Egy kis vágással, ragasztással, festéssel még a mozgékony fiúkat is le lehet kötni időnként. Az előző játékötletek az őszi gyümölcsökhöz kapcsolódtak. A gyerekek megismerkedhettek az alma formájával, színével, tapintásával, méretével, illatával, játszottak vele, megkóstolták, és azt is megtudhatták hol terem, milyen lesz, ha megérik. Jó, ha alkotás közben is visszatérünk a megtapasztalt ismeretekhez, mert így azok még jobban rögzülnek majd a gyerekekben.
Vágjunk, ragasszunk!
Ezt az almafát már nagyobb, 5-6 éves ovisokkal, vagy kisiskolásokkal készíthetjük el. A fa törzséhez és koronájához nincs is szükség sablonra, hiszen nagyon könnyen megrajzolható. Az almák két kis almaforma kivágásával készülnek, melyeket felülről, ill. alulról be kell vágni középig és így egymásba illeszteni. A levelek egyszerű levélformák, a fű pedig háromszögek sorozata, de lehet éppen egyenes csíkokat is kivagdosni – ezt nyugodtan bízzuk a gyerekekre. A fa törzsét is lehet csíkokkal díszíteni.
Kezeket elő!
A kicsiknek még nehéz az ecsettel való festés, ezért náluk gyakran alkalmazzuk a tenyérnyomattal, ujjfestéssel készült képeket. Ehhez az almafához körbe kell rajzolni a gyerkőc kezét, majd kivágni (ezt inkább te tedd meg, vagy bízd a nagytesóra). Aztán jöhet a java! A kicsik imádnak ujjukkal a festékbe nyúlni, a zölddel a leveleket, a pirossal az almákat tudják pöttyözni. Ez az a módszer, amikor nyugodtan hagyhatjátok őket alkotni, mert a végeredmény biztosan nagyon szép lesz! Ha van kedvük, az ujjaikkal még csíkot is húzhatnak a fa alá, ebből lesznek a fűszálak és virágok.
Pici darabkákból…
Ehhez az almához szükség lesz átlátszó öntapadós fóliára. Ezt általában tekercsben vásárolhatod meg és az egyik oldala ragadós csak. Erre a ragadós oldalra kell rátenni az alma sablont, amit aztán apróra vágott transzparens papír darabkákkal kell kitölteni. Ha felakasztod és átsüt rajta a fény, nagyon szépen mutat!

Nézd meg az őszi gyümölcsös nyomtatható játékokat!
✅Gyümölcsök válogatása
✅számlálás
✅sorozat alkotás
✅finommotorika
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
