A gyurmázós játékok nem csak a kis ujjak ügyesítésére jók. Nagyon sokféle feladatot és témakört kombinálhattok a gyurmázással. A gyurmát azért is szeretjük az oviban, mert kicsiket, nagyokat egyaránt be lehet vonni ebbe a foglalatosságba. Ráadásul a fiúk is szívesen ülnek le gyurmázni, hiszen azt lehet püfölni, döngölni, gyömöszölni teljes erőbedobással. Nagyon jót tesz a kis ujjaknak, erősebbek, ügyesebbek lesznek a formázástól, gyúrástól. A gyurmával való játék egyre aprólékosabb mozdulatokra sarkallja a gyerekeket, lehetőség nyílik a sok-sok forma megnevezésére és játék közben a mondókázásra, éneklésre is. A gyurmázás nagyon jól lehet kombinálni a nyomtatható játékokkal is. Például így:
A legutóbb nagyon tetszett a gyerekeknek a gyümölcsfa készítés – amikor a kinyomtatott, laminált, fát ábrázoló lapra sokféle gyümölcsöt nyomkodtak. Érdemes színes gyurmát használni, ebből aztán készülhet alma, körte, szilva, vagy akár dió is! Ha tavasszal játszotok vele, színes virágokat készíthettek a fára.
Ha szeretnéd kinyomtatni a fát, kattints ide!
Ezen kívül még egy feladatlapot készítettem a gyurmázáshoz, ami egy kamrapolcot ábrázol. Az almák sorban helyezkednek el rajta, különböző színekkel jelölve. Olyan színű almát kell gömbölyíteni a gyurmából, amilyen következik a sorban. Persze az almák bizonyos szabály szerint követik egymást a polcon, így a színek megnevezésén kívül a sorozat-alkotást is gyakorolják a gyerekek.
Ha ti is szeretnétek ilyet játszani, töltsd le a feladatlapot ide kattintva!
Sokféle ötletet kitalálhattok a gyurmázáshoz, például ilyeneket:
Töltsd le a képen látható kopasz fát ide kattintva és készítsetek belőle színes gyurma segítségével, vagy akár színes levelek ragasztásával őszi fát.
Nézd meg ezt a gyurma-ötletet is, amihez otthon készíthető gyurma receptet is találtok!
Ha tetszenek a letölthető, nyomtatható játékok, amelyeket gyurmázáshoz is használhattok, akkor nézd meg a Gyurmázós oldalakat a webshopban!
Jó játékot!

Nézd meg az őszi gyümölcsökkel kapcsolatos
összes ötletet!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!

Kapcsolódó feladatlapok, játékok:
-
Akció!
Őszi ovis foglalkoztató
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi falevelek játékcsomag
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi gyümölcsök – nagycsoportosoknak
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Szeptemberi feladatlapok
2 990 Ft