Barion Pixel

„Boldog új évet!” – halljuk mindenkitől és mondjuk mi is szomszédoknak, ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak. Amikor a kisgyerekek ezt hallják, nemigen tudnak mire gondolni, hiszen számukra az új év, új hónap, vagy évszak még megfoghatatlan fogalmak. Nehezen értik meg azt is, hogyha azt mondjuk: „Egy-két hét és itt a tavasz.”, vagy „Pár percet kell még várakoznunk, mire jön a busz.”. Az idő fogalma még kialakulatlan a számukra, leginkább az egymást követő cselekvések sorrendjéből következtetnek annak múlására.

Az új év kezdete jó alkalom arra, hogy arról is beszélgessünk velük, mi az az „év”. Természetesen az óvodások azt még nem fogják megérteni, hogy eddig 2013-at írtunk, mától fogva pedig 2014-et. Számukra a legmegfoghatóbb az évszakok változása, azok ismétlődése, ami felölel egy esztendőt. Magyarázat helyett érzékeltethetjük velük az évszakok múlását sok-sok játékkal, verssel, mesével.

 

Versek és dalok

 

Év múlik, évet ér, egymást hajtja négy testvér.

Víg tavasz virághintő, koszorús nyár kalászdöntő,

az ősz gyümölcsérlelő,

a tél havat terelő.

Négy ága van egy fának:

az egyik kizöldül,

a másik gyümölcsöt terem,

a harmadik hervadozik,

a negyedik szárazon áll.

 

 

 

Fésűs Éva: Az évszakok

 

Gyorsan jött és ment a nyár;

virágpapucsban szaladt,

telerakta gazdagon

a gyümölcsöskosarat.

Szélcipőben jött az ősz,

fázós fák alatt osont,

míg a gazda szüretelt,

lepergett a sárga lomb.

Hócsizmában jött a tél,

nagy pehelybatyut cipelt;

megcsúszott a tó jegén,

fehér lett a rét, a kert.

Mezítláb jött a tavasz,

s akkora csodát csinált,

hogy kinyílt a gólyahír,

s kikeltek a kislibák!

 

 

 

Bujáki Lívia: A négy évszak

 

Tavasztündér

virágot hoz,

Ő ébreszti fel a fát,

Ő kiabál fel a Naphoz,

így az vígan süt le rád.

Nyár leánya

táncra perdül,

pancsol, mint a gyermekek,

fényruhája meg se rezdül,

bár homokban hempereg.

Ősz anyóka

barna ingben

száz levél közt álldogál,

Szélkirályfi arra libben,

megszökött a sárga Nyár.

Őszi lombok

mind lehullnak,

Télapó is erre jár,

jaj rókának, jaj a nyúlnak,

és a varjú mondja: kár…

 

 

Birtalan Ferenc: Ha a

 

Ha a tél ránk ront,

sikkan a szándomb,

mar a szél, jég vág,

les a vak ég rád.

Föd a hó leple,

lezuhan az este.

Ha a zöld ébred,

vége a télnek.

Fogy a jég, hó nincs.

Nefelejcs, bólints!

Friss szelek járnak,

tavaszillat árad.

Ha a nyár táncol,

nap-arany lángol.

Szivárvány-ágon

ezt fuvolázom:

szállj, szállj az égnek,

gyöngyharmatos ének.

Ha a lomb rőt lesz,

tudom: az ősz ez.

Töpped a szőlő.

Adj aszút, jó tő!

Teljetek, pincék!

Legyen mit, ha innék! 

 

Készítsd el az évszakokkal kapcsolatos játékokat a gyerekeknek!

Legyél a Játéktár tagja!

Kreatív ötletek

 

Négy évszak – fa ujjlenyomatokkal díszítve.

 

az idő múlása gyerekszenmel - évszakok

Töltsd le a fa sablont ide kattintva!

 

A nyomtatási elrendezésnél kiválaszthatod, hogy négy fát szeretnél-e egy lapra helyezni, vagy teljes A/4-es méretben nyomtatod ki a sablont.

 

az idő múlása gyerekszemmel - az évszakok

 

Vágjatok ki sok-sok kis képet különböző újságokból, magazinokból, régebbi naptárakból. Készítsetek belőle egy-egy évszaknak megfelelően kollázst. Ki is egészíthetitek zsírkréta-, vagy ceruzarajzzal. Ugye felismeritek, hogy ez melyik évszak?

 

az idő múlása gyerekszemmel - az évszakok

 

Játszhatjátok úgy is, hogy a képet te készíted el, de egy-két csalafintaságot is teszel rá. Ekkor a képeket gyurmaragasztóval ragaszd fel, hogy cserélhető, javítható legyen. Megtalálod ezen a téli képen a hibákat?

 

az idő múlása gyerekszemmel - az évszakok

 

Ebből a négy évszakot ábrázoló színezőből évszak-órát is készíthettek. Töltsd le ide kattintva!

Évszakos színező – itt letöltheted.

 

 

Még néhány ötlet innen-onnan:

 

az idő múlása gyerekszemmel - az évszakok

The Art of Teaching

az idő múlása gyerekszemmel - az évszakok

 

Készíthettek évszak-órát is: a kivágott kis képeket egy kör formára ragasszátok fel (lehet papírtányér is), aztán készítsetek egy mutatót, amit miltonkapoccsal rögzítsetek a kör középpontjára – így mindig az aktuális évszak képeire fordíthatjátok.

 

az idő múlása gyerekszemmel - az évszakok

Segítségül itt egy sablon az órához!

Nézd meg az évszakokkal  kapcsolatos

összes ötletet!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!