Oldal kiválasztása

Eddig még nem készítettem dínós játékokat, de folyton a gondolataim között járt, hiszen nagyon sok dínó imádó ovist ismerek. Talán számotokra sem ismeretlen a különböző méretű és fajtájú egyedekből álló dínósereg és a sokféle színes, dinoszauruszokról szóló könyv, amelyeket hosszú percekig tudnak böngészni a gyerekek. Remélem, hogy a következő dínós nyomtatható játékok is kedvenccé válnak majd! Próbáljátok ki, és írjátok meg, ha valamilyen jó játék még eszetekbe jut – szívesen elkészítem!

 

 

Az első oldalon a dínók árnyékát láthatod. Vágd ki a második oldalról a dínókat (előtte lamináld az oldalt)! A gyerekek feladata lesz a dinoszauruszokat a megfelelő árnyékra helyezni. Ez a játék az alakészlelés fejlődését segíti.

 

 

A harmadik oldalon faleveleket csemegéző dínókat láthattok. Tegyétek mindegyik mellé a megfelelő kis bokrot, hogy le tudja legelni róla a leveleket. (ezt a 9. oldalról tudjátok kivágni). Hogy melyik dínónak melyik a kedvenc eledele, azt a falevelek színe és formája mutatja meg. Szintén a vizuális érzékelést fejlesztő feladat.

 

 

 

A következő számolgatós játékban tojásokat kell a dinoszauruszok mellé tenni. Mindegyik dínónak annyi tojása legyen, amennyit a hasán levő szám-pöttyök mutatnak. 

A tojásokat kivághatjátok egyenként is a 10. oldalról – így a gyerekek egyesével számolva tehetik a megfelelő helyre a tojásokat. A 9. oldalon pedig csak a téglalapokat kell kivágnotok, amelyekben különböző számú tojások találhatók – ezeket kell a gyerekeknek a megfelelő dínó mellé helyezni.

 

 

A dínó – lábnyomos feladatnál a színek felismerésén van a hangsúly. A lábnyomok közül egy-kettő hiányzik. A megfelelő színű hiányzó lábnyomokat kell a gyerekeknek elhelyezni az oldalon – ezeket a 11. oldalról vághatjátok ki.

A formakereső játék esetén pedig a kivágott formákat kell a megfelelő dínókra helyezni.

A sor végén találtok még egy irányok felismerését segítő feladatot, ebben az esetben azt kell megfigyelni, hogy merre néznek a dinoszauruszok: jobbra, vagy balra. A kivágott kis képeket a megfelelő nyíllal ellátott oszlopban helyezhetik el a gyerekek.

 

 

Legvégül két oldalnyi memória kártyát is elkészíthettek. Ezt mindenképpen kicsit vastagabb lapra nyomtassátok, hogy ne látsszanak át a papíron a képek.

A kivágandó részeket, kártyákat minden esetben érdemes laminálni (először lamináld az oldalt, utána vágd ki a részeket), hogy ne szakadjanak el könnyen és sokáig tartós maradjon a játék. Ha nincs laminálógéped, akkor mindenképpen vastagabb műszaki rajzlapra nyomtasd ezeket az oldalakat.

Ezt a tartalmat a Játéktár tagjaként tudod letölteni. 

Ha nem szeretnél Játéktár tag lenni, ezt a játékcsomagot önállóan is meg tudod vásárolni a webshopban ide kattintva.

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.