Barion Pixel

A közlekedés témakör sok-sok lehetőséget ad a mozgásos játékokra, hiszen a járműveket utánozva átváltozhatunk autókká, buszokká, vagy akár vonatokká is. A meghatározott útvonalakon való haladás, a „közlekedés” közben alkalmazott szabályok, feladatok segítik a téri tájékozódást, a nagymozgások, a mozgáskoordináció és a figyelem fejlődését is. Játékos közlekedés – mozgással – tippek ovisoknak:

 

Haladj az úton! 

 

Készítsetek utakat a padlón maszkolószalag segítségével. Ezt a fajta szalagot nagyon könnyű eltávolítani használat után, nem hagy semmiféle nyomot. Az autókat a szalag vonalán (vagy két vonal által behatárolt sávban) lehet tolni. Úgy alakítsátok ki az útvonalat, hogy legyenek derékszögű és görbe kanyarok is (körforgalom), illetve építőkockák és szélesebb falapok (rajztábla) segítségével emelkedőket, lejtőket, alagutakat is készíthettek. 

 

 

Az autókat tolva mászásra ösztönözzük a gyerekeket (persze ezt gyakran megteszik maguktól is ), ami a két agyfélteke összehangolása szempontjából hasznos mozgásforma. A kisautók úton tartása, vezetése szem-kéz koordinációt igényel, és közben használhatjuk az irányokat jelölő szavakat is: balra kanyarodunk, fölfelé toljuk az autót, átmegyünk az alagút alatt stb. Ha házakat is készítetek (például dobozokból), akkor megadhattok egy útvonalat is, amelyen végig kell haladni. Például: menj el a boltig, aztán parkolj le a kék háznál. Mondd el azt is, merre haladsz!

 

ovis ötletek közlekedés témakörhöz

 

Autók a padon

 

Ha nem áll rendelkezésetekre tornapad, kisszékeket is rakhattok sorba egymás mellé.

  • A gyerekek egy pad mellett haladva (mászva, vagy guggoló járásban) tolják végig a kisautót a padon.
  • A padon végigmászva maguk előtt tolják a kisautókat, vagy kissé előre gurítva utána másznak.
  • A padon terpeszülésben végighaladva (támaszkodva a padon) megpróbálják minél hosszabban előregurítani a kisautót (székek esetén ez természetesen kicsit nehezebb).

Ezek a játékok is fejlesztik a szem-kéz koordinációt, a padon haladás pedig az egyensúlyérzéket.

 

Autók vagyunk!

 

Ezt a játékot legjobb kint a szabadban játszani, ahol sok hely van a szaladgálásra.

Karikát magunk előtt tartva kormányozunk, így haladnak körbe-körbe az autók. Kicsi 3 évesek nyugodtan lehetnek autók kormány nélkül is – nekik még nem könnyű eszközzel a kezükben meghatározott irányban szaladni.

Megadott jelre (taps, sípszó) egy előre megbeszélt helyre parkolunk le. Például: a szőnyeg szélén egymás mellé, vagy az előre lerakott jelekre (babzsák, karika, padlóra ragasztott jel), esetleg egy elkerített sarokba, ahová csak egy kifeszített kötél alá bújva lehet bejutni. Ha kevesen vannak a gyerekek, nagy dobozokba is bújhatnak, az is lehet garázs!

Ha van kisebb méretű tornakarikátok, inkább azt használjátok, ne a legnagyobb fajta hulahopp karikát.

 

Jelzőlámpa

 

Az autóknak haladás közben figyelni kell a „jelzőlámpát”. Amikor pirosra vált (felemelünk egy piros kendőt, karikát, vagy kiszínezett körlapot), meg kell állni. Sárgánál helyben futás, zöldnél indulás! Ez egy nehéz feladat a gyerekeknek, hiszen a haladáshoz a szemüket az útvonalon kell tartani, nem könnyű még közben a jelzésre is figyelni.

 

ovis ötletek közlekedés témakörhöz

Teach preschool

 

Rendőrös

 

Valaki a gyerekek közül rendőr lesz. Amikor felemeli a karját, mindenkinek meg kell állnia. Ha leengedte a karját, indulhatnak tovább az autók. Egy másik megbeszélt jelre pedig tolatni kell az autóknak.
Ebben a játékban variálhatjuk a jeleket úgy, hogy más-más érzékszervre hassanak. Lehet például a megállás egy piros tábla felemelése, a tolatás pedig egy sípjel – így a szemüket és a fülüket is megdolgoztatjuk.

 

Ne térj le az útról!

 

Az autóknak meghatározott útvonalon kell végighaladni (nagyobbaknak itt is lehet a kezükben a kormány).
Padon fel-le, bóják között szlalomozva, leragasztott csíkokon, amelyek cikk-cakkban, vagy derékszögben kanyarodnak el. Jó, ha szélesebb lapokat zsámolynak támasztva ferdén felfelé és lefelé haladásra is ösztönözhetjük a gyerekeket. Ha ezt biztonságosan meg tudjuk oldani, az egyensúlyérzék fejlesztése szempontjából nagyon hasznos.

Ezt a játékot nyugodtan játszhatjátok a szabadban is, így lesz igazán változatos a pálya: dombra fel – dombról le, fák között szaladva, bokrot megkerülve – mindezt emlékezetből felidézve egy „bemutató” kör után.

 

Autós sorverseny

 

Ezen a versenyen az „autóknak” mindig más feladatot kell teljesíteniük. Például:

  • Karikát kormányozva elrobogni a székig, azt megkerülve visszarobogni.
  • Karika nélkül elszaladni a székig, ott felvenni a székre ültetett utast (ami lehet egy maci, vagy igazi kisgyerek is) és vele együtt visszaszaladni. Ha ügyesek a gyerekek, növelhetjük az utasok számát!
  • Ugyanez a feladat, de visszafelé tolatni kell egész úton. Az útvonalat nehezíthetjük bójákkal, paddal.

 

Buszos játék

 

A gyerekek zenére szaladgálnak, vagy sétálgatnak. Egyszer csak a játékvezető megállítja a zenét és megszólal: „Beszállás négy (öt, hat….) utassal!” Erre a jelre négyesével (ötösével, hatosával…) össze kell kapaszkodniuk a gyerekeknek egymás vállát, vagy derekát fogva. A buszok így indulnak tovább keresztbe-kasul. Ha felhangzik a „kiszállás” jel, minden utasnak ki kell szállnia, és így táncolni, ugrálni tovább amíg újra meg nem áll a zene és el nem hangzik a következő utasítás.

 

Vonatozás

 

Kapaszkodjatok össze úgy, hogy egymás derekát fogjátok (ez könnyebb, mint a vállfogás). Jelöljétek ki, hogy merre roboghat, kanyarodhat a vonat. Amikor egy „masiniszta” sípol, álljon meg a vonat és cseréljetek mozdonyt – aki eddig legelöl állt, álljon a sor végére. Közben énekelhetünk:

 

 

vagy mondókázhatunk:

Ziki-zaki zakatol,

mindig megáll valahol.

Én vagyok a vasutas,

Te meg legyél az utas!

 

A vonat néha tolathat és mehet alagútban is (ekkor guggoljanak le a gyerekek).

 

Készítsd el a közlekedéssel kapcsolatos játékokat!

Legyél a Játéktár tagja!

 

Mit visz a vonat?

 

A gyerekek közül páran vonatok lesznek, nekik egy-egy papírdobozt adunk, amelyet egy madzagnál fogva húznak maguk után – ez lesz a vagon (akár 2-3 gyerek is alkothat egy vonatot).

A vonatok az állomásról indulnak, ahol az állomásfőnök kiosztja nekik a „menetlevelet”, amelyen szerepel, hogy milyen és mennyi rakományt kell bepakolniuk a vagonba (dobozba).
Amikor átadja a menetlevelet, azt is elmondja, kinek vigyék az árut (Zsuzsinak, Petinek). A vonatok megkeresik és berakják a szállítandó árut, majd miután zakatoltak egy kicsit, elszállítják az előre megadott kisgyerekhez. Ott kipakolják, megszámolják, majd indulnak vissza az állomásfőnökhöz.

Nyomtasd ki a „menetleveleket” ide kattintva!

 

X 15 – repülő

Ezt a játékot kimondottan az apukáknak ajánlom, mivel fizikai erő is szükséges hozzá.

A világ mindeddig leggyorsabb repülőgépére, a 6,7-szeres hangsebességet is elérni képes X-15-re emlékezünk ezzel a játékkal, amely a “beszállással” kezdődik és a “kilövéssel” folytatódik.
A csemete a vállunkon fekszik a hasával, és karjait szárnyként kitárja, miközben a hóna alatt szilárdan tartjuk.
A kilövés azt jelenti, hogy elkezdünk őrült módra futni, miközben a legidétlenebb repülőgéphangokat hallatjuk – lehetőleg jó nagy hangrobbanásokkal.

Meleg nyári napokon ádáz légi harcba bocsátkozhat a szabadban két, vagy akár több X-15-ös is, amelyek a szárnyak végén lévő vízipisztolyokkal vadul tüzelnek egymásra.

Ehhez hasonló „apukás” játékokat ebben a bejegyzésben is olvashatsz.

Papírrepülő reptetés

 

Jó időben, ha nem fúj nagyon a szél, kint a szabadban, rossz időben akár bent is reptethettek papírrepülőt.
Talán még te is emlékszel rá gyermekkorodból, hogyan kell hajtogatni, de az alábbi videóban is láthatsz egy viszonylag egyszerű változatot.
(A videó angol nyelvű, de ha zavar, vedd le nyugodtan a hangerőt, akkor is követhetők a hajtogatás lépései.)

 

További nyomtatható játékokat és feladatok a Járművek  játékcsomagban is találsz:

 

letölthető ovis feladatok közlekedés

Nézd meg a közlekedéssel  kapcsolatos

összes ötletet!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!