Nyári virágdíszek

Nyári virágdíszek

posted in: Nyár, Természet kincsei, Virágok | 0

A környezetünkben található növények, állatok megismerése már kicsi korban elkezdődik. A gyerekek a legnagyobb felfedezők, szívesen vizsgálnak meg minden kis hangyát, pókot, lehullott falevelet, vagy elszáradt virágszirmot. Nyáron bőven akad ilyesmi akár az udvaron, parkban is. Ha gyűjtögettek belőle, csodaszép ablakdíszeket is készíthettek.

Ehhez a foglalatossághoz tényleg bármilyen kis levelek, virágszirmok megfelelnek, válogathattok a már lehullottak között is. Ezeket a képen látható virágokat mind séta közben szedtük, kivéve a rózsaszín petúniát, ami a kertünkben pottyant le.

Szükséges még a díszekhez átlátszó öntapadós fólia is, amit ilyenkor sulikezdés előtt sok helyen vásárolhattok tekercsben. Ebből az öntapadós fóliából (ez azt jelenti, hogy egyik felén ragadós) vágjatok ki egy kör formát. Ezt a legegyszerűbben például kistányér, csészealj, vagy bögre körülrajzolásával tehetitek meg. Ezután kezdjétek el rakosgatni a kör formára a levélkéket, fűszálakat, szirmokat.

Ha elkészültetek, nincs más dolgotok, mint egy másik öntapadós fólia karikával lefedni a díszt. Jó szorosan simítsátok rá.

A kész virágdíszt felakaszthatjátok a falra…

vagy akár a szabadban…

de nagyon szépen mutatnak az ablakon is, amikor besüt a nap. Ide egy kis darab átlátszó ragasztószalaggal rögzíthetitek a karikákat.

Talán már kitaláltátok, hogy ezzel a játékkal is nagyszerűen megismerhetik a gyerekek a kör formát és arról is tapasztalatot gyűjthetnek, hogyan lehet azt egyenlő részekre felosztani. 

A varázslatos színeket is felismerhetik és próbálgathatjuk, milyen szép, amikor egy világos és egy sötétebb szín találkozik.

Vajon mik azok a kis vonalak a levélkéken és a virágszirmokon? Ezt is biztosan megkérdezik majd. Ráadásul ezen a díszen nem is levélke látható, hanem egy termés. De vajon melyik fáé? Segítség.

Ugye, mennyi minden belefér egy egyszerű játékba? 

Leave a Reply