Virágkoszorú

Virágkoszorú

posted in: Tavasz, Természet kincsei, Virágok | 1

Erdőn-mezőn járva, vagy akár a játszótéren, parkban biztosan találtok színes kis vadvirágokat, amelyekből csodaszép koszorút készíthettek. Nagyobb, iskolás gyerekek már bátran nekifoghatnak, egy kis segítséggel el tudják készíteni – a kicsiknek pedig hamar készen is lesz a kellék a királylányos, tündéres játékhoz!

Először is gyűjtögessetek virágokat – minél hosszabb szárral! Ha éppen csak útközben szedegettek egy csokrot, később hazaérve állítsátok egy üvegbe, így is eláll egy darabig. Ehhez a fajta koszorúhoz szükségetek lesz még hosszabb levelű fűre is.

Két kisebb csokor füvet egymásra fektetünk úgy, hogy kb. merőlegesek legyenek egymásra. A képen látható módon elkezdjük körbetekerni az egyik köteg füvet a másikon. Ha a vége mindig kitekeredik (ha vékonyabb a fűszál, ez előfordul), akkor nyugodtan kössétek meg a végén cérnával, rafiával, ami éppen kéznél van. Így biztosabban megmarad a “tekercs”.

Ha már összetekertétek egy darabon a füvet, következhet egy virág. Ezt egyszerűen ráfektetjük a fűszálakra és szintén körbetekerjük fűvel. 

Előfordulhat, hogy a fűszál fogy el, ekkor ugyanúgy ráfektetjük a koszorúnkra a fűszálat (szárával előrefelé) és szintén körbetekerjük a másik fűszállal. Így haladunk szépen tovább. 

Lehet, hogy egy kicsit gyakorolni kell, de ha közösen dolgoztok, hamar belejöttök majd! 

Ha a koszorú már elég hosszú, egyszerűen fogjátok össze a két végét és szintén tekerjétek be fűszállal. Itt a legvégén én is átkötöttem zöld színű cérnával, hogy biztosan ne bomoljon szét. Egy virágot beletűzve el is takarhatjátok ezt a kis szépséghibát.

mirejoez

  • Az egyszerűbb mezei virágok nevét talán ti is ismeritek, és meg tudjátok tanítani a gyerekeknek. Így legközelebb is felismerik majd őket séták, kirándulások alkalmával. Itt egy kis segítség!
  • A virágok szedegetésénél a kicsik számára is egyértelmű lesz, mit jelent a hosszú és a rövid.
  • fűszálak sodrása és a virágszálak igazgatása nagyszerűen ügyesíti a kis ujjakat és segít összehangolni a szem és a kezek mozgását.
  • Az elkészült koszorúk nagyon jól hasznosíthatók bármilyen szerepjátékban, de akár énekelhettek is együtt, például a “Koszorú, koszorú, miért vagy olyan szomorú…” c. kis dalt. Itt meg tudjátok hallgatni!

Jó játékot!

One Response

  1. nagyon szép lett, mi is szoktunk ilyent csinálni a gyerekekkel mikor kint vagyunk a kertben. imádom a kertem, gyönyörű, de annyit dolgozom is rajta… mindenki aki szeret kertészkedni, tudtátok, hogy a tankolási pontokat gyűjtve most akár 50% kedvezményekkel szerezhetünk GARDENA szerszámokat http://bit.ly/gardena_ . ezekkel sokkal élvezetesebb a meló 🙂

Leave a Reply