Egyik évben videofelvételeket készítettünk arról, hogy a gyerekek kint a havas fenyőfánk előtt karácsonyi verseket mondtak és énekeltek, aztán ezt DVD-re másoltuk és ajándékba adtuk a nagyszülőknek. Mondanom sem kell, hogy ennél jobbat ki sem találhattunk volna! Talán csak az lehet ehhez fogható megható élmény, ha együtt adtok elő egy kis karácsonyi műsort. Szép verseket válogattam össze nektek, amelyekkel biztosan sikert arattok! Természetesen a versszakokat megoszthatjátok egymás között, illetve egy-egy részt közösen is mondhattok. Még egy tipp: a versekből való idézetek a karácsonyi üdvözlőlapokra is kerülhetnek!
Mentovics Éva: Mese a karácsonyról
Elérkezett már december,
foga van a télnek,
házak meghitt melegében
kis gyertyácskák égnek.
Faluvégi házikóban
fénylik minden ablak.
E takaros, kicsiny házban
iskolások laknak.
Édesanyjuk vacsorát főz,
apjuk mesél nékik.
– Szóljon most a karácsonyról! –
kedvesen azt kérik.
Mosolyog az édesapjuk:
– Szívesen mesélek,
hisz karácsony a legszebb
ünnepe az évnek.
Megszületett a kis Jézus –
mindenki őt várta.
Boldogságot, melegséget
hozott a világra.
Decemberben e napon van
születése napja,
ezt ünnepli kerek Földünk
apraja, és nagyja.
Ünneplőbe öltöztetjük
szívünk, és a lelkünk –
szép karácsony érkezését
boldogan köszöntjük.
Tóthárpád Ferenc: Sudár a fenyőfa
Sudár a fenyőfa,
díszes a ruhája,
karácsony idején
felölti magára.
Ága közt zene szól,
csúcsain hósapka.
Gyerekek éneklik:
– Jöjj hozzánk, Jézuska!
Veres Csilla: Karácsony előtt
Fahéjas karika, vaníliás kalács,
meleg gyantaillat tölti meg a szobát.
Advent koszorúján négy szál gyertya ragyog,
sürögnek-forognak hópihe angyalok.
Erdőnek völgyéből zöld fenyőfát hoznak,
csillag sugaráról csengettyűszót lopnak.
Szőnek az angyalok hópihe karácsonyt,
csorgó holdfény léptű bársonypuha álmot.
Fenn a jeges égen decemberi éjjel
ezer csillag fénye röpül szanaszéjjel.
Pirkadatra itt van, készen van az álom!
Készen van az álom – hópihe karácsony.
Tóthárpád Ferenc: Másképp nem is lehet
Kedves Jézus!
Úgy izgulok, mi lesz.
Muszáj várni karácsonyig?
Kérlek, kicsit siess!
Anyuék is örülnének,
tudom, ők is várnak.
Örvendeztesd meg mielőbb
drága nagymamámat!
És az öcsém?
Huncut kis tekergő!
Minden éjjel azt hallja, hogy
csilingel a csengő.
Kedves Jézus!
Másként nem is lehet.
Ugye, most már megesik majd
rajtam is a szíved?
Kálnay Adél: A karácsony
A karácsony –
piros üveggömb az ágon,
cukormáz mézeskalácson,
lisztes kötény nagymamámon,
fahéjillat a karácsony.
A karácsony –
tiszta fények gyúlnak távol,
falon gyertyaláng viháncol,
zene hallatszik a házból,
csengettyűszó a karácsony.
A karácsony –
finom pulykasült a tálon,
hópelyhek a nagykabáton,
jégcsap lóg a csupasz fákon,
fagyos hideg a karácsony.
A karácsony –
meghitt, kicsi jászol,
angyal suhan át szobámon,
fehér hósipka a házon,
csöndes béke a karácsony.
A karácsony –
mesevilág jégvirágból,
babák, várak, plüssből, fából,
mesék hetedhét országból,
várt ajándék a karácsony.
A karácsony –
anya, apa s a családom,
színes, könnyű, édes álom
puha, meleg kispárnámon,
óvó szeretet a karácsony.
Tóthárpád Ferenc: Ugye hallod szavam?
Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!
Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!
Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!
Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!
Donászy Magda: Karácsony délután
Karácsony délután
lassan jön az alkony.
Kíváncsiság bújkál
minden gyerekarcon.
Végre sötétedik…
hamvas lesz az este.
Bodri velem együtt
figyel minden neszre.
Mikor szól a csengő,
az ajtó kitárul,
piros alma nevet
rám fenyőfárul.
Tudom, az erdőből
édesapám hozta,
a diót meg anyám
be is aranyozta…
Azért olyan kedves,
azért olyan drága,
meghatottan nézek
apára… anyára.

Betlehemi mese játékos ovis feladatokkal
🎄 Logikai gondolkodás
🎄 Rész-egész viszony
🎄 Vonalvezetés
🎄 Számlálás
🎄 Irányok
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!
