Advent idején néha nehéz nyugodtabbá, csendesebbé válni, pedig ez az időszak éppen erről szólna. De mi lenne, ha az egész ajándékvásárlási hercehurcát hagynánk a fenébe és helyette azzal töltenénk a karácsony előtti heteket, hogy megpróbáljunk minél többet nyugalomban és örömben együtt lenni? Egy-két meseolvasós este biztosan segíteni fog ebben! Mikulásos mesék – hogy könnyebb legyen a várakozás!

 

Bartócz Ilona: Jön a Mikulás!

 

Azon a télen korán leesett a hó. A Nyuszi elgondolkozva ballagott az erdőszélen, a kopasz bokrok mentén, és éppen arra gondolt, hogy egy csöppet sem szereti a havat. A hó alól olyan nehéz kikaparni az ennivalót, elbújni is alig-alig lehet, márpedig egy Nyuszi életében gyakran előfordul, hogy rejtőzködnie kell.

A hó világos volt, a Nyuszi gondolatai meg sötétek. Egyszercsak zajt hallott, megállt, hegyezte a két tapsifülét. Mi ez a zaj? Valami pattog… Beleszimatolt a levegőbe: füstöt érzett. Egy kicsit félt a Nyuszi, de kíváncsisága legyőzte a félelmet, s indult arrafelé, ahonnan a zajt hallotta. Egy vén tölgyfa alá ért. A tölgyfa alatt Barna Mackó szorgoskodott, tüzet rakott éppen, pattogtak a tűzre rakott száraz gallyak, vékony kis füstcsík szállt a magasba.

– Jó napot, Barna Mackó! – köszönt a Nyuszi. – Látom, tüzet raksz. Minek az a tűz?
– Jó napot, Nyuszi! Hogy minek a tűz? Ma este jön a Mikulás, remélem, ajándékot is hoz majd. Lehet, hogy fázni fog a lába, gondoltam, hadd melegítse meg a tűznél… És ha már ég a tűz, főzök neki egy kis levest. Mondd csak, nem adnál a Mikulás-levesbe egy-két káposztalevélkét?

– Szíves örömest – mondta a Nyuszi –, hazaszaladok érte!
Ugrott a Nyuszi, futott a káposztalevélért. Mire visszatért a tölgyfa alá, fényesen égett a tűz, és Barna Mackó mellett Mókus ugrándozott.

– Én makkocskát hoztam a Mikulás-levesbe! – kiáltotta, mikor meglátta Nyuszit. – Nagyon finom lesz ez a leves!
– Magam is úgy gondolom – mondta a Nyuszi, és beledobta a káposztaleveleket a csuporba, melyet Barna Mackó a tűz fölé akasztott.

– Szóljunk az Őzikének is! Mókus, ugrándozz el Őzikéért!
Mókus fürgén pattant, ugrott egyik ágról a másikra, és hamarosan visszatért Őzikével.
– Illatos füvecskét hoztam a Mikulás-levesbe! – mondta Őzike. – A Kisróka még nincs itt?
– A Kisróka semmit sem tud hozni a Mikulás-leveshez – morgott Nyuszi. – Ne is hívjuk ide!
– De bizony idehívjuk! – mordult föl Barna Mackó. – Idehívunk mindenkit az erdőből is, a mezőről is, akár tud hozni valamit a Mikulás-levesbe, akár nem! Meghívjuk Kisrókát, Mezei Egeret, Kisfarkast, Kismadarat; bízd csak rám, Nyuszi, tudom én, hogy a Mikulás még a meleg levesnél is jobban szereti, ha együtt várunk rá itt a tűz körül!
Nyuszi megbillentette a bal fülét:

– Ahogy akarod, Barna Mackó! Te raktad a tüzet, te kavarod a levest, te hívd meg a vendégeket is.
Az erdei apróságok hamarosan mind megérkeztek: Egérke búzát hozott a Mikulás-levesbe, Kismadár fenyőmagot, Kisróka és Kisfarkas meg sok-sok száraz gallyat gyűjtött, hogy minél fényesebben égjen a tűz.
És a fényes tűz körül ülve akkor este együtt várták a Mikulást.

 

 

 

 

Télapó kesztyűje

 

Hol volt, hol nem volt egyszer egy ugrifüles nyuszika.

Egy hideg téli napon sétálgatott az erdőben,ahogy ballag egyszer csak valami fekete dolgot látott meg az ösvényen. Közelebb ment és megszemlélte mi az.

-Valami szőrös és fekete!

Jobban szemügyre vette, és akkor látta hogy nem volt az más mint egy kesztyű.

-Nohát egy kesztyű! Ugyan ki veszíthette el?

-Én tudom! A Mikulás járt erre,bizonyára Ő hagyhatta el – kiáltott le a fáról a szarka.

-Szegény Mikulás kesztyű nélkül a nagy hidegben nem tudja elvinni az ajándékokat a gyerekeknek.

Majd én elviszem neki!-mondta a nyulacska.

Olvasd tovább a mesét a Mesemorzsa oldalán!

 

Medvecukor meglesi a Mikulást

 

– Te mama! – mondta egy reggel Medvecukor. – Én elkapom a Mikulást!

– Elkapod? – rándult meg Macimamának a szája széle. – Aztán minek?

– Muszáj elkapnom, hogy megtudjam az igazat – mondta Medvecukor határozottan. – Panda Peti azt mondta, hogy a Mikulás szenet tesz a rossz gyerekek cipőjébe, Róka Réka pedig becsszóra állította, hogy megvesszőzi azt,aki nem eszi meg a spenótot. De lehet, hogy a zsákjába dugja? Sün Simi húgának is ő vitte el a cumiját, és állítólag számon tartja a rossz jegyeket is. Szóval tisztáznia kell magát, ezért kapom el!

Macimama megsimogatta a kis bocs üstökét: – Én úgy tudom (és szerintem minden szülő tudja ezt),  a Mikulás szereti a gyermekeket. Azért jön el minden évben, hogy örömöt okozzon. Nem pedig azért, hogy ijesztgesse a gyerekeket. Nem hiszem, hogy az a dolga, hogy a szülők helyett nevelje meg a csemetéket. Csak diót, mogyorót, almát, csokoládét hoz, és szép meséket mond a gyerekeknek.

– Hát ez az! – mondta Medvecukor – Én is ezt akarom hallani, de tőle! Úgyhogy idén elkapom.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

 

 

 

 

A törpék levele

 

Egy távoli országban, a magas hófödte hegyek között van egy pici falu, amelyet ember még sohasem látott. Itt élnek a hegyi törpék. A törpeférfiak vastag, meleg nadrágot és szőrmés kabátot, a törpehölgyek csinos, hímzett ruhákat hordanak. Mindegyikük elengedhetetlen kelléke a hegyes törpesapka.

Ma különleges nap van a törpék falujában. Ugyanis közeleg a karácsony! Mint minden évben , az idén is összegyűlnek a törpegyerekek a főtéren. Itt az ideje, hogy elküldjék kívánságaikat a Télapónak. A legidősebb törpe, akinek gyönyörű kézírása van, elkészíti a kívánságlistát. egyhatalmas töltőtollal írja a gyerekek kéréseit egy hosszú-hosszú papírtekercsre. Azt mondják, hogy ezt a tollat egy ember veszítette el az erdőben. A favágó törpék megtalálták és elhozták a faluba. Ez a nagy toll éppen megfelel ennek a feladatnak, hiszen a Télapó szemei a sok olvasástól már eléggé elromlottak és bizony nehezére esne kibetűzni a törpeírással készült listát. Miután minden kívánságot feljegyeztek, a törpék gondosan összetekerik a tekercset.

Most már csak el kell juttatni a Télapóhoz. szánkóra helyezik és elindulnak egy magas, meredek domb tetejére. Ez az utazás elég fárasztó, ezért csak a törpe apukák vállalkoznak rá. Még szerencse, hogy a törpék erősek és bátrak. Fent a hegytetőn a futár már várja őket. Ez a nagy, titokzatos, fehér madár, a törpék országában él. Minden évben ő viszi a törpegyerekek kívánságlistáját a Télapóhoz. Mindig pontosan végzi a feladatát és még sohasem veszített el egyetlenegy papírtekercset sem. A gyerekek tudják, hogy kívánságaik biztosan elérkeznek a Télapóhoz, ezért gondtalanul szánkóznak tovább a domboldalon.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

 

A kislány, aki virgácsot kért a Mikulástól

 

A domb tetején, egészen felül, ahol, ha tovább mész, már remekül gurul lefelé a bringád, na, pont ott van a Szivárvány Óvoda. Ebbe az oviba járt egy kislány, Johanna, akit mindenki csak Hannának hívott. Bár éppenséggel hívhatták volna az egész nevén is, Johannának, hiszen jó is volt meg Hanna is. Ő volt a legjobb kislány az egész Szivárvány óvodában.

Már kiscsoportos korában is gyönyörűen tudott köszönni. Mindig kezet mosott evés előtt. Sosem vette el a csoportársai játékait, s mindig, mindenkinek segített, ha tudott. Hosszú, fekete hajából egyszer sem veszett el a hajgumija, sem a csattja, csodálkoztak is rajta a többi kislányok anyukái, hogy lehet valaki ilyen ügyes.

Hanna csendes volt, de sokat mosolygott s szinte minden nagycsoportos a barátjának mondta, kivéve Matykót. Matykó ki nem állhatta Hannát, s ha tehette meghúzta a haját, összedöntötte a nagy, papírkockákból épített tornyát. Sőt, egyszer még szánt szándékkal ráborította a festékes vizet Hanna képére, amin a szép piros virágok csúnya, barna pacává változtak azonnal. Hanna nagyon szomorú volt. Matykó pedig, hiába büntették meg, szinte dagadt a büszkeségtől. Széles vigyorral mesélte délután a barátainak, hogyan pityeredett el Hanna a szétmaszatolt festménye láttán.

Olvasd tovább a mesét az Avarfali mesék oldalán!

 

 

 

 

Mikulás bácsi csizmája

 

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:

     – Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!

     Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.

     Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

 

Ha bábozni is szerettek, nézd meg a letölthető, nyomtatható Mikulás játékcsomagot ide kattintva!

A Mikulás játékcsomagban sok-sok játékos ovis feladatot is találsz, amelyeket kinyomtatva örömteli perceket tölthettek együtt játékkal, meséléssel, verseléssel.