Barion Pixel

Egy karácsonyi füzér látványosan feldobja bármelyik helyiség hangulatát, ráadásul elkészíteni is gyerekjáték. Nyugodtan nekiláthattok akár hétköznap esténként is, hiszen attól függően mennyi időtök van, lehet egy füzér rövidebb, vagy hosszabb. Karácsonyi füzérek papírból, egyszerűen.

A csillag motívum egyértelműen a karácsonyhoz tartozik, és nagyobb ovisok, elsősök már megbírkóznak ezzel a mintával. Megint csak fehér papírt használtam a füzérhez, de természetesen a csillag forma nagyon szépen mutat arany, ezüst, vagy bármilyen színes papírból kivágva – attól függően, melyik illik jobban az otthonotok hangulatához.

 

Karácsonyi füzérek

 

Először vágjatok ki sok-sok csillagot a sablonok alapján (a bejegyzés végén találod). Gyerekeknek készíthettek kemény kartonból egy sablont, amit körül is tudnak rajzolni, majd kivágni. Felnőtteknek egyszerűbb (én így csináltam), ha több réteg papírt raktok egymás tetejére és egyszerre 4-5 csillagot vágtok ki – így gyorsan halad a munka.

 

Karácsonyi füzérek

 

A csillagokat egyszerűen ragasszátok fel egy hosszú cérnára átlátszó ragasztószalaggal.

 

Karácsonyi füzérek

 

Én a függöny elé akasztottam fel.

 

Karácsonyi füzérek

Karácsonyi füzérek

 

Ugyanígy készítettük el az angyalkás füzért is.

 

Karácsonyi füzérek

 

A gyerekszobába mindenképpen színes, vidám füzérek valók, ezért a karácsonyfa mintát már színes lapokból készítettük, mégpedig régi újságokból keresgéltünk érdekes képeket, ezekből szabtuk ki a fenyőfákat.

 

Karácsonyi füzérek

 

A kész fenyőfákat fehér szalagra ragasztgattuk sima papírragasztóval (én is csodálkoztam, de megfogta).

 

Karácsonyi füzérek

 

A nagyobbaknak az egyszerű karika formát sem nehéz kivágni. Kisebbek a sablon körülrajzolásában és a ragasztgatásban segíthetnek. Nagyon sok karácsonyi csomagolópapíron vannak kedves minták, amelyek füzérként is szépen mutatnak. Mi is ilyenből vágtunk ki sok-sok karikát.

 

Karácsonyi füzérek

Karácsonyi füzérek

 

Ez most az ajtóra került.

 

Karácsonyi füzérek

 

A legkisebbek vagdoshatnak ki csíkokat krepp-papírból, aztán ezeket felragaszthatják egy hosszú papírcsíkra. Így is lehet füzért készíteni. Ehhez válasszatok karácsonyi színeket (zöld, piros).

 

  • Fejlődik a gyerekek formaészlelése a kör, csillag, fenyő stb. formák körberajzolása, kivágása által. Fontos, hogy a gyerekek felismerjék, hogy a papíron körülrajzolt sablon vonala, majd később a kivágott és a füzérre felragasztott kör is ugyanolyan. Talán ez nektek, felnőtteknek már természetes, de a gyerekek számára fontos ennek gyakorlása. Később a betűket is az alapján fogják azonosítani, hogy felismerik, milyen formákból állnak.
  • A füzérek nagyon jó alkalmat teremtenek a soralkotás gyakorlására. Ha többféle méretben készítetek karikát, csillagot, akkor készíthettek ritmikusan ismétlődő sorokat: egy kis csillag, egy nagy csillag; vagy: egy fenyőfa, egy csillag, egy karika; vagy: egy fehér csillag, egy piros csillag, egy arany csillag… Fontos, hogy a gyerekek felismerjenek egy bizonyos szabályt, amely szerint az elemek követik egymást. Erre majd például a matematika órákon a számsorozatoknál is szükség lesz!
  • A sablonok körülrajzolása, a vágás, vékony cérnaszálra ragasztás mind-mind fejlesztik a finommotorikát, a kis kezek és ujjak apró mozgásait. Minél több ilyen jellegű játékot játszanak, annál ügyesebben fogják majd a betűket kerekíteni.
  • A fenyőfák (vagy akár karikák) kivágása érdekes színes újság oldalakból beindítja a gyerekek fantáziáját. Nézd csak meg újra a fenyőfás fotót: ezek a fák egy másik bolygón élnek! De lehet, hogy ti éppen gyümölcsökből, vagy virágokból álló gömböket fogtok kivágni. Munka közben szőhettek hozzá mesét is: vajon ki játszik ezekkel a varázslatos „labdákkal”, gömbökkel, golyókkal…?

Ide kattintva kinyomtathatsz néhány karácsonyi sablont. Ezen a blogon találtam: http://www.jolijou.com/

 

Nekem ezek az ötletek is nagyon tetszenek:

 

Etsy.com

 

Magazin DIY Marylin

Márton nap oviban

Készíts karácsonyi játékot a gyerekeknek! 

Karácsonyi oldalak,

melyeket kiegészíthettek…

✅ Gyurmával

✅ragasztással

✅pomponokkal

✅flitterekkel