Barion Pixel
Hamarosan mindenhol nemzetiszínű lobogókat lenget majd a szél, az emberek pedig kokárdát tűznek a ruhájukra. Mivel a gyerekek kíváncsiak, biztosan felteszik majd a kérdést: „Miért?”

Tényleg, hogyan is lehet elmagyarázni egy kisgyermeknek, hogy mit is ünneplünk ilyenkor? Szerintem: egyszerűen, az életkoruknak megfelelően, egy kis meseszerű történetbe ágyazva. És persze mindez jobban megmarad bennük akkor, ha közben játszhatnak is. Mondjuk lehet belőlük igazi kis huszár! Március 15 gyerekszemmel – játékkal, mesével ovisoknak.

 
Mi történt?
 
Elmesélhetitek, hogy nagyon régen az itt élő embereknek egy császár parancsolt. (A török császár már ismerős fogalom a számukra a „Kiskakas gyémánt félkrajcárja” című meséből.) Ez a császár sajnos nem volt jó és igazságos uralkodó. Nagyon sok ember szegénységben, elégedetlenségben élt.  Egy napon – éppen március 15-én – egypár fiatalember elhatározta, hogy ennek véget kell vetni. Ők voltak azok, nézd csak!

 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 

Egy kávéházban összegyűltek és leírták egy papírra, mit is szeretnének a magyar emberek. Aztán nagy örömmel elindultak a nyomdába, hogy kinyomtassák, amit kitaláltak. Szerették volna, ha mindenki elolvassa! Szakadt az eső, ők mégis lelkesen mentek, és az utcán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A végén már rengetegen voltak, nagy tömeg hömpölygött a téren.

 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 
Petőfi Sándor elszavalta az előző nap írt versét: „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most, vagy soha…!” Az embereknek nagyon tetszett a költemény, tapsoltak, kiabáltak, éljeneztek!
A császár, amikor megtudta, hogy el akarják őt küldeni, katonákat hívott össze és megtámadták a magyar embereket. De a magyar férfiak sem hagyták magukat, nagyon bátran szembeszálltak a császár katonáival és addig harcoltak bátran, ameddig csak tudtak! Ezekre a bátor magyar huszárokra emlékezünk március 15-én!

 

Legyél huszár!

 
A csatákban nemcsak fiatal és idősebb bácsik harcoltak, hanem olyan nagyfiúk, akik még nem voltak felnőttek, csak 13-14 évesek. Játékból lehetsz te is kis huszár csákóval és dobbal felszerelkezve!

 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 

A képre kattintva egy diafilmet láthattok „A kisdobos” címmel!

Egyszerűen készíthettek dobot egy régi éthordóból, vagy más műanyag edényből. Piros és zöld papírból, vagy öntapadós tapétából vágjatok ki háromszögeket!

 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak
 
Ragasszátok a háromszögeket az edény oldalára! Papírragasztó is megfogja!
 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 
Aztán készítsétek el a dobverőt: hurkapálca végére illesszetek egy jól összegyűrt papírgalacsint és tekerjétek át ragasztószalaggal, vagy szigetelőszalaggal!

Hogy szebb legyen, még zöld, vagy piros krepp-papírral is áttekerhetitek! A nyelére pedig nemzetiszínű szalag kerülhet. Ha a szalagból az edényre is kötöztök egy darabot, akkor a dob még nyakba is akasztható! (Az éthordóra nagyon könnyű rákötni, hiszen van egy kis füle.)
 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 
A hozzá való csákót akár újságpapírból is meghajtogathatjátok, de jól mutat bármilyen piros, vagy zöld alapú csomagolópapírból is! Nekem most egyik sem volt itthon, ezért egyszerűen összeragasztottam két fehér A/4-es lapot és abból készítettem el. Díszíthetitek piros és zöld krepp-papír csíkokkal (tűzd össze tűzőgéppel, majd ragaszd a csákóra!).

 

március 15 gyerekszemmel ovisoknak

 
Próbáljátok ki a huszáros lovagoltató mondókákat is ide kattintva!

A Március 15 játékcsomagban pedig letölthető ovis játékokat találtok:

 

március 15. az óvodában

 
Vásárold meg a webshopban!

 

március 15. az óvodában

Jó játékot!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!