Barion Pixel

Néha a játék során jól jönnek a farsangi kellékek, aminek a segítségével a gyerekek máris átváltozhatnak mesebeli szereplőkké. Ha egy koronát a fejükre tesznek, máris kihúzzák magukat, mint egy király, ha kardot ragadnak, egyből harcolni kezdenek az ellenséggel. A lányoknak is elég egy fátyol, hogy hercegnőként pörögni-forogni kezdjenek. Ha magatok készítitek a jelmezekhez szükséges  kellékeket, később is játszhatnak vele a gyerekek, ráadásul egy-két felszerelés maradékból, lim-lomból, vagy kevés papírból is elkészülhet!

Függöny vásárlásnál gyakran levágásra kerülnek hosszabb-rövidebb csíkok, amelyeket sok mindenre már nem lehet felhasználni. Ezekből csodálatos fejdísz készülhet a kis hercegnőknek, királynőknek. Szükséges hozzá még egy textil hajpánt is, amelyet körültekerünk a tüll anyaggal. Erre aztán a képen látható módon ráhajtjuk a hosszabb fátyol-csíkokat.
Egy-két öltéssel oda is lehet varrni, illetve a fátylat díszíthetitek kisebb papírvirágokkal, vagy fényes flitterekkel is. A hajpánt segítségével könnyen fel- és lehúzhatják a fejdíszt a kis hercegnők.

farsangi kellékek fátyol

És hogy a királyok se maradjanak ki, készítsetek koronát is! Kattints a képekre a sablonokért!

Jones design company

farsangi kellékek korona

Activity Village

Koronák filc anyagból elkészítési útmutatóval (kattints a képre!):

Cut easy crafts

Királyoknak, kalózoknak, lovagoknak egy nagyon egyszerű kard készítési ötlet:

farsangi kellékek kard

Alpha Mom

Egy másfajta kard, ami semmivel sem bonyolultabb:

farsangi kelékek

Warrior Girl

Egyszerű papírcsákóból kalóz kalap is lehet! A szakállhoz sablont is találsz ide kattintva. Egyszerűen csak tele kell ragasztgatni papícsíkokkal.

Busy Bee Kids Crafts

Szuper lovagi sisak ötletek lépésről-lépésre fotókkal. Mint az igazi…!

farsangi kellékek sisak

Happily Ever Crafter

Egy bolondos kalap ötlet:

farsangi kellékek sapka

Firstpalette

Szuperhős álarcok, amelyekhez sablont is találsz ide kattintva!

farsangi kellékek álarcok

Cut easy crafts

Ha szükségetek lenne egy jó kis szemüvegre, nyomtathattok is egyet!

 


Oh Happy Day

A Harry Potteres változathoz nyakkendő is jár!

farsangi jelmez Harry Potter

East Coast Mommy

Itt tudod kinyomtatni a nyakkendőt.

Itt pedig a szemüveget.

Itt egy sablont találtok, amely segítségével bármilyen színű kartonból vághattok kis szemüveget.

Kidsweb

Itt is találtok még jó ötleteket:

Jó barkácsolást!

feladatok színekről

Készítsd el a 

farsangi

feladatokat

játékokat a

gyerekeknek!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!