A farsangi időszak egyik leghíresebb magyarországi eseménye a busójárás Mohácson. Ezt a vidám, hangos, nagyon jó hangulatú rendezvényt nem csak azért érdemes megnézni, mert 2009 óta az emberiség szellemi kulturális örökségének része, hanem azért is, mert feledhetetlen élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Első látásra bizony félelmetesnek tűnhetnek a maszkba, bundába öltözött busók, főleg a gyerekek számára. Ezért érdemes kicsit felkészülni, mielőtt élőben is megnézitek a busók, sokac lányok és jankelék felvonulását. Az alábbi busó álarc gyerekeknek készülhet, kis segítséggel ők maguk alkothatják meg, így ők maguk is busóvá változhatnak .
Az álarc alapjának tökéletesen megfelel egy papírdoboz egyik oldala, esetleg barna színű karton, melyből az alábbi sablonok alapján különböző maszkokat vághattok ki.
1. álarc: töltsd le itt
2. álarc: töltsd le itt
3. álarc: töltsd le itt
4. álarc – ennek csak a fele fért rá az A/4 lapra: töltsd le itt!
Ha kivágtátok a maszk alapját, fehér és piros papírból készíthetitek el az arc részeit. Ehhez érdemes néhány busóálarcot is tanulmányozni és annak alapján kialakítani a szemek, az orr és a száj formáját. A formák egyszerűek, így ehhez most nem készítettem sablont.
A szem lehet kissé mandulaformájú, az orr háromszög, vagy hosszú trapéz forma, a száj nevetősen vidám, vagy akár félelmetes is – hiányzó fogakkal – a formája egy félkörre hasonlít.
Az álarcot pedig kiegészíthetitek bajusszal, amit kócból, vagy rafiából tudtok elkészíteni, illetve némi „bundával”, amit ebben az esetben fonal helyettesít.
Ha a gyerekekre bízzuk az alkotást, biztosan sokféle, fantáziadús álarc születik. Mindegyik más – vidám, szomorú, mérges, félelmetes, vagy amilyet éppen elképzelnek…
Ha szívesen felhúznák az álarcot, akkor a szemek helyét vágjátok ki és fűzzetek bele vékony gumiszalagot. Így aztán már lehet ijesztgetni a telet, meg egymást 🙂 !
A mohácsi busójárásról többet megtudhattok ezen az oldalon.
Farsanggal kapcsolatos játékokat, letölthető feladatlapokat a Farsangi játékcsomagban is találtok.

Ezeket az egyszerű színezőket az oviban rajzoltam a gyerekeknek. Ha szeretnéd, az alábbi linkeken le tudod tölteni. (Majd egyszer elkészítem szebben is 🙂 )

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
