A szép fotó kedvéért én most nem a hervadt növények közül válogattam, hanem az éppen aktuálisan nyílók közül választottam. Az alul látható kis fehér folyondárral nem sikerült nyomdázni, ugyanis nagyon vékony a szirma – ha vízbe ér, rögtön összecsukódik! A rózsa elnyílott maradványa (bal oldalon) sem volt az igazi, mert csak a közepe ért a papírra.
A festéket (tempera) jó sűrűre keverjétek, mert ha túl vizes, nem hagy szép nyomot a papíron.
Ilyenkor nyáron általában kéznél van egy-két befőttes üveg tető – ez éppen akkora, hogy a virágfejeket, leveleket kényelmesen bele lehet nyomogatni.
Amikor a papírra ér a virág, megnyomkodhatjátok kézzel is egy kicsit, hogy jobban látszódjon a nyomat.
De a legjobb az, ha bőven ellátjátok a gyerekeket papírral és hagyjátok őket alkotni, pacsmagolni. A cél nem az, hogy felnőtt szemmel csodaszépnek véleményezett művek jöjjenek létre, hanem az, hogy a gyerekek örömüket leljék ebben a tevékenységben!
Nem kell a kezüket sem igazgatni, csak ha nagyon bátortalanok. Az én tippem az, hogy te is és a gyerekek is alkossanak külön-külön lapon, így ha kedvük van, utánozhatják a te mozdulataidat is, ráadásul neked is jót tesz majd egy kis örömteli kikapcsolódás!
Mindegyik kis virág másfajta nyomot hagy, ha többféle színt használtok, még szebb lesz a kép!
A következő képen alig látszik a kis bársonyvirág, szinte beleolvad a vele nyomdázott pöttyökbe – a lap felső szélén láthatod.
Ha levelekkel nyomdáztok, jobban látszik a nyomat, ha a levél fonákját festitek be és azt nyomjátok a papírra. Mint például a pitypang levelénél:
Nézzétek csak, még egy elszáradt virágfej-maradvánnyal is milyen aranyos képet készíthettek!

- A gyerekek megismerkednek a növényekkel, azok részeivel, tulajdonságaival, nevével.
- Örömöt okoz számukra, ahogyan nyomot hagynak a papíron a különböző virágfejek, hiszen mindegyik más alakú, árnyalatú.
- Össze is tudják hasonlítani a növényeket és a lenyomatokat is: melyik virág szára hosszabb – rövidebb, melyik hagy nagyobb – kisebb nyomot.
Örömteli alkotást, jó játékot kívánok!

Készíts
virágos
játékokat!
Legyél a Játéktár tagja!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
