Barion Pixel
A festegetés, rajzolás és sokféle érdekes játékötlet mellett többféle mozgásos játékot is játszhatunk a gyerekekkel, amelyekben a színek is szerepet kapnak. Az alábbi mozgásos játékok között találsz kinti és benti ötletet, egy-, vagy több gyerkőc részére is.

Színek megismerése mozgásos játékokkal:

 

Színes ugróiskola

 

Rajzoljatok krétával színes virágokat, vagy bármilyen más formákat az aszfaltra! Olyan távolságra legyenek egymástól, hogy a gyerekek könnyen át tudjanak ugrani egyikről a másikra. Álljanak egy-egy virágra és ugorjanak tovább arra a színre, amit te megnevezel!

 

Learn Play Imagine

Változatok:

  • Ha több gyerek játszik, az egyik mondhatja a színt, a másik ugrálhat.
  • Ha többen ugrálnak, kezdjék a játékot a játékmező két szélén és haladjanak egymással szemben!
  • Rajzolhattok egy olyan virágot, amelynek a szirmai különböző színűek – ez lesz a cél, ezt kell elérni az ugrásokkal.
  • Nagyobb gyerekeknek rajzolhattok számokat is a virágokba.
  • Virágok helyett rajzolhattok köröket, háromszögeket, négyzeteket különböző színekkel. Nehezíthetitek a játékot például így: “Ugorj egy körre, ami nem piros!”

 

 

Színes futópálya

 

A képen látható színes bójákat nagyon jól lehet helyettesíteni PET palackokkal, amelyekre különböző színes címkéket ragasztunk (egyszerű körlapot, vagy színes négyzetet). Helyezzétek el  szétszórva a játéktéren, majd mondd gyermekednek azt a színt, ahová kell szaladnia!

Ha ez már jól megy, akkor mondj egymás után kettőt, vagy hármat. Nehezítésként visszafelé is megteheti az utat.

Tovább variálható a játék, ha futás helyett más mozgásformákat is bevettek. Például: páros lábon, vagy egy lábon szökdelés, hátrafelé járás, négykézláb-, vagy talpon-tenyéren mászás, lábujjhegyen járás stb.

 

Simple Fun For Kids

 

 

Piros-kék fogócska

 

A gyerekek egyik fele piros-, a másik fele kék szalagot kap, amit magukra kötnek, vagy nadrágjukba tűrnek. A piros szalagosoknak a kékeket kell elkapniuk, a kékeknek pedig a pirosakat kell megfogniuk. Ha az egyik csapatból mindenkit elkaptak, akkor vége a játéknak.

 

Van-e rajtad ilyen szín?

 

A legegyszerűbb játékok egyike, amikor a gyerekeknek saját magukat kell megfigyelniük és a ruházatuk színeit beazonosítani. A színek alapján különböző utasításokat adhatunk nekik. Például:

 

  • Kezdjenek el ugrálni azok, akiknek kék a nadrágja!
  • Szaladjanak a sarokba a fehér pólósok!
  • Feküdjenek hasra akik piros pulcsiban vannak!

 

Aki több színt is felfedez magán, az persze mindegyik feladatot végre kell hajtsa. Ezután kipróbálhatjuk azt is, hogy egymás ruhájának színeit figyeljék meg.

 

  • Keress egy olyan párt magadnak, akivel ugyanolyan színű a nadrágotok és fussatok körbe kézen fogva!
  • Most keress egy olyat, akivel a pólótok színe egyforma és álljatok meg egymással szemben kézfogással!
  • Keress olyan társat, akivel egyforma színű a cipőtök és a talajra ülve érintsétek össze!

 

Keresd meg a helyed!

 

Jelöljünk ki színek szerinti gyülekezőhelyeket, például sarkokat, vagy akár színes krétával rajzolt nagyobb köröket, esetleg letehetünk a földre színes párnákat, babzsákokat, hulahopp karikát. Egy adott jelre (taps, sípszó) a gyerekek fussanak olyan színű helyre, amilyen a ruhájukon is szerepel.

 

Kapd el a lufit!

 

Ehhez a játékhoz kell egy kis előkészület. A színes lufikra fonalat kötünk és felragasztjuk a plafonra ragasztószalaggal kb. olyan magasságban, hogy a gyerekek felugorva tudják elérni. A gyerekek feladata az lesz, hogy egy adott színű lufira felugorva minél előbb ráüssenek. Hogy érdekes legyen a játék, és a gyerekek jól kifáradjanak, gyorsan kell mondani egymás után a színeket.

Nehezítésként különböző formákat is rajzolhattok a lufikra, így például lehet „piros háromszöges lufit”, vagy „lila szívecskés lufit” keresniük.

 

 

Hand On As We Grow

 

 

 

Színes eszközök

 

A gyerekek kaphatnak színes kendőket, vagy színes labdákat, amelyekkel kedvük szerint játszhatnak, majd egy adott jelre különböző feladatokat kell végrehajtaniuk a színek alapján. Például:

 

  • Akinek piros a kendője, az lobogtassa a feje felett!
  • Akinek kék a kendője, az lengesse maga előtt!
  • Akinél sárga kendő van, az szaladjon a körbe!

 

  • Akinél piros labda van, dobja fel és kapja el!
  • Akinél kék labda van, üljön törökülésbe és görgesse maga körül!
  • Akinél sárga labda van, rúgja be a kapuba!

 

 

Színgyűjtögető

 

Ezt a játékot akár rendrakásnál is be lehet vetni. Szórjuk ki az építőkockákat a földre, és a gyerekek feladata lesz színek szerint elrakni őket. Versenyezhetnek is például úgy, hogy egyikük a piros- és kék-, másikuk a sárga- és zöld színű kockákat gyűjti egy adott dobozba.

Hogy érdekesebb legyen a játék, akár egy kanálban, egyenként is helyükre vihetik a kockákat, vagy – ha van elég hely – célba is dobhatnak a megfelelő színű dobozba / vödörbe.

 

Négy sarok

 

Ezt az egyszerű játékot egy anyuka oldalán olvastam, aki kismamaként nagyon hálás volt, hogy két nagyobb fiát fél óráig lekötötte ez a játék 🙂 . Próbáljátok ki ti is!

Tegyél négy különböző színű lapot a szoba, vagy szőnyeg négy sarkába. Ha szükséges, ragaszd le! Csukd be a szemed, és számolj el lassan öttől visszafelé 1-ig, ezalatt a gyerekek feladata az lesz, hogy az egyik színes lapra álljanak. Amikor visszaszámoltál, mondj egy színt! Aki azon a színű lapon áll, kap egy pontot!

 

The Many Little Joys

 

A játék nehezítése lehet, ha több színt használtok, vagy például színek helyett a betűket is gyakorolhatjátok így.

 

Ugorj a színre!

 

Színes köröket rajzolunk az aszfaltra, vagy ha bent vagyunk színes papírból kivágott köröket ragasztunk le a padlóra, esetleg színes karikákat teszünk le. Először lassan, majd egyre gyorsabban mondjuk az adott színt, amelyre a gyerkőcnek rá kell lépnie, vagy ugrania.  Ha van színes darabokból álló szivacsos puzzle szőnyegetek, az is nagyszerűen felhasználható ehhez a játékhoz.

 

Színes játék autókkal

 

Ha sok kisautótok van, azokat is bevethetitek a színekkel való ismerkedéshez. Az autókat lehet tolni, és célba gurítani is.

Nézd meg a játék leírását ebben a bejegyzésben.

 

 

feladatok színekről

Készítsd el a

színekkel

kapcsolatos

nyomtatható

játékokat!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!