Barion Pixel
Sógyurma ötletek zöldségekhez, gyümölcsökhöz és sok minden máshoz. Nemrég elkészítettem egy új játékmappát Mónika kérésére – amely segítségével a zöldségeket és gyümölcsöket tanulhatják meg szétválogatni a gyerekek, és most megmutatom, mi mindent készítettünk mi – az oviban és itthon is – sógyurmából. A sógyurma azért nagyszerű játék, mert nagyon gyorsan elkészíthető otthoni hozzávalókból. A gyerekek pedig tapasztalatom szerint imádják és jó darabig eljátszanak vele. Ehhez találsz itt ötleteket.

 

 

Sógyurma készítés

 
Sokféle recepttel találkozhattok az interneten, én  már régóta így készítem, nekem ez bevált:

  • egy csésze liszt
  • egy csésze só
  • fél csésze víz
  • egy kiskanál olaj (ettől kevésbé fog megrepedezni száradáskor a gyurma)

Ebben a receptben az a jó, hogy bármilyen bögrét, tálkát használhatsz a hozzávalók adagolásához, igazából  nem is kell méricskélni, hiszen a lisztből és sóból ugyanannyi, a vízből pedig feleannyi kell. A gyerekek nagyon szívesen segítenek az összeállításban, bár az ő kis kezük még általában nem elég erős ahhoz, hogy szép simára tudják összegyúrni a tésztát (főleg, ha egyszerre nagyobb mennyiséget készítetek). Színezni is lehet a gyurmát; a legjobb ételfestéket használni, de lehet temperával is (csak arra kell figyelni, hogy akkor ne vegye a szájába a kisgyerkőc). A figurákat kiszáradás után is befesthetitek! És hogy mit készítsetek belőle?

 

 

Gyümölcsök

 

Az őszi gyümölcsök, zöldségek témaköréhez kapcsolódva az oviban mi is megpróbáltunk almát, körtét, répát, szőlőt, paprikát formázni. A kiscsoportosoknak még a gömbölyítést, sodrást is meg kellett tanulniuk – így az almák sem lettek annyira élethűek, de a nagyobbak közül páran már nagyon szép répát is tudtak formázni. Ami a legjobban sikerült mindenkinek, az a krumpli volt – nem is csoda!

 

sógyurma ötletek gyerekeknek

 

Alig várták, hogy megszáradjanak az alkotások és játszhassunk vele boltosat, meg főzőcskét! Játék közben azonban vészes gyorsasággal csökkent az árukészlet; volt, amelyik eltörött, vagy szétmorzsolták, esetleg ráléptek, vagy egyszerűen zsebre tették – így már csak ezt a pár darabot tudtam lefényképezni. Van közöttük palacsinta is! 

 

sógyurma ötletek gyerekeknek

 
Hát ezek a gyümölcsök szebben néznek ki, itt találtam őket!

Mi is készítettünk péksüteményeket (perecet, kiflit, kakaós csigát), de azok nem voltak ennyire élethűek! Az elkészült finomságokból akár pékséget is nyithattok! Ötlet itt.

 

sógyurma ötletek

 

 

Lenyomatok készítése

 

Amikor gyurmázunk, a gyerekek ösztönösen elkezdenek mindenfélét belenyomkodni az alapanyagba. Így volt ez a sógyurmával is. Nagyon jól elszórakoznak vele és néha tényleg gyönyörű minták születnek.

 

sógyurma ötletek gyerekeknek

 
Kitaláljátok mivel készültek ezek a lenyomatok? (Tobozt és kukoricát gurítottunk végig rajta.)

 

sógyurma ötletek gyerekeknek

 
Ide pedig különböző filcek kupakját és alját nyomkodtuk bele, vagy gurítottuk végig a gyurmán. De van itt egy Lego kocka is.

 

sógyurma ötletek gyerekeknek

 
Jó játék lehet, ha a gyerekeknek kell kiválasztani az asztalra helyezett tárgyak közül, hogy melyiket nyomtad a gyurmába.

 

 

Sógyurma képek

 
A gyurmába nemcsak tárgyakat, hanem magokat, terméseket és különböző tésztákat is belenyomkodhattok! Ha jó mélyen nyomjátok bele, száradás után sem fog kiesni és nagyon szép, ajándékba adható kép is készülhet belőle. (Ha meg véletlenül kipotyog, hát egy kis ragasztóval lehet rajta segíteni.)

 

sógyurma készítés

 
Ennél a képnél babot, szilvamagot és kétféle tésztát használtunk. A tésztafélék közül a spagetti nagyon jó, mert hosszú és rövid egyenes vonalakat is lehet belőle kirakni.

 

Adventi készülődéshez

 
Hát… én nem vagyok az előrehozott ünnepi készülődés híve, de már nem olyan sokat kell várni adventig, így megosztom veletek ezt az ötletet is: nagyon szép karácsonyfadíszeket és apró mécsestartót is lehet készíteni sógyurmából. Mindkettő filckupak-díszítéssel készült. Én nem szoktam őket kisütni, csak hagyom megszáradni – a legjobb rácson, vagy radiátoron, hogy az alja is szellőzzön.

 

sógyurma ötletek karácsonyra

 

A karácsonyfadíszeket sütikiszúró formákkal készítettük. Ne felejtsetek el gyufaszállal, vagy fogvájóval lyukat fúrni rá, ha fel szeretnétek majd akasztani!

 

sógyurma mécsestartó

 
A mécsestartóhoz egy befőttesüveg tetővel szúrtuk ki a karikát, belenyomtuk a mécsest aztán kidíszítettük. A bal oldali kis fehér gyertya egy virág formájú sütikiszúróval készült (de kicsit kevés volt már a tészta).

Jó játékot!

Játék a ruhadarabokkal

Készítsetek

gyurmát

otthon,

egyszerűen!

Gyere a

Játéktárba

a kreatív

ötletekért!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!