Barion Pixel

Mielőtt belefogtok bármilyen, a négy évszakot ábrázoló kreatív alkotásba a gyerekekkel, mindenképpen legyen valamilyen ezt megelőző tevékenység, amely során kicsit felelevenítitek az évszakokkal kapcsolatos ismereteket.

    • Soroljatok fel élményeket, amely egy-egy évszakhoz kapcsolódtak: hóember építés; húsvéti tojás festés, strandolás, vagy éppen egy kirándulás az őszi erdőben – bármi, ami a gyerekek számára élményt nyújtott. Tegyétek hozzá azt is, hogy az melyik évszakban történt.
  • Beszélgessetek arról is: honnan tudjuk, hogy milyen évszak van? Mivel ovis életkorban a gyerekek még nem ismerik a naptárt, a legszembetűnőbben a természet változása mutatja számukra az idő múlását. A különböző ünnepnapok is az évszakokhoz kapcsolódnak, és az öltözködésünket is az évszakhoz, időjáráshoz hangoljuk.

 

    • Soroljátok fel az aktuális évszak jellemzőit, aztán következhet a többi is. Utalhattok az előbb felsorolt élményekre is: emlékeztek, nyáron voltunk strandolni, akkor nagyon melegen sütött a nap, csak fürdőruhát kellett felhúznunk. Amikor télen hóembert építettünk, nagyon hideg volt, még kesztyű is volt a kezünkön! Ősszel nagyon sok gesztenyét szedtünk a kiránduláson.
  • Nézegessetek képeket, könyveket is a különböző évszakokról, és hagyjátok szem előtt a kreatív tevékenység során is! Így, némi ismerettel már kezdődhet az alkotás!

 

Évszak fák papírgurigából

Talán már többször láttad ezen az oldalon, hogy szívesen használom a papírgurigát. Már készítettünk belőle gyümölcsfákat, és bábok, díszletek elhelyezésekor is gyakran felhasználom.

Mutatok most egy egyszerű ötletet, hogyan készíthettek a négy évszakot jelképező fákat viszonylag gyorsan.

A papírgurigát – ha van kedvetek – fessétek be barnára, vagy ragasszatok rá barna papírt. A tetején vágjatok be egy kis részt a két szélén, ide fog kerülni a lombkoronát jelképező körlap.

Ezt a legegyszerűbb, ha rögtön színes kartonból vágjátok ki, de ha nincs otthon, akkor ezt is megoldhatjátok festéssel.

A tavaszi fára a virágok egy nagyon egyszerű módszerrel készültek: egy kis négyzet alakúlapot kétszer félbehajtunk, majd egy virágszirom formát vágunk bele úgy, hogy kihajtva se essen szét. Amikor kinyitjuk, kész is a virág.

Még egyszerűbb módszer, ha mintalyukasztót használtok, vagy összegyűrt papírgalacsint ragasztgattok a fára.

A nyári fának zöld a lombkoronája és levelekkel van tele.

Az őszi fán pedig már színesek a levélkék. Papírból kivágott levelek ragasztása helyett nyomdázhattok színes pöttyöket az ujjaitokkal (3-4 évesek), vagy parafadugóval (5-6 évesek).

A téli fán hópelyhek találhatók – akár teljesen fehér is lehet a körlap, amelyen megrajzoljátok a kopasz ágakat. Kerülhet rá madáretető is.

Bármilyen technikát is választotok, az alkotási folyamat közben biztosan újra- és újra szóba kerülnek majd az évszakok jellemzői, és a közös együttlét során nem csak egy közös élménnyel gazdagodtok, hanem az eddigi ismeretek is megszilárdulnak.

Nézz meg még pár ötletet!

 

Készítsd el az évszak tündéreket és az évszak-órát a gyerekeknek! 

Gyere a Játéktárba!

Kicsiknek

 

 

Made in a Pinch 

 

Egy nagyon egyszerű ötletet találtam a Made in a Pinch oldalán. Egyszerűen csak rajzoljatok négy fatörzset, a gyerekek pedig különböző technikákkal kiegészíthetik a fákat tavasz-nyár-ősz-tél szerint. Például:

  • firkálással, színezéssel, rajzolással
  • egy kis tálkába/befőttes üveg tetőbe tegyetek temperafestéket és az ujjaikkal nyomdázhatnak például virágokat, leveleket, almákat, vagy hópihéket a fákra.
  • a nagyobbak ugyanezt kipróbálhatják fültisztító pálcikával is
  • nyomdázni szivacsdarabkákkal is lehet
  • ragasztgathattok lombkoronát különböző színű krepp-papír, vagy színes papír darabkákból. A krepp-papír, vagy selyempapírt össze is gyűrhetitek kis gombócokká és így kerülhetnek fel a fára.

 

Krepp-papírból

 

A fent említett módon, krepp-papír, vagy selyempapír darabkák összegyűrésével készültek ezek a fák. Az alap egy kartonpapírból kivágott fa, ezt nagyobb testvérre bízhatod, vagy akár te is elkészítheted – egyszerűen meg is rajzolhatod.

 

Kiwico

 

Kéznyomat fák

 

Ha nem akarsz bajlódni a fa megrajzolásával, egyszerűen rajzoljátok körbe a gyerkőc kezét – ez lesz a fa! A további dekorálás szintén többféle lehet, itt például az ujjal való festékpöttyözést láthatod.

 

1,2,3 homeschool 4 me

 

Fonallal

 

Kartonpapírból vágjatok ki külön egy fatörzset és külön egy lombkoronát, majd tekergessétek körbe színes fonalakkal. A gyerekek általában szeretnek a fonallal bíbelődni, és ez az ötlet nagyon jól fejleszti a szem-kéz koordinációt is. A fonalakra ragaszthattok más díszítést is: pomponokat, vagy más apró díszeket.

I heart crafty things

 

Térbeli fa

 

Ez az ötlet is hamar elkészül. Ebben az esetben négy kis körlapra rajzoljuk-festjük-nyomdázzuk az évszakoknak megfelelő lombkoronát, és azokat egy papírgurigára rögzítjük.

 

Paper and Glue

Remélem, találtatok kedvetekre való ötletet!
Jó szórakozást!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!

Nézd meg az évszakokkal kapcsolatos

összes ötletet!