Barion Pixel
A kiscsoportosok részére készült játékos feladatoknál mindig egy kicsit bajban vagyok, hiszen ők még nem tudnak vonalat húzni, összekötni, színezni, mert a kis kezük még nem elég érett ezekhez a műveletekhez. Szeretik viszont a kirakó- és memóriajátékokat, ügyesen tudnak képeket válogatni, rakosgatni, párosítani, és a számolgatás is előbb-utóbb sikerül nekik. Eszembe jutott azonban még egy jó ötlet!
 
A gyerekek nagyon szeretnek bábozni és ez nem csak a kicsikre igaz! Már az oviba kerülő új csöppségeket is meg lehet vigasztalni egy aranyos, vicces bábbal, a nagyobbaknál pedig pillanatok alatt csendet lehet varázsolni, ha egyszer csak váratlanul felbukkan egy róka koma, vagy medvebocs, aki az okos gyerekeket megsimogatja
 
A mindennapi játék során is sokszor előkerülnek az ilyen-olyan bábok, amik nagyon jó alkalmat adnak a gyerekeknek az éppen őket foglalkoztató gondolataik eljátszására. A visszahúzódó, csendesebb gyerekek is szívesebben szólalnak meg, ha helyettük egy nyuszi, vagy süni beszél. Egyszóval a bábozás nagyszerű és ha még nem próbáltátok ki, itt az ideje!
 
Ehhez a Mikulás játékcsomagban több nyomtatható oldalt is találtok. Az egyik segítségével három féle ujjbábot készíthettek el: Mikulást, rénszarvast és manócskát. Persze annyit nyomtathattok belőlük, amennyit akartok!

 

 
A többi oldalon pedig nagyobb méretű síkbábokat találtok, amelyeket kinyomtatva ragaszthatjátok őket hosszabb hurkapálcikára, vagy egy rövidebb darabra rögzítve beszúrhatjátok egy gyurmagolyóba  – így nagyszerűen megállnak az asztalon is!
 

 
Mikulásból többféle is van: egy elölről, egy oldalról, egy pedig szánon ülve. Természetesen nem hiányozhatnak a rénszarvasok és a manók sem. A történetek hátteréül fenyőfák és házikók is készülhetnek. Ezeket egyszerű papírgurigára ragasztva szintén az asztalra állíthatjátok. Kezdődhet is a Mikulás-mese! Játsszátok el, vajon hogyan készíti Mikulás és a manócskák az ajándékokat! Vajon mit szeretnének kapni a gyerekek? Lehet, hogy játék közben erre is fény derül!

 

 
A bábokkal nem csak mesélhettek, hanem verseléshez, énekléshez is használhatjátok őket!

 

 
Persze a játékcsomagból nem maradtak ki a nyomtatható játékok sem. Találtok benne kakukktojás kereső, számolgatós, forma-felismerő, vonalvezetős és kirakó játékokat is.

 

Mikulás ovis feladatok

 

Ha tetszett amit olvastál, vásárold meg a Mikulás játékcsomagot a webshopban!

feladatok színekről

Készítsd el a

Mikulásos

nyomtatható

játékokat!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!