Ovis matematika játékosan

Ovis matematika játékosan

Amikor kisgyermekekkel kapcsolatban a matematikára gondolunk, először valószínűleg mindenkinek a számolgatás jut eszébe. Pedig a matematikához ezen kívül még rengeteg dolog kapcsolódik. A számolás is csak akkor foglalja magába a valódi tartalmát (nemcsak a számok mondogatását), ha ezt megelőzi az összehasonlítás, válogatás, halmazalkotás képességének kialakulása. Talán ez így nagyon tudományosan hangzik, pedig nem az 🙂 . Mindezek létrejöttét lehet egyszerűen, játékosan a mindennapi szituációkat alapul véve támogatni, segíteni.

A matematika elsősorban a gondolkodás fejlődését jelenti, amelyet kicsi gyerekeknél természetesen csakis gyakorlatias módon, játszva, tevékenykedve segíthetünk.

Nagy szerepe van ebben a folyamatban a gyerekek részéről az érzékelésnek, észlelésnek és a megfigyelésnek, mert ezek során szereznek tapasztalatokat a tárgyakról, azok tulajdonságairól. Kicsi, nagy, kerek, szögletes, piros, sárga, sima, szúrós, édes, savanyú ….mind-mind olyan tulajdonságok lesznek, amelyek alapján szét lehet válogatni, csoportokba lehet sorolni a tárgyakat, dolgokat. Néhány játékötletet ehhez ebben a bejegyzésben is találtok.

játék

Az ilyen típusú játékok során szép lassan észrevétlenül egy sor fogalmat is megtanulnak a gyerekek és képesek azt más, eltérő szituációkban is alkalmazni. Például: ha játszunk a hulahopp karikával és azt mondjuk, hogy kerek – egy idő után észreveszik ugyanezt a tulajdonságot a tányérnál, a sajtos doboznál, vagy éppen a teliholdat nézve. Ezután már lehet, hogy saját maguk próbálják lerajzolni, létrehozni, megalkotni – akár kavicsokból kirakott kép formájában, akár színes ceruzával. A formák felismerését segítő sok-sok játéktippet találtok például ebben a bejegyzésben.

A sok-sok megismert játékot, tárgyat, dolgot tehát többféle csoportba, halmazba tudjuk osztani a tulajdonságaik alapján. Valahol itt kezdődik el a számfogalom megalapozása, hiszen meg is tudjuk számolni, hogy az egyes halmazoknak mennyi eleme van. Például: almát és körtét is vásároltunk – vajon jut mindegyikből mindegyik gyereknek? Ehhez meg kell számlálnunk a gyerekeket is, a körtéket is, meg az almákat is. Hasonló játékötletek: 

Figyeld a számot!

Könnyebb változat: mondunk egy számot és a gyerekeknek ugyanannyi játékot, vagy bármilyen tárgyat kell keresniük a szobában. Nehezíthetjük fokozatosan a feladatot, ha megmondjuk a keresett tárgyak egyéb tulajdonságát: legyen piros, legyen kerek stb.

Nehezebb változat: nem mondjuk a számot, hanem tapsolunk, dobbantunk, bólintunk, koppantunk…valamennyit és ennek megfelelően kell keresgélni a dolgokat, vagy akár valamilyen más mozgást végezni, amely ugyanannyit ér.

Melyikből van…1,2,3?

Az előző játék fordítottja, amikor egy nagy kupac különféle kockát, gombot, kupakot…stb. teszünk az asztalra és megpróbáljuk megkeresni, melyik fajtából, színből, formából látunk csak egyet, kettőt, hármat….. Melyikből van a legtöbb? Melyikből a legkevesebb? Ugyanezt játszhatjuk gyerekekkel is: csak egy olyan kisgyermeket látok, akinek kék hajgumija van; két olyan kisfiút látok, akik barna nadrágban vannak…vajon kik azok?

Ebben a bejegyzésben egy nyomtatható játékot is találsz számolgatáshoz – itt az “ugyanannyi” fogalma nyer értelmet :

Egy idő után a gyerekek már ránézésre megmondják, hogy például mennyi pötty van a dobókocka oldalain. Ekkor mondjuk, hogy összkép alapján felismerik a számokat. Ennek gyakorlására bármely dobókockás játék alkalmas.

Jó játék a növekvő, csökkenő számsorozatok létrehozása, ezt is sokféle módon tehetjük meg:

Építs lépcsőt!

Bármilyen építkezős játék során javasolhatjuk, hogy építsünk lépcsőt, vagy mindig egy kockával magasabb tornyot. Ezzel azt tapasztalják meg a gyerekek, hogy “mindig lehet eggyel több…vagy eggyel kevesebb” az építőelemekből. Ezzel párhuzamosan pedig mindig magasabb, vagy alacsonyabb lesz a torony. A fentebb leírt “Figyeld a számot!” játékot ekkor már úgy is játszhatjuk, hogy az adott számnál eggyel többet kell ugrani, dobbantani, bólintani…stb.

Ezt a tudást bármilyen hétköznapi tevékenységgel összeköthetitek – akár a szilvamagozással is. Olvass erről itt!

Hányadik a sorban?

Ha a fenti tudás már könnyedén megy, akkor a sorszámnevek sem fognak gondot okozni. Természetesen ezt is gyakorolhatjátok játékos formában – akár egy otthon is könnyen elkészíthető játékötlettel. Erre találsz egy példát ebben a bejegyzésben.

A fenti ismereteken kívül még nagyon sok minden tartozik a matematika témakörébe, például a méregetés (ezen belül is a hosszúság, űrtartalom, tömeg mérés), a mennyiségek bontása és pótlása, vagy a geometriai formák megismerése. Az oviban ezeket is hasonlóan játékos formában gyakoroljuk – és ha otthon is teret adtok ennek, nagyban segítitek az ilyen irányú gondolkodás fejlődését.

Néhány letölthető, nyomtatható játékot a Játékos matematika játékcsomagban is találtok, melyet a webshopban tudtok megvásárolni.

Jó matekozást, jó játékot 🙂 !

Leave a Reply