Advent idején néha nehéz nyugodtabbá, csendesebbé válni, pedig ez az időszak éppen erről szólna. De mi lenne, ha az egész ajándékvásárlási hercehurcát hagynánk a fenébe és helyette azzal töltenénk a karácsony előtti heteket, hogy megpróbáljunk minél többet nyugalomban és örömben együtt lenni? Egy-két meseolvasós este biztosan segíteni fog ebben! Mikulásos mesék – hogy könnyebb legyen a várakozás!

 

Bartócz Ilona: Jön a Mikulás!

 

Azon a télen korán leesett a hó. A Nyuszi elgondolkozva ballagott az erdőszélen, a kopasz bokrok mentén, és éppen arra gondolt, hogy egy csöppet sem szereti a havat. A hó alól olyan nehéz kikaparni az ennivalót, elbújni is alig-alig lehet, márpedig egy Nyuszi életében gyakran előfordul, hogy rejtőzködnie kell.

A hó világos volt, a Nyuszi gondolatai meg sötétek. Egyszercsak zajt hallott, megállt, hegyezte a két tapsifülét. Mi ez a zaj? Valami pattog… Beleszimatolt a levegőbe: füstöt érzett. Egy kicsit félt a Nyuszi, de kíváncsisága legyőzte a félelmet, s indult arrafelé, ahonnan a zajt hallotta. Egy vén tölgyfa alá ért. A tölgyfa alatt Barna Mackó szorgoskodott, tüzet rakott éppen, pattogtak a tűzre rakott száraz gallyak, vékony kis füstcsík szállt a magasba.

– Jó napot, Barna Mackó! – köszönt a Nyuszi. – Látom, tüzet raksz. Minek az a tűz?

– Jó napot, Nyuszi! Hogy minek a tűz? Ma este jön a Mikulás, remélem, ajándékot is hoz majd. Lehet, hogy fázni fog a lába, gondoltam, hadd melegítse meg a tűznél… És ha már ég a tűz, főzök neki egy kis levest. Mondd csak, nem adnál a Mikulás-levesbe egy-két káposztalevélkét?

– Szíves örömest – mondta a Nyuszi –, hazaszaladok érte!

Ugrott a Nyuszi, futott a káposztalevélért. Mire visszatért a tölgyfa alá, fényesen égett a tűz, és Barna Mackó mellett Mókus ugrándozott.

– Én makkocskát hoztam a Mikulás-levesbe! – kiáltotta, mikor meglátta Nyuszit. – Nagyon finom lesz ez a leves!

– Magam is úgy gondolom – mondta a Nyuszi, és beledobta a káposztaleveleket a csuporba, melyet Barna Mackó a tűz fölé akasztott.

– Szóljunk az Őzikének is! Mókus, ugrándozz el Őzikéért!

Mókus fürgén pattant, ugrott egyik ágról a másikra, és hamarosan visszatért Őzikével.

– Illatos füvecskét hoztam a Mikulás-levesbe! – mondta Őzike. – A Kisróka még nincs itt?

– A Kisróka semmit sem tud hozni a Mikulás-leveshez – morgott Nyuszi. – Ne is hívjuk ide!

– De bizony idehívjuk! – mordult föl Barna Mackó. – Idehívunk mindenkit az erdőből is, a mezőről is, akár tud hozni valamit a Mikulás-levesbe, akár nem! Meghívjuk Kisrókát, Mezei Egeret, Kisfarkast, Kismadarat; bízd csak rám, Nyuszi, tudom én, hogy a Mikulás még a meleg levesnél is jobban szereti, ha együtt várunk rá itt a tűz körül!

Nyuszi megbillentette a bal fülét:

– Ahogy akarod, Barna Mackó! Te raktad a tüzet, te kavarod a levest, te hívd meg a vendégeket is.

Az erdei apróságok hamarosan mind megérkeztek: Egérke búzát hozott a Mikulás-levesbe, Kismadár fenyőmagot, Kisróka és Kisfarkas meg sok-sok száraz gallyat gyűjtött, hogy minél fényesebben égjen a tűz.
És a fényes tűz körül ülve akkor este együtt várták a Mikulást.

Készíts

bábokat a

Három fenyőfa

c. meséhez!

Legyél a Játéktár tagja!

 

Télapó kesztyűje

 

Hol volt, hol nem volt egyszer egy ugrifüles nyuszika.

Egy hideg téli napon sétálgatott az erdőben,ahogy ballag egyszer csak valami fekete dolgot látott meg az ösvényen. Közelebb ment és megszemlélte mi az.

-Valami szőrös és fekete!

Jobban szemügyre vette, és akkor látta hogy nem volt az más mint egy kesztyű.

-Nohát egy kesztyű! Ugyan ki veszíthette el?

-Én tudom! A Mikulás járt erre,bizonyára Ő hagyhatta el – kiáltott le a fáról a szarka.

-Szegény Mikulás kesztyű nélkül a nagy hidegben nem tudja elvinni az ajándékokat a gyerekeknek.

Majd én elviszem neki!-mondta a nyulacska.

De az erdőn keresztül vezet az út is a Mikulás házához,és az erdőben ott lakik a róka, és a farkas is.

-Jajj azoktól én nagyon félek!

-Egyet se búsulj Füleském,súgok neked egy varázsigét ha ezt elmondod, és bukfencelsz egyet azzá változol amivé csak akarsz.

-Jól jegyezd meg! Béka lába,egér farka,kutya szőre tarka-barka, illa-berek, nádak-erek,-itt most azt mondd amivé változni szeretnél-,és ne feledd a bukfencet!

-Köszönöm szarka néni! Már indulok is! Nem felejtem a bukfencet!

A nyuszika a kesztyűvel vidáman ballagott az erdőben.

A bokrok mögül egy éhes róka figyelte a nyulacskát.

-Nini egy jó kövér nyuszika! Ha közelebb ér elkapom.

-Jajj ott a róka! Látta meg a Rókát a nyulacska. Gyorsan átváltozom farkassá.

-Béka-lába,egér-farka,kutya szőre, tarka-barka. Illa-berek nádak-erek, én most ordas farkas legyek!

És egy nagyot bukfencelt, épp idejében mert a róka ráugrott, be akarta kapni.

– Jajj ,bocsánat farkas bácsi!- mondta a róka,mikor a farkassá változott nyuszira ugrott. Ijedten iszkolt el az erdőbe.

A nyuszika elmondta a varázsigét, és vissza változva futott tovább az úton.
Amint tovább haladt egy farkas kukucskált ki a fák mögül.

– Nini egy szép kövér nyulacska!Ha közelebb ér, elkapom!

– Jajj, a fa mögül leselkedik egy farkas, vette észre a nyulacska. Gyorsan átváltozom medvévé! Béka lába, egér farka, kutya szőre tarkabarka, illa-berek,nádak-erek, én most tányértalpas mackó legyek!

És egy nagyot bukfencelt. Épp idejében mert a farkas el akarta kapni.

– Jajj, bocsánat, mackó bácsi!-mondta a medvévé változott nyulacskának a farkas, és iszkolt vissza az erdőbe.

A nyuszika elmondta a varázsigét, és visszaváltozva futott ki az erdőből.
Hamarosan oda is ért a Mikulás házához, bekopogtatott.

– Mikulás bácsi elhoztam a kesztyűdet amit elhagytál az erdőben!

– Nahát, én már mindenütt kerestem! De bátor nyulacska vagy Füles! Köszönöm!
Most már elindulhatok a gyerekekhez!

– Füles, fogadd el ezt a finomságokkal teli csomagot a jótettedért!

És a Mikulás bácsi egy hatalmas csomagot adott Fülesnek, tele édességgel.
A nyulacska megköszönte, és vidáman dalolva futott hazáig. Szerencsére akkorra már a róka és a farkas is otthon várta a Mikulást, így a nyuszika hamar hazaért.

Vidáman énekelte a kedvenc dalát…Hull a pelyhes fehér hó….

 

A törpék levele

 

Egy távoli országban, a magas hófödte hegyek között van egy pici falu, amelyet ember még sohasem látott. Itt élnek a hegyi törpék. A törpeférfiak vastag, meleg nadrágot és szőrmés kabátot, a törpehölgyek csinos, hímzett ruhákat hordanak. Mindegyikük elengedhetetlen kelléke a hegyes törpesapka.

Ma különleges nap van a törpék falujában. Ugyanis közeleg a karácsony! Mint minden évben , az idén is összegyűlnek a törpegyerekek a főtéren. Itt az ideje, hogy elküldjék kívánságaikat a Télapónak. A legidősebb törpe, akinek gyönyörű kézírása van, elkészíti a kívánságlistát. egyhatalmas töltőtollal írja a gyerekek kéréseit egy hosszú-hosszú papírtekercsre. Azt mondják, hogy ezt a tollat egy ember veszítette el az erdőben. A favágó törpék megtalálták és elhozták a faluba. Ez a nagy toll éppen megfelel ennek a feladatnak, hiszen a Télapó szemei a sok olvasástól már eléggé elromlottak és bizony nehezére esne kibetűzni a törpeírással készült listát. Miután minden kívánságot feljegyeztek, a törpék gondosan összetekerik a tekercset.

Most már csak el kell juttatni a Télapóhoz. szánkóra helyezik és elindulnak egy magas, meredek domb tetejére.

Ez az utazás elég fárasztó, ezért csak a törpe apukák vállalkoznak rá. Még szerencse, hogy a törpék erősek és bátrak.

Fent a hegytetőn a futár már várja őket. Ez a nagy, titokzatos, fehér madár, a törpék országában él. Minden évben ő viszi a törpegyerekek kívánságlistáját a Télapóhoz. Mindig pontosan végzi a feladatát és még sohasem veszített el egyetlenegy papírtekercset sem. A gyerekek tudják, hogy kívánságaik biztosan elérkeznek a Télapóhoz, ezért gondtalanul szánkóznak tovább a domboldalon.

Ahogy a törpék átadják a tekercset, a nagy, fehér madár óvatosan csőrébe veszi a szalagot mely összefogja a listát, megrázza tollait, majd hatalmas szárnycsapásokkal a magasba emelkedik. Gyorsan maga mögött hagyja a hófödte fákat, dombokat, és hamarosan már csak egy parányi fehér pont látszik az égen. A törpék még sokáig néznek a távolodó madár után, némelyek integetnek is, végül aztán hazaindulnak.

Most már biztos, hogy a gyerekek karácsonyra megkapják az áhított ajándékokat.
Ebben az évben azonban valami különös történik.

Fent a magasban, a felhők fölött Télapó már átolvasta az összes levelet és képeslapot a világ minden tájáról és az ajándékok is készen vannak.

Mégis gondterhelten simogatja hófehér szakállát.

– Nem találom a törpék papírtekercsét – mormogja maga elé. – Itt valami nincs rendjén!

A jó öreg télapó nem hagyja annyiban. Az lehetetlen, hogy a törpegyerekek ne kapjanak karácsonyra ajándékot. Tüstént útnak kell indulnia, hogy megtalálja az elveszett papírtekercset.

Felpattan szánjára és hűséges rénszarvasaival együtt már repül is a törpék országába. Ahogy éppen egy magányos, a falutól távol eső kunyhó fölött repül át, hirtelen halk, keserves nyöszörgést hall, mintha egy állat kiáltana segítségért!

Valóban: a futár, a nagy, fehér madár fogságba esett!

Amikor már messze fent a magasban járt, kibomlott a papírtekercset összefogó szalag és a tekercs lehullott a földre.

A madár rövid keresgélés után megtalálta egy kunyhó közelében. A törpe, aki ott él, amint meglátta a madarat, azon nyomban foglyul ejtette.

A törpét soha, senki sem látogatja, ezért gonosz és mogorva lett. Nem szeret senkit, de különösen a törpegyerekekre haragszik, amiért olyan gondtalanok és vidámak. Azért fogta el a madarat is, hogy bánatot okozzon a gyerekeknek.

Télapó időközben leszállt a kunyhó melletti tisztásra. A törpe valami furcsa neszt hall a háza mögött. Nyomban az ablakhoz fut, hogy megnézze, mi történik.

Amikor meglátja a Télapót, bizony inába száll a bátorsága, kirohan kunyhójából és reszketve elbújik egy farakás alá. Egy résen át kukucskálva figyeli, amint Télapó a kunyhó felé tart.
Télapó a nyöszörgő hang irányába megy, és megtalálja a szerencsétlen,
bezárt madarat.

– Szegény madár – mondja, és gyorsan szabadon engedi. – Repülj vissza nyugodtan a dombodhoz! Megtaláltam a papírtekercset és magammal is viszem. Ne aggódj, most már jó kezekben van.

>Egy kis törpegyerek, aki éppen a kunyhó közelében játszadozott, mindent látott és hallott. Gyorsan visszaszalad a faluba, és izgatottan meséli a többi gyereknek, hogy mi történt.

A Télapónak nincs most ideje azon töprengeni, hogy vajon ki zárta be a kalitkába a fehér madarat. Még rengeteg ajándékot kell előkészítenie!
Tüstént visszasiet az angyalokhoz és felolvassa a papírtekercset. Bizony sok-sok kérés szerepel most is rajta, de mivel mindegyik törpegyerek nagyon jól viselkedett, így mindegyikük megérdemli a kért ajándékot.

Az angyalkák a raktárba repülnek, előveszik a megfelelő játékot vagy könyvet, szépen becsomagolják, majd Télapó szánjára teszik.

Ez idő alatt a törpegyerekek összegyűltek egy pajtában, hogy megbeszéljék a történteket. Nagyon szomorúak lettek volna, ha karácsonyra nem kapnak ajándékot, de tulajdonképpen nem haragszanak a magányos, gonosz törpére.

Sejtik, hogy azért ilyen, mert nagyon boldogtalan. Olyan rossz természete
van és olyan mogorva, hogy minden barátját elveszítette. Minél magányosabb, annál gonoszabb lesz.

Ez nem mehet így tovább! A gyerekek elhatározzák, hogy karácsonykor segítenek a törpén. Karácsony este minden gyerek megtalálja az ajándékát a fa alatt. Boldogan csomagolják ki a meglepetést, és rögtön ki is próbálják.

A gyerekek nem szóltak szüleiknek arról, hogy a gonosz törpe kalitkába zárta a nagy, fehér madarat. Titokban akarják tartani, hogy karácsony napján egy jó cselekedetre készülnek…

Késő este, a mogorva törpe, amikor kinéz az ablakon, arra lesz figyelmes, hogy egy hosszú imbolygó fénysor közeledik a kunyhója felé. Minden ízében reszketni kezd, mert azt hiszi, hogy a falubéliek akarják őt megbüntetni gonosz tetteiért.

De legnagyobb meglepetésére hirtelen karácsonyi dallamok csendülnek fel az ajtaja előtt. A gyerekek körbeállják a kunyhót, és gyertyával a kezükben énekelnek, hogy meglágyítsák a törpe mogorva szívét. Majd lassan elindulnak az ajtó felé…

A mogorva, gonosz törpe nem hisz a szemének. A gyerekek nem csak énekelnek, hanem mindenféle ajándékot is hoznak neki: Egy meleg pulóvert, egy sálat, süteményt, egy doboz édességet, de ami a legszebb …egy gyönyörű szép faragott széket!

A törpe meghatódva, könnyes szemmel néz a gyerekekre. Bocsánatot kér a tettéért és megígéri, hogy a legközelebbi látogatásuknál forró csokoládét és süteményt készít.
Ezen az estén mindenki nagyon-nagyon boldog Törpeországban.

Nyomtasd ki a mesét!

 

feladatok színekről

Készítsd el a

Mikulásos

nyomtatható

játékokat!

 

Hervay Gizella: Télapós mese

 

Kobak megtanulta, hogy tavasz után jön a nyár, aztán az ősz, aztán a tél. Ezt tanulta meg leghamarabb, mert akkor jön a Télapó.

— Ha nagy leszek, Télapó leszek! — döntötte el. — Akkor felülök egy olyan villamosra, ami elvisz a télből a tavaszba, a tavaszból a nyárba, a nyárból az őszbe s az őszből a télbe. Akkor aztán meglátom, melyik a legszebb.

— Engem is vigyél! — sikongott Katika.

— Megfáznál, mikor az őszből átszállnánk a télbe. És mit csinálnék a nagy hidegben egy mandulagyulladásos kislánnyal? Mikor meg a nyárba érnénk, megennéd az összes fagylaltot. Nekem nem is maradna.

— Tudod mit? — alkudozott Katika. — Elosztanám. Egy fagylaltot jobb kéz felől, egy fagylaltot bal kéz felől. Ami jobb kéz felől van, az a tied, ami bal kéz felől, az az enyém.

— Na jó, elviszlek — enyhült meg Kobak —, de mit viszünk magunkkal?

— Egy kiránduló-sakktáblát és egy táskarádiót — szögezte le Katika.

— Ki látott még utasokat, akik hosszú útra nem visznek magukkal sakktáblát és táskarádiót?

— Vigyünk inkább sátrat és gumicsónakot. Mikor a télbe érünk, a gumicsónakból kieresztjük a levegőt, a sátrat összecsomagoljuk, és kész.

— Nem bánom a gumicsónakot, ha vihetem a kis varrógépemet is. Hátha elszakad a ruhánk, vagy varrással kell megkeresnünk a kenyerünket a hosszú úton?

— Ha te hozod a kis varrógépedet, akkor én is hozom a kisfűrészemet, harapófogómat, kalapácsomat. Elro­mol­hat a villamos, és ha nincs szerszáma az embernek, várhat, amíg jön a másik, és lemarad az őszről.

— Én mindenesetre viszek magammal egy iskolatáskát mindenféle füzettel — mondta Katika. — Ősszel én már iskolás leszek. Mikor az őszbe érünk, fogom magam, felteszem az iskolatáskát a hátamra, hadd lássák, hogy iskolás vagyok.

— Ha hozod a táskát, hegyezőket is tegyél bele. Egy autóhegyező, egy telefonhegyező, egy írógéphegyező és egy televízióhegyező feltétlenül szükséges.

— Akkor hozom a színes ceruzáimat is. És ha megáll a villamos, kiterítünk a térdünkre egy újságpapírt, és meghegyezzük az egészet.

— Vihetnénk rajzfüzetet is, mert azt hiszem, hogy a Télapók nem szoktak a falra rajzolni.

— A rajzfüzet belefér a táskámba. Ha nagyon igyekszünk, még egy szilvalekváros kenyér is belefér.

— Hogyne, hogy összekenje a hegyezőket. A sarkutazók hetekig nem esznek. Aki Télapó akar lenni, az ne hozzon magával szilvalekváros kenyeret!

— Nem viszek — szipogott Katika. — De cukorkát esetleg lehet vinni. Az a kötényem zsebében is elfér.

— No, nem bánom, a cukorka jöhet. De csak az egyik kötényzsebedben. A másikban a lapos, fehér kavicsaimat visszük, mert az én zsebeim már tele vannak. Viszem a bélyeggyűjteményemet, a menetrendet, a térképemet és a parittyámat.

— Mit képzelsz, hogy parittyával lehet jegesmedvékre vadászni? Szép kis Télapó leszel!

— Máris csúfolódsz! Ha csúfolódni kezdel, nem viszlek. Különben is, ha Télapó leszek, csak annyit kell hogy mondjak: “Gyertek ide, jegesmedvék!”, és máris odacammog minden jegesmedve.

— Akkor a fehér bundámat is viszem, meg a szánkót, meg a korcsolyacipőmet — tapsolt Katika.

— Én meg a síléceket.

— Nem is tudsz síelni — biggyesztette el a száját Katika.

— Egy Télapó nem tud síelni? Csak egy lány mondhat ilyen butaságot. Ha még egy butaságot mondsz, nem viszlek.

— De én elviszem a kiskályhámat is, és ha már jól kiéheztük magunkat a sarkon, mint az igazi sarkutazók, akkor főzök neked túrós gombócot.

— A sarkon nincs is túró, csak fóka van, meg rénszarvas.

— Viszünk. És hűtőszekrényt is viszünk, hogy el ne romoljon. Nem bánom, ha a szánkómra kötözzük. A télben aztán ott is hagyhatjuk, hogy ne cipekedjünk annyit, ott úgyis hideg van.

— Ez igaz — hagyta helyben Kobak. — No, nem bánom, mégis viszlek, de mutasd a karodat, elég erős vagy?

Katika büszkén megfeszítette a békát a karján.

— Megjárja — nyugodott meg Kobak. — Tudod, a házunkat a villamos után kötözzük, de ha elszakad a kötél, meg kell emelni a sarkait.

— Ha visszük a házat, Kandúrt is elvihetjük. Legalább lesz, aki kinéz az ablakon, és szól, ha oroszlánok meg tigrisek közelednek.

— Látszik, hogy lány vagy! Egy macskát tennél az ablakba oroszlánok meg tigrisek ellen! Kitesszük a tévét az ablakba, és kutyaműsort közvetítünk. Akkor aztán nem mernek közeledni az oroszlánok meg a tigrisek.

— Mit csinál Mama, ha elvisszük a házat is meg a tévét is? Tudod, mit? Vigyük Mamát is! Ha nem akar Télapó lenni, akkor lakjon hátul a házban, és vigyázzon ránk.

— De akkor a mosógépet is vinni kell, mert Mama úgysem fekszik le addig este, míg mindent ki nem mosott.

— És egy kiégett villanykörtét stoppolófának!

— Meg a játékpolcot. Ha Mamának dolga van, játszunk.

— Azt hiszed, hogy a Télapók szoktak játszani?

— Már megint butaságokat kérdezel. Egy igazi Télapó a legeslegjobban tud játszani.

— Ha mondod! De vigyük a meséskönyveket is. Ha meguntuk a villamosban, hátramegyünk Mamához a házba, és mesél nekünk.

— Ha meg Mama unta meg hátul a házban, előrevisszük a villamosba, és átadjuk neki a fenntartott helyet.

— De mi lesz a babáimmal? Ha itthon hagyjuk őket, félni fognak egyedül.

— Jöhetnek. Én úgyis a házhoz kötözöm a teherautómat, ahhoz a tűzoltóautómat, ahhoz a kis kék autómat, ahhoz a mentőautómat, ahhoz a billenő teherautómat, ahhoz az emelődarus autómat, ahhoz a kicsi piros autómat, te meg beleültetheted az autóimba a babáidat.

— És a fakutyát hozzákötözzük a kicsi piros autóhoz.

— És a fakutyához kötözzük a guruló pelikánt.

— És leghátul gurul a görkorcsolyám.

— De csak, ha kölcsönadod nekem is.

— Kölcsönadom.

— Akkor viszlek. De ne felejts el villamosjegyeket gyűjteni, mert nagyon sokat kell villamosozni, és én nem akarok leszállni a villamosról az ősz és a tél között.

— Jó — mondta Katika —, mától fogva összegyűjtöm a villamosjegyeket.

Még ma is gyűjti. Akinek van, küldjön neki!

 

 

A kislány, aki virgácsot kért a Mikulástól

 

A domb tetején, egészen felül, ahol, ha tovább mész, már remekül gurul lefelé a bringád, na, pont ott van a Szivárvány Óvoda. Ebbe az oviba járt egy kislány, Johanna, akit mindenki csak Hannának hívott. Bár éppenséggel hívhatták volna az egész nevén is, Johannának, hiszen jó is volt meg Hanna is. Ő volt a legjobb kislány az egész Szivárvány óvodában.

Már kiscsoportos korában is gyönyörűen tudott köszönni. Mindig kezet mosott evés előtt. Sosem vette el a csoportársai játékait, s mindig, mindenkinek segített, ha tudott. Hosszú, fekete hajából egyszer sem veszett el a hajgumija, sem a csattja, csodálkoztak is rajta a többi kislányok anyukái, hogy lehet valaki ilyen ügyes.

Hanna csendes volt, de sokat mosolygott s szinte minden nagycsoportos a barátjának mondta, kivéve Matykót. Matykó ki nem állhatta Hannát, s ha tehette meghúzta a haját, összedöntötte a nagy, papírkockákból épített tornyát. Sőt, egyszer még szánt szándékkal ráborította a festékes vizet Hanna képére, amin a szép piros virágok csúnya, barna pacává változtak azonnal. Hanna nagyon szomorú volt. Matykó pedig, hiába büntették meg, szinte dagadt a büszkeségtől. Széles vigyorral mesélte délután a barátainak, hogyan pityeredett el Hanna a szétmaszatolt festménye láttán.

Olvasd tovább a mesét az Avarfali mesék oldalán!

 

 

Mikulás bácsi csizmája

 

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:

     – Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!

     Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.

     Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg.

Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.

Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó
zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.

S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát.

     – Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.

     S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele.
Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak:

     – Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…

   De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben.

Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában. 

Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek hiába kérdezték a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem  felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.

Nyomtasd ki a mesét!

 

Ha bábozni is szerettek, nézd meg a letölthető, nyomtatható Mikulás játékcsomagot ide kattintva!

A Mikulás játékcsomagban sok-sok játékos ovis feladatot is találsz, amelyeket kinyomtatva örömteli perceket tölthettek együtt játékkal, meséléssel, verseléssel.

 

Ugye tudod, hogy a gyermeked számára a veled való kapcsolat pótolhatatlan és nagyon nagyon fontos?

A gyerekekkel való meghitt, szoros kapcsolat egyik legnagyszerűbb eszköze a játék!

Ehhez nyújt segítséget számodra az oldalon található sok-sok játékötlet.

A közös játék révén ráadásul te is egy varázslatos világba csöppensz, ahol ellazulhatsz, kikapcsolódhatsz, és világossá válik számodra, hogy semmi sem olyan fontos, mint együtt lenni! 

Kérd a 10 hetes játéktipp sorozatot és próbáld ki a gyermekedhez való kapcsolódás legegyszerűbb, legélvezetesebb formáját!

Közös játék 10 héten át!