Barion Pixel

Az érzelmi intelligencia megléte nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott, boldog élethez, mégis méltatlanul kevés figyelmet kap a mai oktatási rendszerben.

Az intézményekben dolgozó pedagógusok nagyrészt egyáltalán nem tanulták meg, mekkora jelentősége van az érzelmi intelligenciának, hiszen a főiskolai oktatás során szó sem esett ilyesmiről (nem tudom, ma már változott-e a helyzet) és hogyan is lehet a gyerekeknél ezt a kompetenciát fejleszteni.

Pedig csak  a  fejlett  érzelmi  intelligenciával  rendelkező felnőtt képes az empátiára, a bizalomteli légkör kialakítására, amely alapvetően szükséges mindenféle ismeret átadáshoz, és a gyerekek személyiségének kibontakozásához.

Szülőként és pedagógusként is rendkívül fontos feladatunk, hogy a gyerekeket megtanítsuk érzelmeik felismerésére, kezelésére, hogy képesek legyenek örömteli kapcsolatok kialakítására, mélyebb önismeretre, feszültségeik oldására, ezáltal felnőve egy elégedettebb, teljesebb életet tudjanak kialakítani.

Ehhez azonban magunknak is ezeknek a képességeknek a birtokában kell lennünk.

Az érzelmi intelligencia fontosabb területei:

  • Az érzelmek ismerete: képes vagyok beazonosítani és megnevezni saját érzelmi állapotomat.
  • Az érzelmek kezelése: képes vagyok érzelmeim kezelésére, kontrollálni tudom azokat.
  • Empátia: képes vagyok mások érzelmeinek felismerésére.
  • Kapcsolatteremtés, a kapcsolatok kezelése: képes vagyok kölcsönös elégedettséget és örömöt adó kapcsolatok megteremtésére és fenntartására.

 

Érzelmi intelligencia a gyerekeknél

 

Daniel Goldman, amerikai pszichológus, a társas- és érzelmi intelligencia kutatója szerint mindegyik érzelem megmutatkozásának meghatározott időpontja van a gyermek fejlődésében. Ha valaki ezekben az adott időszakban nem jut hozzá a megfelelő szintű kompetenciákhoz, azokat visszamenőleg csak nehézkesen, maximum prevenciós programokkal lehet pótolni.

Az óvodáskorú gyermekek személyiségében az érzelmek dominálnak. Sajátos egocentrikus látásmód jellemzi őket, úgy gondolják, hogy minden és mindenki hozzájuk igazodik. Saját vágyaik vezérlik őket, életkorukból adódóan még nem tudják más nézőpontját megérteni.

Óvodáskorban az érzelmek felismerése és megnevezése lehet az első lépcsőfok a megfelelő érzelmi intelligencia kialakításához.

Ehhez is sok-sok játékot, közös tevékenységet használhatunk fel.

 

Az érzelmek kifejezése

 

Az érzelmek se nem jók, se nem rosszak – csak vannak. Minél inkább megtanítjuk gyermekeinket, hogy fogadják el, értsék meg, majd fejezzék ki az érzéseiket, annál jobban megtanulnak azokkal bánni, és annál egészségesebbek lesznek lelkileg.

Ehhez az szükséges, hogy szülőként, pedagógusként mi is fogadjuk el, hogy a gyerkőc adott pillanatban egy bizonyos érzelmi állapotban van. Ne utasítsuk el, ne hagyjuk figyelmen kívül, ne szidjuk meg, ehelyett segítsünk neki megnevezni az adott állapotot, és tanítsuk meg arra is, hogy mit is kezdhet vele.

Néhány példa az elutasításra: „Hagyd már abba a sírást!”, „Felőlem hisztizhetsz!”, „Feleslegesen ordítasz, dühöngsz!”, „Ne vihogj már ilyen idétlenül!”

Példák az elfogadásra: „Látom, dühös vagy, amiért a kisfiú elvette a játékot!”, „Megértem, hogy megijedtél a kutyától!”, „Nagyon vidámnak tűntél a bábműsor alatt!”.

 

 

Az érzelmek megnevezését segíti a gyerekek számára, ha egy adott helyzetben mi magunk is ezt tesszük. Felnőttként segíthetünk nekik megérteni, hogy  teljesen normális, ha egyszerűen hangosan beszélünk arról, hogyan érezzük magunkat egyes alkalmakkor. Például:

„Szomorú vagyok, hogy véget ért a nyaralás.”

„Nagyon örülök, hogy ilyen szép rendet csináltunk!”

„Megijedtem, amikor elestél a biciklivel.”

„Most nagyon mérges vagyok magamra. Elfelejtettem a boltban kenyeret venni és vissza kell menni még egyszer.”

 

.

Érzelem kártyák

 

Az Érzelemkártyák olyan kártyák, amelyek sokféle érzelmet mutatnak. Számos módon elkészíthetők otthon is. Például: a családtagokról készült fényképek alapján, újságokból, magazinokból kivágott képek segítségével, vagy egyszerűen megrajzolva.

Néhány olyan érzelem, amelyet érdemes megjeleníteni a képeken: vidám, szomorú, ijedt, dühös, izgatott, meglepett, aggódó, nyugodt, unott.

Minél kisebbek a gyerekek, annál kevesebb érzelmet ismernek fel. Ovisok számára általában az öröm, szomorúság, düh, félelem értelmezhető. Az életkor előrehaladtával képesek lesznek egyre több és egyre árnyaltabb érzelmek felismerésére.

A játéktárban  találsz ingyenesen nyomtatható érzelem kártyákat.

 

 

Mit játszhatunk az érzelem kártyákkal?

 

  • Tegyétek a kártyákat lefelé fordítva az asztalra, majd fordítsátok meg őket egyenként, miközben megnevezitek a képen látott érzelmeket.
  • Tegyetek 3-4 kártyát az asztalra képpel felfelé! Nevezz meg egy érzelmet, és kérd meg a gyermekedet, hogy keresse meg, melyik kártyán látja ezt az érzelmet!
  • Véletlenszerűen mutass fel egy kártyát, és kérd meg gyermekedet, hogy másolja le a képen látható arcot , majd nevezze meg az adott érzelmet!
  • Válasszatok véletlenszerűen egy kártyát, és miután megneveztétek, hogy mit láttok rajta, próbáljátok meg kitalálni, hogy az adott személy milyen helyzetben érezhette azt az érzelmet. Felidézhettek saját élményeket is!
  • Kérd meg gyermekedet, hogy a kártyák közül válassza ki azt az érzést, amelyet most érez.
  • Tegyetek sorba pár babát, játékállatot és kapjon mindegyik egy kártyát. Beszéljetek hozzájuk a kártyáknak megfelelően!  Mit mondunk annak a babának, aki szomorú, vagy annak, aki mérges?

 

 

Érzelmek válogatása

 

Ha sikerül több érzelmet ábrázoló képet is találnotok magazinokban, akkor akár ki is válogathatjátok őket aszerint, hogy szerintetek az adott érzés pozitív, vagy negatív – vagyis jó, ha ezt érezzük, vagy nem.

 

Having Fun At Home

 

Tükör játék

Két gyerkőc (vagy egy felnőtt és egy gyermek) egymással szemben áll, és az egyikük valamilyen érzelmet mutat az arcával, testtartásával. A másik gyermek egy tükör lesz: ugyanazt az érzelmet kell mutatnia, miközben kitalálja, hogy mi az. Azt is megpróbálhatja hozzátenni, hogy mitől alakulhatott ki az adott érzelem.

Például: „Most szomorú vagy, mert elmaradt a kirándulás.”

 

Érzelmes arc

 

Egyszerű kis barkácsötlet a képen látható arc, amelyet kartondobozból kivágva könnyedén elkészíthetsz. Az arc részeit Milton kapoccsal tudod rögzíteni, így mozgathatók, forgathatók lesznek. A szemöldök-, szem-, száj változtatásával különböző érzelmeket tudtok megjeleníteni és megnevezni.

 

Mr. Printables

 

Egy hasonló ötlet – ezt is megtalálod a Játéktárban – ebben az esetben cserélgetni tudjátok a szemeket, szájakat és különböz ő érzelmi állapotokat tudnak megjeleníteni a gyerekek:

 

 

Érzelem óra

 

Az érzelmeket megjeleníthetitek egy kerek óra formájában is, ahol minden részbe rajzolhattok, vagy ragaszthattok egy bizonyos érzelmet kifejező képet/rajzot. A rajzok készítése közben beszélgethettek arról is, mit éreztetek pontosan, milyen fizikai jelei voltak az adott érzésnek. Például:

„Nagyon féltem a hullámvasúton, úgy éreztem, hogy összeszorul a gyomrom, nagyon dobogott a szívem”…stb.

 

Ezt az érzelem órát is egyszerűen ki tudod nyomtatni a Játéktárban.

Akár külön a gyerekeknek is lehet egy-egy ilyen érzelem-óra a szobája ajtaján. Ha mutatót is készítetek hozzá (középen szintén egy milton kapoccsal tudjátok rögzíteni), akkor használhatjátok arra, hogy a nap egy bizonyos szakaszában – például amikor hazaértek a munkából, iskolából, oviból – mindenki megmutathatja a mutató segítségével, hogy éppen hogyan érzi magát.

A családtagok számára ez egy hasznos jelzés lehet, hogyan viszonyuljanak abban az adott időszakban egymáshoz. Amikor változik az érzés, a gyerkőc továbbforgathatja a mutatót a keréken.

 

Childhood 101

 

Érzelem hőmérő

 

Fotókból, vagy akár rajzokból is elkészíthető ez az érzelem hőmérő. A lényege hasonló a fenti érzelem-óráéhoz. A gyerekek egy csipeszt helyezhetnek el azon a részen, ahogyan éppen érzik magukat.

Gyerekcsoportban hasznos lehet a foglalkozás elején látni, hogy a többség milyen lelkiállapotban van. Érdemes a foglalkozás végén is megnézni, hogyan változott a gyerekek érzelmi állapota.

Tea Time Monkeys

 

Érzelem horgászat

 

Egyszerű smiley arcokból készíthettek egy érdekes játékot. Nyomtatható emojikat például itt is találsz. Egy-egy arckifejezésből többet is kinyomtathatsz. A kis arcokra tegyél egy gemkapcsot, a horgászbotra pedig köss egy mágnesdarabot!

Játéklehetőségek:

A gyerekek horgásszanak a különböző arcok közül egyet-egyet és nevezzék meg a rajta látható érzelmet! Próbálják meg ők is utánozni az adott arckifejezést!

Horgásszátok ki az összes vidám arcot! Horgásszátok ki az összes szomorú arcot!

Keresd meg és horgászd ki azt az arckifejezést, ahogyan most érzed magad!

Horgásszátok ki azokat az érzéseket, amelyeket szerettek / nem szerettek érezni! Nevezzétek is meg őket és mondjatok rá példát, mikor éreztétek!

 

Little Page Turners

 

Érzelmes dalok

Játsszátok azt, hogy egy ismert dalt többféle érzelmi állapotban is elénekeltek! Például a Boci, boci, tarka… hangozzon először nagyon vidáman, aztán szomorúan, majd dühösen, végül félénken.

Ugyanezt kipróbálhatjátok mondókákkal, rövid versekkel is!

 

Melyik érzelem vagyok?

 

Ez a játék hasonló a „Találd ki, ki vagyok!” játékhoz, csak ebben az esetben az érzelem kártyákat helyezzük el a homlokunkon (rögzíthetjük egyszerűen egy gumiszalaggal a képen látható módon).

A szabály hasonló az eredeti játékhoz: minden játékos kérdezhet egyet a többiektől, amire igennel, vagy nemmel lehet válaszolni. Például:

„Szeretem ezt az érzést?” „Ma már éreztem így magam?” „Ezt érzem, amikor nem nyerünk a fociban?” …stb.

A játék célja, hogy a kérdések nyomán mindenki kitalálja, melyik érzelem van a homlokára rögzítve.

 

Childhood 101

 

Érzelmek rajzolása

 

5-6 éves, vagy nagyobb gyerekekkel az érzelmeket rajzban is megjeleníthetitek. Ha többen vagytok, figyeljétek meg egymás arcán az adott érzelmet! Például: mindenki vágjon szomorú arcot, és nézzétek meg, milyen a szemöldök-, száj vonala, hogyan változik a szem mérete, formája!

Tükör segítségével is megfigyelhetitek az arcotok egyes részeit. Pár egyszerű vonallal próbáljátok meg ábrázolni a különböző érzelmeket! A rajzoknak nem kell valósághűnek lenni, hiszen például az égnek álló haj is jelezheti a félelmet, vagy egy cikkcakkos vonal a mérgesen összeszorított szájat.

 

Art For Small Hands

 

Gyurmázós játék során készített arckifejezéseket is megfigyelhettek: vajon milyen érzelmeket tükröz az elkészült arc?

 

A gyurmázós oldalak közül 18-at az Őszi játékcsomagok mellé is megkapsz ajándékba, vagy tiéd lehet az összes gyurmázós oldal, ha az éves előfizetést választod a Játéktárban.

 

Érzelem tojások

 

Egyszerű játékot készíthettek műanyag tojásokból is. A műanyag tojások két része azért érdekes, mert a felső részre rajzolt szemek, és az alsó részre rajzolt szájak tetszés szerint variálhatók egymással. Így számtalan változat lehetséges az arckifejezések megjelenítésére, és a különböző érzelmek megnevezésére.

A gyerekek megpróbálhatják utánozni is az egyes arckifejezéseket, és közben kitalálhatják, hogyan érzik magukat.

 

 

Laughing Kids Learn

 

Érzelem szobrok

Gyerekek által kedvelt mozgásos játék, amikor zenére szabadon táncolnak, ugrálnak, a zene megállításakor pedig egy adott érzelmet megjelenítő szoborrá kell változniuk. Lehet egy-két gyerkőc akinek az lesz a feladata, hogy felismerjék a szobrok által mutatott érzelmeket.

Játszhatunk úgy is, hogy előre megbeszéljük, milyen érzelmet kell megjeleníteni és megfigyeljük, milyen sokféle módon tükröződik arcunkon, testtartásunkon ugyanaz az érzelem.

 

 

Érzelem találgatós

Tarts egy lapot az arcod elé úgy, hogy csak a szemed látsszon ki! Mutass az arcoddal valamilyen érzelmet, a gyerekek pedig próbálják meg kitalálni, milyen érzelem az. Húzd lassan lejjebb a papírlapot, hogy kiderüljön, tényleg eltalálták-e!

 

 

Érzelem Jenga

 

Ha van otthon Jenga játékotok, kicsi változtatással használhatjátok arra is, hogy a segítségével a különböző érzelmekről tanuljatok.

Írjátok fel a fadarabkákra az egyes érzelmeket három különböző színnel.

Minden eltávolított darabnál a játékosnak attól függően, hogy melyik színű darabot húzta ki, az alábbiak közül az egyiket kell tennie:

  • Rózsaszín  = Nevezd meg az érzelmet, majd  mutass olyan arcot, amely ezt az érzelmet mutatja.
  • Kék  = Mondd el, hogyan érzi magát a tested, amikor ezt az érzelmet érzed.
  • Fehér  = Mesélj egy olyan esetről, amikor érezted ezt az érzést.

 

Childhood 101

 

Nézd meg az összes, érzelmi intelligencia fejlesztéssel kapcsolatos bejegyzést itt!

 

Készítsd el az érzelmekkel kapcsolatos  játékokat!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!