be az őszi vetéseket, engedted az állatoknak, hogy téli álmot aludjanak.

– Ügyelj majd a medvebocsokra, ha előmerészkednek! Nagyon picikék! – búcsúzott Tél húgocská-jától, de a hegycsúcsokról nem húzódott vissza. Egy-két kemény faggyal márciusban, de még májusban is visszalátogatott a kertekbe, megdermesztve barackfák, mandulák virágait, pedig csak húgocskáját szerette volna viszontlátni.

Mikor Tavasz egyedül maradt, Napocska segítségét kérte. Először a vastag hóbundát vékonyították meg, aztán egyre kisebbekre zsugorították a makacs hófoltokat. Az eddig tiszta fehérséget körben a világon a sár vigasztalan feketesége váltotta fel.

Tavasz Napocska tüzével külön felmelengetett minden magvacskát, minden ágacskát. Apró kis csírák, hajtások dugták ki kíváncsi fejecskéjüket a még didergő földből, aztán szinte szemlátomást nőttek a cirógató sugarakban.

A fák és bokrok rügyeket fakasztottak, ezekből levelecskék és virágocskák pattantak ki, de születtek virágok és levelek az eddig csupasz földön is.
Tél fehérsége és a sár feketesége után alig néhány nappal színpompába öltözött a világ: pirosban, sárgában, fehérben, kékben tündököltek a virágok, zöld színt öltött a környezet, és ez az ég kékségével a végtelenné tágult látóhatár peremén találkozott, össze is olvadt vele. Fűszálakon harmat szivárványlott, katicabogár itta szomjasan.

A hóban tisztára fürdetett fák és bokrok ismét csodálatos ruhát öltöttek: fehérben ékeskedett a meggy, a cseresznye, a szilva, a kökény, mintha mindannyian lakodalmukra készülő menyasszonyok lennének a rózsaszínbe, kékeslilába bújt koszorúslányok: a barackok, az almák és a körték között.

Az ünnep fenségéhez méltóan virágillat áradt a levegőben: minden és mindenki felszabadult, ujjongott. Madarak daloltak, méhek döngicséltek, megköszönték Télnek, hogy kipihenhették magukat, Tavasznak pedig életük szépségét.

Tavasz megérlelte első gyümölcseit: az epret, a cseresznyét, és bő termést ígért a földeken, a veteményesekben is. Fejesedett a saláta, gömbölyödött a retek, nőtt a hagyma, hogy vitaminnal gazdagítsák az embereket.

– Máris megjöttél, testvérkém? – fogadta kedvesen idősebb húgát Tavasz, miközben ki se látszott a munkából. – Pedig jócskán maradt még tennivalóm.

– Sokat dolgoztál, nővérkém – üdvözölte őt elismeréssel Nyár. – Csacsogással, csicsergéssel teltek meg a madárfészkek, kölykök növekednek az odúkban, kotorékokban; a föld alatt és a föld felett, a fák lombkoronájának magasában és tavaknak, folyóknak mélyében is pezseg az élet. Csodálatosan pompáznak a virágok. Nem megszázszoroztad, hanem megezerszerezted a magvakat, a gyümölcsöt, most már csak rajtam áll, mekkorára növelem őket.

– Aztán ne sokat heveskedj, hugicám, mert gyorsan összeaszalod, amit én életerősnek indítottam! – búcsúzott könnyű puszival Tavasz, közben átadta testvérük, Tél üdvözletét.

Nyár felnevelte a kétlábú és négylábú apróságok többségét, megérlelte és aratásra engedte át a gabonát, szabadságra küldte az óvodásokat és az iskolásokat.

Kikapcsolódókkal, kirándulókkal töltötte meg a vízpartokat, a strandokat, a hegyeket és a völgyeket, az erdőket és a lugasokat. A fák és a bokrok ontották gyümölcsüket, a tövek termésüket: a barack, az alma, a körte, a szilva, a görög- és a sárgadinnye mézédesre ért. Paprika, paradicsom, tök, uborka, borsó, bab gazdagította a kínálatot.

– Sokat dolgoztál, nővérkém! – köszöntötte őt elismeréssel Ősz. – Segítettél a virágoknak, hogy illatosak, színesek maradjanak, hogy szépségükben pompázzanak, segítettél a gyümölcsöknek, a terméseknek, hogy ízesek, vitamindúsak legyenek, segítettél a magvaknak kihordani-megérlelni ezerszeres terhüket. Vadászni tanítottad a négylábúak kölykeit, repülni és élelmet keresni a madárfiókát, nekem gazdag tárházat hagysz, hogy a betakarítást megkönnyíthessem.

– Vigyázz a költöző madarakra, de a vándorokra is! – búcsúzott tőle Nyár, és átadta neki Tavasz üzenetét. – Erősítsd még meg az apróságokat! Mielőtt elmennél, segíts az itt maradóknak sűrű tollazatot, vastag bundát ölteniük! Nehogy sokat sírdogálj, legyen idő betakarítani a termést, felkészíteni Tél bátyánk látogatására a termőföldeket!

Ősz nyári meleggel, derűs napsütéssel köszöntött be, vidám szüretelőkkel, gyümölcsszedőkkel töltötte meg a kerteket, hegyoldalakat. Emberek és gépek serénykedtek a földeken, hordták kamrájukba, csűrjükbe, pajtájukba a termést. Tücskök cirpelése zengte be az éjszakákat.

Színpompás ruhát öltött a környezet: az eddig zöld levelek bíborrá, arannyá, csodabarnává váltak. Gazdagon illatoztak a kertek, túlérett gyümölcsöket lakmároztak madarak, bogarak, gyűjtögethettek téli raktárjukba mókusok, hörcsögök, sünök, méhek, hangyák.

Aztán Ősz elszomorodott, sajnálta, hogy a virágokat nem őrizheti meg. Sokat sírt, az utakat sártengerré változtatta. A fák és bokrok minden levelüket lehullatták, csontvázcsupaszon dideregtek, csak a fenyők várakoztak a télre örökzöld szépségükben. Fűszálakra dér dermedt, köd szűkítette össze a látóhatárt.

– Sokat dolgoztál, kicsi húgocskám! – köszöntötte Őszt Tél hideg ölelésével, de gyorsan letörölte arcocskájáról a könnyeket, mielőtt odafagytak volna. – Vastag avart biztosítottál, hogy a rovarok elbújhassanak, mélybe hullajtottad a magvakat, hogy téli pihenésük után jövőre is ezerszeresen fizessenek. Segítettél az embereknek, hogy betakarítsák a termést, hogy gondoskodjanak tűzrevalójukról. Te is megérdemled a pihenést.

– Úgy gondolod, bátyó? – kérdezte Ősz, és kivételesen nem kötözködött vele, mert nagyon elfáradt az eltelt három hónap szorgoskodásában. Átadta testvérének Nyár üdvözletét. – Azért egy kicsit szívesen maradok még, hagyjuk meg az élőlényeknek a melengető napsütés ajándékát!

Tél nem mondott ellent kedvenc kishúgának, átengedett néhány hetet, hogy még kedvére tevékenykedhessék. Bágyadt napsugárral búcsúzott Ősz, sok élőlény hálálkodott érte. A növények megköszönték Nyárnak és Ősznek gyümölcseiket, terméseiket, az állatok is kölykeiket, fiókáikat. Kéréssel fordultak Télhez: vigyázzon álmukra, pihenésükre.

December végére Tél mindent megfagyasztott maga körül. Fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra, vezetékre. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket.
Még azok is, akik szerették Telet, miközben ajándékait élvezték, örültek neki, hogy utána Tavasz is, Nyár is, Ősz is következik.

– Alig találkozunk, mégis ugyanazért, ugyanazokért dolgozunk mind a négyen – sóhajtott Tél, mikor három kishúgára gondolt, és a legidősebbre, Tavaszra várt.
Év Anyó és Év Apó jogosan lehet büszke négy munkás gyermekére.

Készítsd el az évszak tündéreket és az évszak-órát a gyerekeknek!

Legyél a Játéktár tagja!

Zelk Zoltán: Új mese a négy vándorról

Minden évben egyszer, túl a világvégen, találkozik a négy testvér a világvégi réten. 

Emlékeztek rá még, ki ez a négy testvér: a négy évszak, a Tavasz és Nyár, aztán az Ősz és Tél. 

Fáradtan leülnek, hosszan beszélgetnek, mit vetettek, mit arattak, mi jót-rosszat tettek.  Odagyűl köréjük Nap, Hold, csillag, szellő, s őket hallgatja a megpihenő felhő.  Hallgassátok ti is, vajon mit beszéltek, szellő, felhő mondta nékem, s továbbmondom néktek.

Először a Tavasz szólalt meg; kíváncsian hallgatták őt idősebb testvérei:

– Hegy tetején hóba tűztem hóvirágot, fel is vidítottam vele a világot.  Aztán ibolyával hímeztem a rétet, lila fejét fordította mindahány, az égnek.  Ibolya elhervadt, gólyahírt ültettem, Afrikába a fecskéknek szellővel üzentem: Fecskék népét várja eresz alatt fészek s a gólyákat békás tavak, háztetőn kémények.  Mire megérkeztek vidáman, gyors szárnnyal, tele volt már erdő, mező, minden kert virággal.  Pirosra festettem zöldellő cseresznyét, de még a meggynek is jutott egy kis piros festék…    

Tavasz után a Nyár kezdett el beszélni, kíváncsian, szeretettel hallgatták testvérei.

– A pünkösdi rózsa hervadt már  a kertben, mikor napsütéssel én is megérkeztem.  Nem tudom, milyen nap volt, talán csütörtök… mindenki azt kiabálta: „Hoztál-e gyümölcsöt?” Majd az Ősz – feleltem – , ő hoz majd gyümölcsöt, de azért meglátjátok, hogy nékem is örültök.  Hoztam nyári záport, hízzanak a kertek, borsót, babot, karalábét egyen öreg, gyermek.  És hogy ne maradjon senki, senki éhen, vígan szaladjon a kés kövér kenyérben, aratásra értek a búzakalászok, sütöttek a búzalisztből kenyeret, kalácsot.  A tücsök a réten, madarak a fákon mind azt énekelték: „Szép az élet nyáron…”

A Nyár után az Ősz kezdett el beszélni, őneki is volt ám bőven mit mesélni.  Hallgatták mindnyájan, talán fel is írták: mi minden jót hozott az Ősz, körtét, almát, szilvát.  Barackot és szőlőt… És hogy baj ne érje: a fecskéket, hogy elmentek, tengerig kísérte…

Az Ősz után a Tél kezdett el beszélni, hallgatták is kíváncsian őt ifjabb testvérei.  Mindegyik szavára ámulva figyeltek: hóval őrizte a vetést, a didergő kertet.  Hogy a fa ne álljon csúnya, üres ággal, földíszítette szép, ezüst zúzmarával…

Elmondták egymásnak, hogy mi mindent tettek, aztán elbúcsúztak, s újból vándorútra keltek.

Devecsery László: Egyszer volt…

Egyszer volt… hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?  Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?

Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr…

Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra.  Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. Még teneked sem!    

Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről…, különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.

Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.

Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az

évszakok…

 A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik.

Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje okasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.

Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.

Március-leány  sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.

A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.

A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.

Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.

A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.  

Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk.   

Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.

Évszak tündérek és a tizenkét hónap meséje

Ennek a mesének nem tudom a szerzőjét, ezen az oldalon találtam és megtetszett!

– Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a tizenkét hónap: Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és December. Látjuk, szép nagy házad van, nem lakhatnánk mi is itt veled?

– Jó napot tizenkét hónap! Én Tavasz tündér vagyok! Szívesen befogadnálak benneteket, de csak hárman fértek el. Azok lakhatnak itt, akik virágzó fákat, friss zöld füvet adnak az embereknek. Március, Április és Május boldogan költöztek be Tavasz tündérhez, hiszen ők hozzák a Földre a langyos szellőt, az első nyíló virágokat, a melengető napsugarakat.

Elköszöntek egymástól és a kilenc testvér tovább indult: Január, Február, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November, December.

Hamarosan egy újabb házhoz értek. Bekopogtak.
– Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a kilenc hónap: Január, Február, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November, December. Szép házad van, nem lakhatnánk itt veled?

– Jó napot kilenc hónap! Én Nyár tündér vagyok! Hármat közületek szívesen befogadok, akik
forróságot, sok gyümölcsöt, zöldséget hoznak az embereknek.

– Mi adjuk mindezt az embereknek – mondta Június, Július és Augusztus.

Be is költöztek a házba. Már csak hatan mentek tovább: Január, Február, Szeptember, Október, November, December.

Hamarosan Ősz tündér házához értek. Bekopogtak.
– Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a hat hónap! Január, Február, Szeptember, Október, November,
December. Beköltözhetnénk hozzád a házadba?

– Jó napot hat hónap, én Ősz tündér vagyok! Hárman beköltözhettek, de csak azok, akik szőlőt, diót, tököt, de hűvös szeleket is hoznak az embereknek.
– Mi vagyunk azok! – mondta Szeptember, Október és November.

Ők is beköltöztek és már csak hárman mentek tovább: Január, Február és December.
Nem sok időbe telt és rátaláltak Tél tündér házára. Bekopogtak.
– Jó napot kívánunk, mi vagyunk a három hónap: Január, Február, December. Beköltözhetnénk a szép nagy házadba mi is?

– Jó napot három hónap, én Tél tündér vagyok! Beköltözhettek hozzám, ha hideget, havat, jeget hoztok az embereknek.

– Mi hozzuk a fagyot, a ködöt, a zord időt a Földre – örvendezett Január, Február és December.
Így aztán mind a tizenkét hónap otthonra talált:

Tavasz tündérnél – Március, Április és Május,

Nyár tündérnél – Június, Július és Augusztus,

Ősz tündérnél – Szeptember, Október és November,

Tél tündérnél – Január, Február és December.

Évszakok

Itt is egy kedves mese, olvasd el a szerző oldalán!

Peti az ablakpárkányon könyökölt, és az esőt nézte. Orrát az ablaküveghez tapasztotta, és figyelte, hogy a lélegzetétől hogyan lesz egyre nagyobb a párafolt.

Már minden játékát kipróbálta, de egyik sem volt nagyon izgalmas, se a kisautó, sem pedig a kirakós. Unatkozott.

Ki akart menni az udvarra játszani a színes falevelekkel, és kergetőzni a kutyával. Amikor meglátta, hogy még mindig esik az eső, szomorú lett.

Nézte a sűrűn hulló esőcseppeket, beterítenek mindent, és kis tavakat alkotnak az udvar gödreiben. Minden csupa víz volt, a kutyaól tetejéről is szinte patakokban folyt le. Az egyik kövér csepp éppen a Bodri orrára esett, aki ettől megijedt, megrázta a fejét, és beljebb húzódott a házába. Peti nagyot sóhajtott. Lassú léptekkel bement nagymamájához a konyhába.

– Nagymama, mesélsz nekem?
– Miről meséljek? – kérdezte kis unokáját, majd az ölébe ültette, és kedvesen megsimogatta.
– Az évszakokról. Azt nagyon szeretem.

Folytatásért kattints ide!

Nézd meg az évszakokkal kapcsolatos

összes ötletet!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!