Barion Pixel

Szilveszterkor nem csak a felnőttek bulizhatnak, hanem a gyerekek is! Ha ti is otthon ünnepeltek, sok ötlettel vidámmá tehetitek az új év köszöntését az egész család számára. Ha pedig felnőttek között szórakoztok, hétvégén rendezhettek egy pót-szilvesztert a kicsiknek is! Szilveszteri gyerekbuli ötletek, amelyekkel vidáman búcsúztathatjátok az évet!

Bár az ovisok még nem igazán értik, mit is ünnepelünk, hiszen fogalmuk sincs az évszámokról és a dátumokról, ez a nap mégis nagyon jó alkalom arra, hogy egy kicsit érzékeltessük velük az idő múlását. A december egyébként is bővelkedik a türelemre-tanító ötletekben (gondolj csak az adventi naptárra), szilveszterkor akár az órák múlását is számolhatjuk együtt. Ehhez először is sok-sok játékötletre van szükség, amiket összegyűjtünk és a buli kezdetétől számítva minden órában előveszünk egyet.

 

 

Hogy látványos legyen a dolog, készíthetsz sok-sok borítékot, papírzacskót, vagy kis csomagot, amelyeket csak bizonyos időpontban szabad felnyitni. Mint a képen láthatod, befőttes üveg is megteszi, ráadásul ebbe bele is lehet kukucskálni és izgatottan lesni az órát, mikor fordul a megadott számjegyre a kismutató. Az üvegekben elhelyezhetsz kisebb játék-kellékeket, (kártyát, memóriajátékot), finomságokat (sós ropogtatnivalót, vagy kekszet), vagy éppen a bulihoz nélkülözhetetlen trombitát, konfettit, buli-szemüveget, arcfesték-készletet. Ezek mellé csempéssz be egy-egy játéktippet is!

 

 

Olyan ötletekre van szükség tehát, amelyek egy óra alatt lejátszhatók. Nekem ezek jutottak eszembe:

 

Táncos játékok

 

  • Székfoglaló: eggyel kevesebb széket rakunk körbe, mint amennyien vagyunk. Amíg szól a zene, mindenki táncolva körbejár. Amint megáll a zene (ehhez kell valaki, aki megállítja) mindenkinek el kell foglalnia egy széket. Akinek nem jut szék, az kiesik. Hogy ne szomorkodjon, a következő körben ő állíthatja meg a zenét!
  • Tánc a lufival: a párok egy felfújt lufit tartanak a homlokuk között és így kell táncolniuk. Az győz, aki a legtovább tud így táncolni.
  • Tánc az újságpapíron: úgy táncolnak a párok, hogy egyre kisebbre kell hajtani a talpuk alatt lévő újságpapírt. A végén általában egymás hátán, ölében, vagy nyakában mulatnak. Aki a legtovább bírja, az lesz a győztes.
  • Seprűs tánc: Körben állunk és tovább adogatunk a zenére egy partvist mégpedig úgy, hogy előtte forgunk vele egyet. A zenét itt is meg kell állítani, és akinek éppen a kezében van a seprű, az kiesett.

Vicces játékok

 

    • Jelmezverseny, amikor minél viccesebb maskarába kell bújni. Jó, ha ehhez összekészítesz egy nagy bőrönd ruhát, kelléket, például: kalapok, szemüvegek, úszósapka, nagyméretű ruhák, otthonka, kendő, vagy amit éppen találsz otthon. Vedd elő az arcfesték készletet is, hadd legyen mindenkiből bohóc!
    • Activity, vagy Amerikából jöttem… – ezek a játékok is garantálják a jó hangulatot, hiszen a mutogatás, valaminek az eljátszása gyakran vicces mozgásokkal, arckifejezésekkel jár.
    • „Ki, kivel, hol, mikor, mit csinált…” Bár ehhez a játékhoz írni kell, a kisebbek valakivel párban is játszhatnak. Mindenki fog egy papírlapot és felírja legfelülre az első kérdésre a választ – vagyis, hogy „KI?” (apa, anya, szomszéd, Mari néni stb.). Ezután lehajtja a papírt és továbbadja a következőnek. Másodszor mindenki azt írja a papírra: „Kivel?” . Erre is bármilyen vicces dolgot ki lehet találni, például: „a szomszéd féllábú macskájával”, „az ördög feleségével” (jó, ennél vagányabbak is vannak, de azt itt nem lehet leírni!). Újból lehajtjuk a papírt és tovább adjuk. Miután az összes kérdést megválaszoltuk, egyenként kibontjuk a lapokat, felolvassuk és jókat nevetünk!

Mozgásos játékok

 

  • Párnacsata, vagy „hógolyócsata” összetekert zoknigombócokkal. Mindenki kereshet egy fedezéket (kanapé, fotel) és az mögül célozhatja a többieket. Aki tudja, számolhatja is, kinek van több találata.
  • A zoknilabdákkal, vagy más kisebb gumi-, vagy szivacslabdával célba dobni is lehet – mondjuk egy vödörbe, vagy lavórba.
  • „Erre csörög a dió!” Valakinek bekötjük a szemét, a feladata lesz elkapni a többieket. Azok persze igyekeznek előle elugrálni, közben pedig (megegyezés szerint) vicces mondókákkal biztatják a fogót, vagy például egy kis csengőt adogatnak egymásnak, így jelezve, hogy merre vannak.
  • Bújócska – az ősrégi, de megunhatatlan játék (higgyétek el, még 6. osztályos fiúk is játsszák 🙂 )
  • Lufis játékok: úgy adogatjuk egymásnak, hogy nem szabad leesnie, vagy csak kinyújtott tenyérrel, csak lábbal….

Hogy a nagy ramazuri után legyen mindig egy kis idő lecsendesedni, érdemes egy-két „nyugtató” ötletet is bevetni, különben a gyerekek túlpörögnek és nagyon hamar elfáradnak (ezután már inkább csak nyűgösködés lesz a buli). Ez lehet egy rövid mese nézés, vagy az idei családi fotók nézegetése, egy összebújós mesélés, vagy egy sütizés.

Mivel év vége van, visszaemlékezhettek közösen arra is, hogy melyek voltak az idei év legemlékezetesebb pillanatai. Persze a legkisebbek megint csak nem fogják tudni, hogy mennyire régi emlékeket kell felidézni, de az 5-6 évesek már talán vissza tudnak emlékezni a legkedvesebb nyári élményükre. Egy-két ötlet ehhez is: 

 

 

  • Melyik mesefilm volt a kedvenced idén?
  • Ki volt a legjobb barátod ebben az évben?
  • Melyik dalt dúdolgattad, énekelted a legtöbbet?
  • Melyik mesekönyet (mesét) szeretted a legjobban?
  • Melyik volt a legjobb ovis (iskolás) ünnep?
  • Melyik családi kirándulás volt a legjobb?
  • Emlékszel, mikor nevettél nagyon-nagyon? Mi volt a kedvenc vicced?
  • Melyik ételt szeretted a legjobban? Lett új kedvenced? Kóstoltál valami újat?

Nagyobbacska gyerekekkel már beszélgethetünk arról is, mi az, amit kicsit másként kellett volna csinálni, voltak-e nehéz, szomorkás, vagy éppen pityergős pillanatai az évnek. Minél többet beszélgetünk ezekről is (persze nem túlcifrázva a dolgot), annál könnyebben feloldódnak az ezekhez kötődő kellemetlen érzések.

 

Ezeket az ötleteket, kérdéseket előre felírhatjátok egy-egy cetlire és mindenki kihúzhat egyet közülük. Ha éppen időszűkében vagy, és nem tudsz sokat foglalkozni a buli előkészületekkel, az összes hozzávalót megtalálod letölthető PDF formátumban a Játéktárban. Így otthon már csak ki kell nyomtatnod.

Mit találsz a Szilveszteri buli csomagban?

 

 „Boldog új évet!  2024 ” háromszög alakú zászlókat, amelyekből buli feliratot gyárthattok:

 

 

Ehhez nem kell mást tenned, mint műszaki rajzlapra kinyomtatni az oldalakat (egy A/4-es oldalon 3 db háromszög-zászlót találsz), majd felragasztani sima ragasztóstifttel egy zsinórra, vagy szalagra. Ezt a legkönnyebben úgy teheted meg, hogy a zászlók felső szélét hátrahajtod (a képen is ezt látod), vagy a két szélére két kis lyukat lyukasztasz és ezen fűzöd át a zsinórt.

 

„Nyisd ki…! címkéket

 

Szilveszteri gyerekbuli ötletek

amelyek segítségével délután 5 órától éjfélig tervezhettek játékokat. A címkéken 5-12-ig, illetve 17-24-ig is megtalálhatók a számok (kinek melyik tetszik jobban), és kis- és nagy méretben is megkapod őket. A nagyobb méretet használtam a fenti képeken látható befőttes üvegekhez, de ha esetleg borítékra szánod, elég lesz a kisebb méretűt kinyomtatni.

 

Órák

 

Ha a gyerekek még nem ismerik az órát, kinyomtathatod és kivághatod ezeket az órákat és szintén ráragaszthatod a borítékra, vagy üvegre. A képet megpróbálhatják összehasonlítani az igazi órával, így könnyebben felismerik, amikor eljön az újabb játék ideje. Szintén megtalálod kisebb- és nagyobb méretben is, 5-12-ig.

 

Kártyák

 

 8 játékötlet és 8 beszélgetős ötlet kártya, ezen kívül üres kártyákat is találsz, hogy kedved szerint írhass rá bármit!

 

 

Koronák

 

Az oldalak között találtok négy kis koronát is, amelyet kinyomtatva és a két szélére gumipántot, vagy egyszerű szalagot erősítve ünnepi hangulatban várhatjátok az új évet!

Könyvjelzők

 

Ha esetleg gyereksereg vendégeskedik nálatok, megajándékozhatjátok őket egy könyvjelzővel, amit mindenképpen vastagabb (kb. névjegyhez alkalmas) kartonra kell kinyomtatnotok. Ha egy kis vágást ejtetek rajta, beletűzhettek egy csillagszórót is – így akár rokonok, barátok újévi köszöntéséhez is fel tudjátok használni (a képen még a 2016-os változatot látjátok, természetesen ez is aktualizálva van 20234-re).

 

 

Hogy legyen mivel játszani, 24 db memóriakártyát is találtok a játékcsomagban. Ezt is vastagabb műszaki rajzlapra, vagy dekorkartonra nyomtassátok, de legjobb ha lamináljátok, így biztosan sokáig tudtok majd vele játszani. Természetesen ez a játék is aktualizálva van 2024-re!

 

A memóriajáték mellett egy Sudoku játékot is találtok, hozzá üres Sudoku táblát is kaptok, hogy kedvetek szerinti feladványt készíthessetek a gyerekeknek.

 

Jó szórakozást!

A szilveszteri buli csomagot már csak a Játéktár tagjaként tudod letölteni.  Játéktár tagságot vásárolhatsz ezen az oldalon!

 

feladatok színekről

Szilveszteri buli kellékek

🥳 Játéktipp kártyák

🥳 Nyomtatható koronák

🥳 Memóriajáték

🥳 Sudoku játék

🥳 BÚÉK girland

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!