Születésünktől kezdve a világ megismerésének egyik fontos eszköze számunkra az érzékszervekkel való észlelés.

Az érzékszerveink fontos információkat közvetítenek számunkra, segítve ezzel a környezetünkben való tájékozódást,  tapasztalatszerzést.

Az alábbiakban pár játékötletet találsz 5 napra elosztva, amelyek megfelelnek az óvodás gyerekek életkori sajátosságainak. Kedvetek szerint bármikor elővehetitek ezeket a játékokat az év során, hiszen egymástól függetlenül is jó időtöltést nyújtanak.

De ha úgy döntesz, haladhattok lépésről-lépésve a “Játékos hónapok” témaköreit követve is, akár hétvégén, akár hétközben.

A lényeg: töltsetek együtt minél több örömteli időt!

Testrészek bingo

1. nap: A látás

Kisgyermekkorban a környezet megismerésének módjai közül a látás és  a hallás áll az első helyen.

Ismerjétek meg, hogy milyen is a szemünk és játsszatok olyan játékokat, amelyben a látásé a főszerep!

Nézd meg itt az ötleteket!

Miért hasznos mindez?

  • A gyerekek sok új ismeretet szereznek, mely hozzájárul a testfogalom alakulásához, testséma fejlődéséhez.
  • A játékok során érdekes tapasztalatokat szereznek a látással kapcsolatban, fejlődnek a vizuális észleléssel kapcsolatos képességeik.

2. nap: A hallás

Ismerjétek meg, mire jó a fülünk, és játsszatok hallásfejlesztő játékokat!

Itt találod az ötleteket.

Miért hasznos mindez?

  • A hallásfejlesztő játékok során sok olyan képesség is előtérbe kerül, amelyekre az iskolába lépéskor nagy szükség lesz.
  • A játékok nem csak hasznosak, hanem szórakoztatóak is, így bármelyik unalmas délutánt, estét feldobhatjátok velük!

3. nap: A tapintás

Már pici kortól nagy szerepe van a taktilis – tapintás útján való – érzékelésnek.

Tudd meg, hogy miért fontos az érzékelésnek ez a fajtája, és játsszatok a taktilis érzékelés fejlődését segítő játékokat!

Itt találod az ötleteket.

Miért hasznos mindez?

  • A érzékelő játék nemcsak örömforrás a gyerekek számára, hanem értékes tapasztalatokhoz is juttatja őket, miközben az érzékelés folyamatát gyakorolják.
  • A sokféle anyaggal, formával való ismerkedés során rengeteg információra tesznek szert.
  • Az érintős játékok között találtok olyanokat is, amelyek a mindennapi kapcsolódásban fontos szerepet töltenek be.

4. nap: A szaglás és az ízlelés

A szaglás és ízlelés már kisbaba kortól fontos szerephez jut.

Ismerjétek meg, hogyan működik, és játsszatok kóstolgatós, szimatolós játékokat!

Itt találod az ötleteket.

Miért hasznos mindez?

  • A szimatolós, kóstolgatós játékok segíthetnek az új ízek, illatok, ételek felfedezésében, megkedvelésében.
  • A játékok során érdekes tapasztalatokkal és információkkal is gazdagodnak a gyerekek.

5. nap: Versek, mesék az érzékszervekről

Olvassatok meséket, verseket az érzékszervekről, és a velük érzékelt dolgokról: színekről, illatokról, hangokról, puha alvós nyusziról, és a szemfüles érzékszervekről:

itt találod a meséket, verseket. 

További anyagok a Játéktárban

A Játéktárban található játékok az óvónői munkám során gyűltek össze és a legőszintébb vélemények nyomán – a gyerekek visszajelzései alapján formálódtak, alakultak.

A segítségükkel szeretném neked átadni annak a sok örömteli élménynek a lehetőségét, amelyet a gyerekek között én is átéltem!

Közös élményt nagyon sok módon varázsolhatunk a gyerekeknek , a Játékos hónapok program ötleteivel ebben szeretnék segíteni neked.

A Játéktár anyagai pedig mindezt kiegészítik,  magasabb szintre emelik, hiszen miközben játszunk és örömmel vagyunk együtt, a tudatosan kiválogatott eszközöknek köszönhetően sok-sok észrevétlen képességfejlesztés is megvalósul, melyre ugyanúgy szükségük van a gyerekeknek, mint az örömteli együttlétre.

Nyakigláb, csupaháj és málészáj története során a külső tulajdonságokról is beszélgethettek.

 
Ismerkedjetek meg a testrészekkel     egy egyszerű és szórakoztató bingo játék segítségével!

Próbáljátok ki az iskolába készülő gyerekekkel a tükörkép-rajzolgatós feladatlapokat!

Gyakoroljátok a térbeli tájékozódást és az irányokat jelölő szavakat kedves cica és kutya bábok segítségével!