Mesék sulikezdéshez

Mesék sulikezdéshez

Az érzelmi támogatásra igencsak szükségük van az első iskolás napokban az újdonsült kisdiákoknak. Nem lehet elvárni tőlük, hogy egyik napról a másikra “nagyok” legyenek, csak azért, mert iskolába járnak. Ilyenkor igénylik csak igazán a figyelmet, az érdeklődést, és a szeretetteljes biztatást. A rengeteg új élmény, az ismeretlen arcok, a fokozott figyelem elfárasztja, gyakran feszültté teszi a kis elsősöket. Jólesik esténként egy kicsit anyához bújni és belemerülni egy érdekes történetbe. Lehet, hogy a napközbeni problémák akkor már nem is tűnnek olyan ijesztőnek. A mesékbe bújt megoldás pedig nemcsak a kisdiákot, hanem anyát is megnyugtathatja.

 

 

 

Hervay Gizella: Ábécés mese

Kobak iskolába indult. Elgurította a játékautót:
– Gurulj, amerre látsz! Én már iskolás vagyok! Mától kezdve nem játszom játékautókkal!
Belerúgott a labdába:
– Játssz, akivel akarsz! Én már nagyfiú vagyok, iskolába megyek.
Sarokba állította a képeskönyvet:
– Kuksolj itt magadnak! Én már ezután csak olvasni fogok. Nem képeskönyvet nézegetni, mint a kicsik.
Aztán kiitta a kakaóját, hátára vette az iskolatáskáját, és elindult.
– Úgyse találsz oda egyedül! – kiáltott utána a labda, és már ott is ugrált Kobak előtt.
– Erre van az iskola, erre! – gurult jobbra.
– Nem igaz! Erre van az iskola! – dudált a kisautó, és már fordult is be balra.
Kobak megállt az út közepén, és nem tudta, merre menjen.
– Mama, mama – sírta el magát -, merre van az iskola?
– Sír az iskolás! Sír az iskolás! – csúfolta a labda.
– Bőg az iskolás! Bőg az iskolás! – csúfolkodott a kisautó.
De már jött is mama.
– Csak nem félsz iskolába menni? Gyere, induljunk! – Azzal már kézen is fogta Kobakot, és indultak – előre.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

 

Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok (részlet)

Másnap Pöszke feljött hozzám, pedig nem szokott. Mindig én egyek le hozzájuk.

– Mutasd meg, hogy a te iskolatáskádban mi van – kérte. – Mert az enyém olyan üres, és szeretném berendezni.

Szerencsére anyukám még nem volt otthon, így kiboríthattam mindent a földre. Mire nagymamám észrevenné, addigra visszarakom. Pöszke mindent külön fölemelt, megnézett és megkérdezte:

– Ez mire jó?
– Ebből tanuljuk a betűket. Olvasni.
– És ez mire jó?
– Ebbe írunk.
– És ez mire jó?
– Ezzel mérünk.
– És ez mire jó?
– Ezeket rakosgatjuk, kiválasztjuk, ahogy a tanító néni mondja.
– És ez mire jó?
– Ebben tartjuk a betűket.
– És ez mire jó?
– Ezzel dobjuk ki a számokat.
– És ez mire jó?
– Ebből énekelünk.
– És ez mire jó?
– Ezt vesszük fel, ha tornázunk vagy futunk vagy labdázunk.
– És ez mire jó?
– Erre tesszük a rajzlapot.

Végre a gyurmához, a zsírkrétához, a gombfestékhez és az ecsetekhez ért.

– Ezt tudom, hogy mire jó! Ezzel gyurmázol, ezzel rajzolsz, ezzel festesz és ebbe mosod ki az ecsetet! És ez mind van nekem
is. Akkor ezeket beleteszem az iskolatáskámba. Meg a színes ceruzákat is.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

Gárdonyi Géza: Marci baja

A gesztenyefa levelei megsárgultak. Az őszirózsa haloványkék virágai ringadoznak a sóhajtozó szélben. A gólya is búcsút kelepel a kéményen, fölszáll a magasba és egy utolsó pillantást vet a hervadó mezőkre, berekre, útra kél. 

Egy napon aztán megszólal az iskola csengője:

Gyerekek, gyerekek,

Iskolába jöjjetek,

Akár fiú, akár lány,

Várja őt a tudomány!

– Marcikám – mondják otthon – gyere csak, vedd fel az ünneplő ruhádat.

– Hová megyünk – kérdi örömmel Marci-, talán bizony a templomba?

– Nem oda, az iskolába.

Jaj, megijedt Marci. Sohasem volt ő még iskolában. Csak úgy kívülről nézegette, mint a macska az aranyhalat.

– Ne vigyen el, édesanyám!

– Miért ne vinnélek el? Csak nem akarsz úgy felnőni, mint a kisborjú. Lásd, a kisborjú egyebet nem tud mondani, csak azt, hogy: bő! bő!

– Hát akkor vigye el édesanyám az iskolába a kisborjút!

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

Cinca Katica: Kismanó iskolába indul

Volt egyszer egy eleven, mindenre kíváncsi kis manó. Ő volt a legeslegkisebb kis manó a manócsaládban. Szülei és testvérei nagy szeretettel és törődéssel vették körül. Otthonuk, a szép Manóvölgy, telis-teli volt virágokkal. A kis patak fölött mind megannyi híd ívelt át, körös-körül pedig tarka pillangók és szivárványszárnyú szitakötők repdestek.

Nőtt-növekedett Kismanó, s mikor elég nagy lett, mint minden rendes manógyereket, őt is beíratták a manóiskolába. Szülei lázasan készülődtek. Megvettek mindent, ami a tudományhoz kellett: húsz darab bükkmakkot a számoláshoz, két fácántollat az íráshoz, öt lapulevelet, hogy legyen mibe írni, háncsból font tarisznyát, s még ki tudja, mi mindent… A leendő kisdiákot kiokosították, hogyan kell illedelmesen viselkedni, és bátorították, hogy egyáltalán nem kell félni.

Kismanó csak kacagott szülei buzgóságán. Vidáman kergette a pillangókat, gyűjtögette a szép kavicsokat továbbra is.
– Messze van még az aranyszínű ősz, jó anyám! Ráér még az okítás, jó apám!
Elérkezett a ragyogó nyár vége.
– Holnap lesz a nagy nap, gyermekem. Aludj nagyot, hogy kipihenten érkezz az iskolába! – búcsúzott este manómama Kismanótól.
– Jó, jó – ásított egy hatalmasat ő, azzal lehunyta a szemét. A következő pillanatban már nyitotta is kerekre.
– Ugye, elkísérsz?
– Természetesen.
– Akkor jó – hunyta le újra.
– Nem lesz nehéz a tudomány, anyukám? – ült fel hirtelen a manó.
– Ha odafigyelsz, akkor nem – mosolyodott el az anya, s gyöngéden lefektette.
– Odafigyelek – motyogta, s végre elszenderedett.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Pippi iskolába megy

Tomi és Annika már elmondták a tanító néninek, hogy jön majd egy új kislány, akit Pippinek hívnak. A tanító néni is hallotta a
kisvárosban szállongó híreket Pippirõl. És mivelhogy aranyos és kedves tanító néni volt, úgy döntött, mindent megtesz, hogy Pippi jól érezze magát az iskolában.
Pippi kérdezés nélkül levágta magát az egyik üres padba. A tanító néni azonban nem zavartatta magát hanyag viselkedése
miatt, hanem barátságosan üdvözölte:

– Isten hozott nálunk, kedves Pippi! Remélem, hogy jól fo god érezni magad közöttünk, és nagyon sokat tanulsz.
– Aha, és remélem, hogy karácsonyi szünetet is kapok – felelte Pippi. – Mert amiatt vagyok itt. Az igazságosság minden előtt!
– Ha volnál olyan kedves, és megmondanád a teljes nevedet – folytatta a tanító néni –, akkor beírnálak az osztálykönyvbe.
– Úgy hívnak, hogy Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra, az apám Harisnyás Efraim kapitány, valaha a
tengerek réme, mostanában négerkirály. A Pippi igazában a becenevem, mert apám úgy gondolta, hogy a Pippilotta túl hosszú.
– Értem – mondta a tanító néni –, akkor mi is Pippinek fogunk szólítani. De most először megnézzük, mit tudsz már egyáltalán. Hiszen nagy lány vagy, biztosan tudsz sok mindent. Kezdjük a számolással. Lássuk, Pippi, mennyi 7 meg 5 együtt?
Pippi csodálkozva és kedvetlenül nézett a tanító nénire.

– Na hallod, ha nem tudod magad, azt hiába várod, hogy éntőlem tudod meg!

A gyerekek mind rémült szemeket meresztettek Pippire. A tanító néni pedig elmagyarázta neki, hogy az iskolában nem szo-
kás így felelni. És a tanító nénit az iskolában nem tegezzük, hanem tanító néninek szólítjuk.

– Bocsánatot kérek – mondta Pippi őszinte megbánással –, ezt nem tudtam. Többé nem csinálom.
– Remélem is – mondta a tanító néni. – És akkor most elárulom neked, hogy 7 meg 5 az 12.

Olvasd tovább és nyomtasd ki a mesét!

Jó mesélést és örömteli sulikezdést kívánok!

Leave a Reply