Barion Pixel
A nyár a legalkalmasabb időszak arra, hogy a gyerekek sok-sok tapasztalatot szerezzenek a vízről.  A vizes játékok segítségével még méricskélni, összehasonlítani és számolni is tanulhatnak. Számtalan játékot, tevékenységet kínálhatunk nekik, amelyek által valamennyi érzékszervükkel, sőt egész testükkell átélhetik, megtapasztalhatják a víz tulajdonságait, megismerhetik fontosságát.

Hogy miért van erre szükség? A víz lételemünk. Meg kell ismernünk ahhoz, hogy meg tudjuk becsülni, hogy megértsük, miért kell óvni, vigyázni rá. Az érzékszervekkel való játék pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a tapasztalatok ismeretté, majd tudássá váljanak. A gyerekek imádnak pancsolni, ez már önmagában is jó játék! Egy kis plusz odafigyeléssel pedig még észrevétlenül okosodhatnak is játék közben.

 

Mivel nyár van, biztosan akad olyan hely – udvaron, kertben, vagy ha máshol nem, hát erkélyen, teraszon – ahol nyugodtan öntögethetnek, méricskélhetnek.

Vegyetek elő különböző méretű edényeket, poharakat, tálkát, merőkanalat, kiskanalat, szűrőkanalat – lehet köztük egyforma nagyságú  is. Persze kell még a játékhoz víz is, amit lehet öntögetni, meregetni, folyatni, csurgatni, csepegtetni egyik edényből a másikba. Ez a látszólag „értéktelen” játék nemcsak örömöt okoz a kisgyerekeknek, de értékes tapasztalatokhoz is juttatja őket. Például így:

 

child-392971_640

 

  • Ha két egyforma méretű edénybe öntögeti a vizet, mondhatjuk, hogy ez „ugyanakkora”, mert „ugyanannyi” víz fér bele.
  • Ha egy nagyobb edényből önti a kisebbikbe, megtapasztalja, hogy abba nem fér be az összes víz, csak „kevesebb”.
  • Ha kisebb edényből önti a nagyobbikba, látja, hogy nem lesz tele, mert abba még”több” fér. Vajon mennyit kell még beleönteni?
  • Ha már sokszor teletöltögette az edényeket, megkereshetjük, melyikbe fér a „legkevesebb”, melyikbe a „legtöbb”? Meg is számolhatja, hány kanál víz fér a pohárba, a láboskába, a kis tálkába.
  • Megpróbálhatjuk együtt sorba rendezni az edényeket a legkisebbtől a legnagyobbig. Ez már nem könnyű feladat!

 

 

Ezek a kis játékok mind a számfogalom megalapozását szolgálják. A gyerekek hamar észreveszik, hogy a környezetünkben lévő tárgyak, személyek mennyiségekkel is kifejezhetők, vagyis mérhetők és számlálhatók. Mielőtt azonban megtanulnak valamit megszámolni (ami nem ugyanaz, mint a számok automatikus mondogatása), meg kell ismerkedniük a „több-kevesebb-ugyanannyi” fogalmakkal. Ezekkel a pancsolós játékokkal pontosan ezt gyakorolhatjátok.

A sok-sok játékos tapasztalat során összehasonlítják a mennyiségeket, a ti segítségetekkel pedig ezután már szavakban is ki tudják majd fejezni a tapasztalataikat.

 

 

  • Töltsetek meg egy kancsót és tippeljétek meg, mennyi poharat tudtok teletölteni belőle! Aztán próbáljátok is ki!
  • Nagyobbaknak szóló feladat: kérd meg a gyerkőcöt, hogy csukja be a szemét, amíg te egy pohárból átöntöd a vizet egy másik edénybe. Jól hallhatóan kell csurognia! Ezután fogj egy lényegesen nagyobb, vagy kisebb poharat és azt is öntsd át egy edénybe. Melyik volt a nagyobb és melyik a kisebb pohár? (Vagyis melyik csurgást hallotta hosszabb-, melyiket rövidebb ideig?)
  • Ugyanezt a feladatot úgy is kipróbálhatjátok, hogy bekötött szemmel először egy kisebb, majd egy nagyobb pohárból kell meginnia a vizet. Melyik tartott tovább, vagyis: melyik volt a nagyobb pohár?
  • Versenyfeladat tesóknak: ki tudja hamarabb átmeregetni a vizet kanállal egyik edényből a másikba? Ha nagy a korkülönbség, a kanalak mérete is lehet különböző: nagyobb tesónak kisebb kanál jár!

 

Vizes játéktippeket itt is találsz!

 

Ha van még időtök játszani: töltsd le a vízzel kapcsolatos memóriajátékot! Nyomtasd ki és lamináld (vagy ragaszd kartonból kivágott négyzetlapokra) és már játszhattok is! Kicsiknél lehet a szabály az, hogy egyszerre 4  kártyát fordítunk fel. Aki párt talál, az a kártyák lefordítása után még egyszer fordíthat 4-et. Nagyobbaknál egyszerre csak 2-3 kártyát fordítsunk (persze így nehezebb a feladat). Az a győztes, aki több párt gyűjtött.

memória játék víz 1.

memória játék víz 2.

Készítsd el a víz világnapjával kapcsolatos játékokat is!

Legyél a Játéktár tagja!

 

Fedezzétek fel együtt a természet kincseit 5 érdekes játékon keresztül!

A kipróbált ötletekért ajándék is jár!