Amikor a gyerekekkel festünk, rajzolunk, vagy bármi más módon alkotunk, akkor lényeges, hogy az alkalmazott technika ne legyen bonyolult, és lehetőleg egyszerűen, gyorsan, kevés eszközzel megvalósítható legyen. Ha kedvetek támad valami szépet készíteni és megörökíteni az őszi élményeket, íme 8 egyszerű ötlet, őszi alkotás, amit gyerekekkel is megvalósíthattok!
1. Festés szivaccsal
Mosogatószivacs általában mindig akad otthon, ebből levágva egy-két darabot máris kezdődhet az érdekes nyomdázás. Használjatok temperafestéket, ebből is az őszi színeket! A gyerekek imádják kevergetni is a színeket, próbáljatok többféle árnyalatot létrehozni, hiszen a falevelek is színpompásak ilyenkor.
2. Festés ujjakkal
Kis 3 éveseknél aranyos kép születhet, ha az ujjaikkal nyomdáznak színes levél-pöttyöket a fára. Mondjátok el a színek neveit is és hagyjátok, had maszatoljanak jó sokáig!
3. Falevél forma festése
Szintén kisebbekkel megvalósítható ötlet, ha előre kivágott levél-sablonokat festegethetnek kedvükre, az ősz színeit használva. Itt aztán tényleg nem kell irányítgatni őket, hiszen egyáltalán nem baj, ha összefolynak a színek, vagy egymás mellett többféle folt keletkezik – annál szebb lesz a végeredmény.
4. Falevél nyomda
A levél nyomdázáshoz válasszatok még zöldebb, nem elszáradt leveleket, amelyeknek mindig a fonákját fessétek be, hiszen ott kidudorodnak a levél erei, így szebb mintázatot ad.
Ha keményebb kartonlapra nyomdáztok, száradás után ki is vághatjátok a leveleket – nagyon szép dekoráció készülhet belőle! Ennek az ötletnek az érdekessége, hogy akár a levél mindkét oldalára nyomdázhattok különböző színekkel is, így ha például az ablakra ragasztjátok fel a levél-díszeket, kívülről is, belülről is jól mutatnak.
5. Levél fröcskölés
Nagyobb gyerekekkel érdemes kipróbálni a festék fröcskölést, amikor egy régi fogkefét a festékbe mártva, majd az ujjainkat végighúzva a sörtéken spricceljük a festéket. Ha ezt a lapra helyezett falevelek felé szórjuk, akkor szépen körbe tudjuk fröcskölni a levél-formákat. Ha igazi falevelet használtok sablonnak, kis kövekkel, kavicsokkal le kell simítani, hogy ne emelkedjen fel a lapról, mert akkor aláfolyik a festék.
6. Levél satírozás
Klasszikus régi módszer a papírlap alá tett falevelek átsatírozása zsírkrétával, vagy pasztellkrétával. Kicsi gyerekek ezt azért nem tudják általában megvalósítani, mert a krétát marokra fogják és a hegyével rajzolnak, ebben az esetben azonban a zsírkrétát az oldalára kell fektetni és úgy húzogatni a lapon. Hiába régi trükk, a gyerekek még ma is elámulnak, amikor szép lassan előbukkannak a levél formák.
Próbáljatok ki többféle krétát, mert mindegyikkel egy kicsit más tónusú lesz a rajz. Ez például pasztellkrétával készült (és ugye senkit nem zavar, hogy kék színű):
7. Őszi fa ragasztgatással
A fa törzsét és ágait készíthetik a gyerekek egyszerű téglalap formákból, a színes leveleket pedig akár tépéssel, akár vágással – hosszabb csíkokat felszabdalva, vagy eltépkedve. Ha színben illő háttérre ragasztjuk, igazi őszi hangulatot varázsolhatunk a falra.
8. Forma kiegészítése
Jól kombinálhatjuk a ragasztást és a rajzolást, ha a fák törzsét a lapra ragasztjuk és azt kell kiegészíteniük a gyerekeknek különböző módon. Természetesen ebből nem csak őszi fa készülhet, sőt az a jó, ha minél többféle dolgot látnak bele a gyerekek és mindenki a saját elképzelése szerint készíti el a rajzot.
Remélem, a sok ötlet között volt, ami megtetszett! Próbáljátok ki az egyiket ma! Jó alkotást!
Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!
Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!

Kapcsolódó feladatlapok, játékok:
-
Akció!
Őszi ovis foglalkoztató
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi falevelek játékcsomag
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Akció!
Őszi gyümölcsök – nagycsoportosoknak
Original price was: 3 990 Ft.2 990 FtCurrent price is: 2 990 Ft. -
Szeptemberi feladatlapok
2 990 Ft