Tavaszi játékvilág

Tavaszi játékvilág

Sokszor megfigyeltem már, hogy a gyerekek egy része szívesen játszik apró kis figurákkal: pici állatokkal, emberkékkel, járművekkel. Egyik oka lehet ennek az, hogy könnyen kézbe vehető, gyermek-léptékű kis játékok, amelyeket kedvük szerint rakosgathatnak, bújtathatnak be házikókba, dobozkákba, zsebükbe, vagy éppen az összezárt tenyerükben is elférnek. De szerintem az a vágy is megbújhat e mögött, hogy ilyenkor ők a “nagyok”, akik irányítják a pici figurák világát: eldöntik, mi történik velük, hova mennek, mit csinálnak, kikkel barátkoznak, mit éreznek és mondanak. Ezzel egy kicsit kompenzálják a gyermekként, “kicsiként” megélt hétköznapokat, amikor nekik sincs beleszólásuk nagyon sok őket érintő dologba. Szóval az ilyen típusú játék is sokkal többről szól, mint első pillantásra látszik. Nézz meg egy ötletet egy ilyen kis játékvilág-ra!

Kora tavasszal, amikor a természet ébredésére szeretnénk irányítani a gyerekek figyelmét, kialakíthatunk közösen egy tavaszi kis játékvilágot. Ehhez először is igazi földre van szükség, amit bármilyen nagyobb méretű lapos tálcára, vagy levágott oldalú papírdobozba tehettek. 

 

Ha van kisebb növénykétek – például sziklakertbe való pozsgások, vagy bármilyen apró gyökeres kis virág – ültessétek be a földbe, és locsoljátok is meg! Egy-két kisebb-nagyobb kő is biztosan akad otthon, ezt is elhelyezhetitek kedvetek szerint.

Szükségetek lehet valamilyen kis házikóra is, ami akár egy papírdobozból is készülhet. A képen spatulákból összeragasztott kunyhót láthatsz.

 

 

Faágakból, vagy akár kisebb kavicsokból utat is készíthettek. Jó kis türelemjáték az útvonal végigrakosgatása például kukorica-, vagy babszemekkel. Egyszerű kis virágformákat kivágva és botokra ragasztva egész kis kertet ültethettek magatoknak. Ehhez egy jó kis dalt találtok ebben a bejegyzésben (Én kis kertet kerteltem). Csigát is költöztethettek a pici-világba üres csigaház formájában.

 

 

Gyurmába szúrt kis botokból virágzó tavaszi fákat, bokrokat is alkothattok összegyúrt krepp-papír gömböcskék segítségével. A játékok között biztosan találtok olyanokat, amelyek szívesen beköltöznek “hozzátok”.

 

 

Kis háziállatokkal is benépesíthetitek a birodalmatokat, vagy akár dínók is lakhatnak benne. A köveken pedig biztos jót sütkéreznek a gyíkocskák.

 

A fiúk kedvéért jöhetnek a markolók, vagy más munkagépek, amelyekkel lehet gödröt ásni, a földet kimarkolni, elszállítani, lebillenteni – ezúttal ezt is kicsiben.

Bármi más is eszetekbe juthat, amivel kibővíthetitek a játékot. Szerepelhetnek benne pici emberkék, egész családok, elhelyezhettek több kis házikót, vagy éppen zöld lombú fákból erdőt is alkothattok.

A lényeg, hogy a gyerekek úgy alakítsák ki ezt a mini kis világot, ahogyan ők elképzelik. Itt most ők dönthetnek, irányíthatnak.

mirejoez

  • A mesebeli világ megalkotása a képzelet szárnyalására ösztönzi a gyerekeket. Elképzelni dolgokat, kitalálni valamit, és megalkotni – nagyon sokszor szükségük lesz erre! Ilyenkor képesek lehetnek a játékban megélt tapasztalataikhoz visszanyúlni és feleleveníteni az “én ezt már tudom” érzést. 
  • Sokszor említettem már, hogy  játék által képesek a gyerekek feloldani a félelmeiket, leküzdeni a bizonytalanságukat, gátlásaikat – hiszen a játékban (úgy, mint a mesében) minden lehetséges. Ezt a pici világot ők irányíthatják, a méreténél fogva még látványosabban élhetik át azt az érzést, hogy ők is “óriások” . Képesek fákat, bokrokat kidönteni egy ujjal (mint a mesében a rettenetes erejű fanyűvő), ugyanakkor a gondoskodó, törődő kedves “felnőttet” is megjeleníthetik, ha éppen úgy tartja kedvük. 
  • Közben biztosan kitaláltátok azt is, hogy az ujjak finom mozgásának nagyon jót tesz az apró kis játékok rakosgatása, a kis alkotóelemek elrendezése (kavicsok, kukoricaszemek), vagy éppen a papírgolyócskák gömbölyítése a fákhoz.
  • Az igazi föld, kő és botok használata a játék során fejleszti az érzékelést. Ebben az életkorban az érzékszervek általi megismerés nagyon fontos, ennek segítségével sok-sok ismeret rögzül a gyerekekben. A földet morzsolva érzik, hogy szemcsés, kicsit nedves, hideg, a kezükre tapad, a botokat rakosgatva megtapasztalják, hogy sima, vagy göcsörtös, keményen roppan, amikor eltörjük, vagy csak meghajlik, ugyanakkor a kő nem törhető össze, mert az még keményebb. Mindezek így, tapasztalatok formájában (esetenként a nekik megfelelő szavakkal megfogalmazva) tudás formájában elraktározódnak bennük. 
  • Ez a játék is – mint minden játék – alkalmas sok-sok ismeret közlésére. Beszélgethettek arról, miért pont most virágoznak a fák (tavasz van), miért sütkérezik a gyíkocska a kövön (mert a nap felmelegíti), milyen virágokat ültessetek a kiskertbe (például: tulipán), vagy éppen azt is megszámolhatjátok, melyik színűből van több-kevesebb. 

 

Játsszatok ti is a gyerekekkel együtt és figyeljétek meg, milyen dolgokat valósítanak meg a saját maguk által elrendezett kis világban!

Sok-sok tavaszi virágokkal kapcsolatos letölthető, otthon nyomtatható ovis feladatot találsz ide kattintva!

tavaszi_viragok_jatekcsomag

Leave a Reply