Kertészkedős mesék óvodásoknak…
Van nekem egy kertem. Benne télen-nyáron rigó ül az ágon. Feketerigó. Reggelente rigófüttyel köszönt engem, s ha a kertben üldögélek, mindig a fölibém hajló ágra telepedik, onnét mondja a meséit. Mert bizony az én rigóm mesemondó kisrigó. ezt a mesét is tőle hallottam:
Tordon Ákos: A kismadár kertje
…(folytatás)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mázas korsó, benne egy szem borsó. Ezt a borsószemet elvetette a kertjébe az egyszeri kismadár. Mert kertje is volt az egyszeri kismadárnak, a fészke mellett.
Ezután nem tett egyebet: eldicsekedett fűnek-fának, hogy mennyi borsó terem majd neki a kertjében, gond nélkül élhet belőle télen. Ki is kelt a borsó. Icipici szára zöldellt a világba. Megörült a kismadár, sietett az Esőhöz.
– Eső, Eső, kedves Eső – kopogtatott be hozzá – siess hozzám, kikelt a borsóm, locsold meg a kertem!
– Ebben a hónapban szabadságon vagyok – válaszolta az Eső mérgesen a háborgatásért, és becsapta ajtaját.
– Jaj, elszárad a borsóm!- ijedezett a kismadár, s a kútágasra rebbent. Onnét kiáltott le a kútnak: – Gémeskút, kedves kút, siess hozzám, kikelt a borsóm, locsold meg a kertem!
– No még ilyet! – képedt el az öreg gémeskút. S a kútágas akkorát reccsent mérgében, hogy ijedten röppent fel róla a kismadár.
Ahogy becsapta ajtaját az eső, tüstént lelohadt a mérge és sajnálni kezdte az egyszeri kismadarat. Fel is keltette a fiát, Záport:
– Eredj, édes fiam, locsold meg kicsit a kismadár kertjét, kertjében a borsót!
A gémeskútnak is megesett a szíve a kismadáron, s küldte a teli vödröt, öntözze meg a borsót. No, nagyot nézett a Zápor, amikor feleúton megpillantotta a lassan ballagó vödröt.
– Ki látott már ilyen csodát: maga megy a teli vödör! – rikkantotta és megkérdezte, hová-kihez.
– A kismadár borsóját megyek meglocsolni – válaszolta a vízzel teli vödör.
– Nem oda Buda! – zendült a Zápor szava. – A kismadár borsóját én locsolom meg!
Azzal már zúdult is a Zápor az égből a kismadár kertjére.
– Jaj, itt az özönvíz, vízözön! – ijedt meg a kismadár a lombok alatt, s csak akkor könnyebbedett meg a szíve, amikor a szivárvány hídját verte fel a z égre. Akkorra ért oda a vizesvödör.
– Hát te mit keresel a kertemben? – csodálkozott a kismadár.
– Locsolni jöttem! – felelte a vödör, s azzal loccs! – már meg is öntözte a zápor fürdette borsót. A kismadár siránkozva nézte a tenger tócsát.
– Jaj, oda a borsóm! – sírdogált. De a borsót nem mosta el a tenger tócsa! Sőt: egykettőre bokrosodni kezdett.
– Borsócskám, borsócskám, de megnőttél! – örvendezett borsójának a kismadár. – Bizony eljött a kapa ideje!
Azzal elröppent a kapás emberhez.
– Kedves ember, kapás ember – kopogtatott be az ablakon- hozd a kapád, kapáld meg a borsóm.
– Jó, jó, kismadár, megkapálom én szívesen, ha meg tudunk egyezni a fizetség dolgában!
Abban egyeztek meg, hogy a fele termést a kapás kapja. Meg is kapálta a borsót még aznap. Másnapra már szedhették is róla a borsót. Csoda egy borsó volt! Színarany volt minden szeme! Bizony elállt az ember szeme-szája, amikor beállított a fizetségért! Csak a kismadár kesergett:
– Ó, én szerencsétlen, szegény kismadárka, egyszer vetek borsót, egyszer gazdálkodom, hogy legyen télire való eleségem, akkor is csak aranyborsó terem nekem!
– Add nekem az aranyborsót, kismadár – mondta az ember – cserébe minden télen magot szórok neked az ablakpárkányra!
A kismadár örömest odaadta az aranyborsót, s azóta minden télen odaszáll járandóságáért az ablakpárkányra; mert azt mondanom sem kell, hogy mindörökre felhagyott a gazdálkodással. Kertje sincs többé, de fészke ott van minden kertben, a ti kertetekben is.
Sebők Éva: A citrommag
Gyuszi egy kis cserép földbe citrommagot ültetett. Szorgalmasan locsolgatta. Mindennap. Egyszer se felejtette el. Meg is lett a szorgalom jutalma. Egy napon pici, zöld növényke dugta ki a fejét a föld alól.
Gyuszi elragadtatva nézegette. Milyen édes! Milyen gyenge! Milyen kis gyámoltalan! S aznap még óvatosabban mérte ki a vizet, hogy se túl sok, se túl kevés ne legyen, és még gondosabban öntözte akis növény kikukkant zöldjére.
Éjjel hatalmas citromfáról álmodott: olyan terebélyes volt, hogy alig fért el a szobában, roskadásig megrakva aranygyümölcsökkel. Csodálatos fa volt. Reggel megnézte a kis növényt. Volt már vagy akkora, mint egy fél gombostű. Szemlátomást nőtt valamicskét.
– Mama- kiáltotta Gyuszi – mostantól kezdve csuda jó dolgunk lesz! Nem kell többet üzletben venni citromot. Csak leszakítjuk a fáról és kész.
– De mikorra lesz ebből fa?
– Hát holnapra! -vágta rá Gyuszi.
Azt hitte, máról holnapra fává cseperedik a kis palánta. Persze, mert Gyuszinak a holnap messze volt. Messze, hiszen majd csak lesz. Valamikor. Soká, soká…
Készíts kertészkedős
játékokat!
Weckwerth: Nagymama ajándéka
„Csrrrrr!”
– Anyu, csöng a telefon!
– Ági, kérdezd meg, ki beszél!
Ági óvatosan a füléhez emeli a telefonkagylót.
– Itt Szántó Ági, ott ki beszél? Te vagy az, nagyi? Igen, megkérdem anyut. Anyu, elmehetek nagyiért a pályaudvarra? Nehéz a csomagja.
– Igen.
– Nagyi, mi az, ami olyan nehéz? ! – kiáltja Ágika már messziről.
– Először is: szervusz, Ági- mondja nagymama. – Másodszor is: találd ki!
– Talán könyvek? De nem, azok szögletesek, ez meg más formájú. Talán edény?
Nagymama a fejét rázza, és azt mondja: – Érezheted, nem olyan kemény holmi, hanem finomabb valami.
– Valami ennivaló? – faggatja tovább Ági.
– Az sem! Azt hiszem, nem is találod ki.
Nagymama már a kertajtóban letette a csomagot a fűre.
– Itt a kertben csomagolsz ki? – csodálkozott Ági. De nagymama már munkában is van, bontogatja a csomagot.
– Jé, árvácskát hoztál, gyökérrel és földdel, ezért volt olyan nehéz!
– Bizony, és mindjárt el is ültetjük. Hozd csak a kis lapátodat!
Közben nagymama anyunak is köszönt, s a kalapját és a kabátját is levetette. Most megbeszélik, hová is ültessék az árvácskákat.
– Elöl a kertben, a kis kerek virágágyban szépek lennének – mondja anyu. – Ott a nap is jól éri őket.
Nagymama még hozzáteszi: – Középre ültetjük a sárgákat és köréjük a kékeket.
Ági már a bimbókról is egészen jól felismeri, hogy melyikből milyen színű virág lesz. Ásójával mindegyiknek egy-egy kis alkalmas gödröcskét készít. Nagymama beléjük helyezi az árvácskatöveket és jól lenyomkodja körülöttük a földet. Azután mindegyik köré olyasféle mélyedést készít, mint egy-egy levesestányér. Áginak meg azt mondja.
– Most adj vizet az árvácskáknak, de szépen bele a tányérba öntsd, hogy hamarosan nőni kezdjenek. Így vasárnapra már ki is nyílnak.
Nagymama hoz egy vödör vizet meg egy bádogtálcát. Ági óvatosan megöntözi a növényeket. Most anyunak is ide kell jönnie, hogy megnézze, milyen szép lett a virágágy. Ági ezután naponta megöntözi az árvácskákat, az arra járók pedig örülnek a sárga meg kék virágoknak.
Bálint Ágnes: Sárgadinnye, görögdinnye
A dinnyés bácsi Hajniék szomszédságában lakott feleségével, Terus nénivel. Szép házuk volt, üvegverandával, ahol a jégvirágos ablak mögött egész télen piroslott a muskátlik virága. Papagájaik is voltak. Hajni és húgocskája, Rita gyakran átlátogatott hozzájuk, hogy megcsodálják a virágok között röpködő madarakat.
Terus néni ilyenkor dinnyebefőttel kínálta a kislányokat. Nagyon szerették a cukorszirupban eltett dinnye édes, sárga kockáit és a befőtt sűrű levét. Olyan volt, mint a méz. Tavasz felé csodálkozva látták, hogy az üveges veranda párkányán véges-végig tejfölös poharak sorakoznak. Mindegyikben föld volt.
– Mi lesz ebből? – kÍváncsiskodtak a kislányok. – Homokpogácsa?
A dinnyés bácsi nevetett.
– Nem homokpogácsa, hanem dinnyepalánta. Minden pohárba dinnyemagot ültettem. Nemsokára kikel.
Csakugyan, mire legközelebb átlátogattak, már minden tejfölöspohárban zöldellt egy-egy kis növényke: fényes, kerek levelű dinnyepalánta.
– Hogyan fér majd el a dinnye ebben a pohárban? – aggodalmaskodott Hajni. A dinnyés bácsi megnyugtatta:
– Addigra már sehol sem lesz a pohár. Mihelyt elmúlik az éjszakai fagyok ideje, kiültetjük a palántákat a kertbe.
A ház mögött nagy kert volt és ezt a kertet a dinnyés bácsi elejétől a végéig felásta. Nem volt benne sem homokozó, sem hinta, pázsit sem volt, csak szépen elgereblyézett, porhanyós föld. Mikor fölmelegedett az idő, ebbe a földbe kerültek a dinnyepalánták, jó messzire egymástól.
– Szegénykék, így nem tudnak beszélgetni! – sajnálkozott Rita. Hajni kinevette.
– Ó, te kis buta! A növények nem beszélgetnek!
– Legalábbis nem úgy, ahogyan mi! – mondta a dinnyés bácsi. – Mindenesetre szeretik egymás társaságát, annyi szent. És meglátjátok, pár hét múlva egészen közel kerülnek egymáshoz!
A jó idő beálltával a kislányok már nem jártak át olyan sűrűn dinnyés bácsiékhoz, mint télen. Óvoda után egész estig a kertben játszottak, hintáztak, pancsoltak. A kerítés lécei között átláttak a szomszéd kertbe, ahol a kis dinnyepalánták már megnőttek, hosszú indákat növesztettek, sok fodros-bodros levelet, és úgy befutották a kert minden talpalatnyi helyét, hogy a földet nem is lehetett látni.
Nyáron három hétre bezárták az óvodát. A z óvó nénik szabadságra mentek, a termeket kifestették. Erre a három hétre Hajniék szülei is szabadságot vettek ki. Elutaztak ahhoz a nagymamájukhoz, amelyik a Velencei-tónál lakott és mindennap strandra jártak. Lebarnultak, megnőttek, valamelyest úszni is megtanultak. Mikor letelt a szabadság, hazautaztak.
Tikkasztó meleg nap volt, a kislányok egész úton szenvedtek a szomjúságtól. Ittak ugyan szörpöket, fagylaltoztak is, de egyre szomjasabbak lettek.
– Már azt hittem, sosem érek velük haza! -panaszkodott édesanyjuk Terus néninek, aki az ablakból nézte megérkezésüket. Látta, milyen fáradt, elcsigázott a két gyerek, de még a szülők is.
– Tudok én erre orvosságot! – mondta mosolyogva. Négy jéghideg sárgadinnyét hozott nekik, mindenkinek egyet-egyet.
– Látjátok? mutatta a kislányoknak. – Ez lett abból a magból, amit a tejfölös pohárba ültettünk.
Hajnit és Ritát csak az érdekelte, hogy minél előbb ehessenek a dinnyéből. Alig várták, hogy édesapjuk fölszeletelje. Édes volt, mint a méz, illatos, zamatos.
– Ilyen finomat még életemben nem ettem! -mondta Hajni. Rita csak bólogatott, mert sajnálta az időt a beszédre, mikor dinnyét ehetett.
Mikor azonban pár hét múlva a dinnyés bácsi egy hatalmas görögdinnyét hozott nekik és megkóstoltatta velük a léket, kijelentették, hogy ez még a sárgadinnyénél is finomabb. Szinte itták, szürcsölték az édes dinnyelét. Azután egy-egy nagy szelet dinnyével kiültek a teraszlépcsőre. Azonnal megjelent egy darázs. Izgatott zsongással keringett körülöttük.
– Dinnyét akar enni! – mondta Rita. Hajni nevetett. – Tudja, mi a jó!
Egy darabka dinnyét letettek a lépcső szélére és nézték, hogyan lakmározik belőle a darázs. Azután azt figyelték, hogyan tisztálkodik: sorra törölgette mind a hat lábát, csápjait, szárnyait, s mikor már elégedett volt saját magával, elrepült.
– Az a baj, hogy nekünk is meg kell mosdanunk! – sóhajtott Hajni. Minden ujja ragadt. És bár a dinnyeevés után nemcsak mosdaniok, hanem zuhanyozniok is kellett, hónapok múlva is fölcsillant a szemük, ha eszükbe jutott a nyár első görögdinnyéje.
Készíts
kertészkedéssel kapcsolatos
nyomtatható
játékokat
a gyerekeknek!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
