Barion Pixel
A kísérletezésről elsőre talán az iskolai fizika és kémia órák jutnak eszetekbe, vagy egy fehér köpenyes tudós a laboratóriumban. De elárulom nektek, hogy már az ovisokkal is szoktunk kísérletezni és ez a tevékenység mindig nagyon lelkessé teszi őket. Tulajdonképpen arról van szó, hogy kipróbálunk dolgokat és megfigyeljük, mi történik. A következő kísérletekben az a közös, hogy a vízhez kapcsolódnak, játékos formában nyújtva ismereteket a gyerekeknek. A vizes játékok nem csak érdekesek, hanem általuk a gyerekek jjátszva ismerkednek meg a víz tulajdonságaival.

 

Első kísérlet: hideg, vagy meleg?

 

Keressetek három olyan műanyag tálat, amelybe belefér a gyerkőc keze. Töltsétek meg mindhármat vízzel: az egyikbe jó hideg vizet tegyetek (mehet bele jégkocka), a középsőbe langyos vizet, a harmadikba pedig jó meleget. Tegye a kicsi a két kezét a két szélső edénybe (nagyon hideg és nagyon meleg) és tartsa ott egy percig. Ezután tegye be mindkét kezét a középsőbe. Kérdezd meg tőle, mit érez!

 

vizes játékok

 

Az egyik kezével melegnek, a másik kezével hidegnek fogja érezni ugyanazt a vizet. Vajon miért?

Amelyik keze először a jó meleg vízben volt, az most a langyos vizet jó hűvösnek érzi.

Amelyik keze a jéghidegben fagyoskodott, most szinte forrónak érzi a langyos vizet.

 

 

Már az oviban megismerkednek a gyerekek a testükkel, ezen belül az érzékszerveikkel. Ez a kísérlet nagyszerűen tudatosítja bennük, hogy a bőrünkkel érzékelni tudjuk a meleget és a hideget, ráadásul ezeknek különböző fokozatai is léteznek. Amikor a középső tálba teszik a kezüket általában meglepődnek, hiszen ritkán fordul elő, hogy ugyanazt a közeget egyik kezükkel hidegnek, a másikkal melegnek érzik. Ez a rácsodálkozás, a felfedezés izgalma  nagy hajtóerőt jelent a gyerekek számára a további tudás megszerzésének útján, ugyanis azok az ismeretek rögzülnek bennük igazán, amelyekhez pozitív élmények, örömteli felfedezések társulnak.

 

Második kísérlet: szétfolyó színek


Egy papír zsebkendőt lyukasszatok ki középen és a lyuk köré rajzoljatok filctollal színes köríveket! Töltsetek egy pohárba félig vizet és tegyétek a papírzsebkendőt a pohár tetejére! A lyukon dugjatok át egy másik papírzsepit, és várjatok türelmesen! Figyeljétek meg, mit történik!

 

kísérletek a vízzel

 

A lyukon átdugott papírzsebkendő felszívja a pohárban lévő vizet és átvezeti a pohár tetején lévő másik papírzsebkendőbe. A lyuk köré rajzolt színes vonalak szétfolynak, mert a víz hozzájuk is elér és feloldja a filctoll tintáját.

 


 

A  kisebbek elsősorban a színek neveit tanulhatják meg, a nagyobbacskáknak pedig elmagyarázhatjuk, hogy a víz (mivel folyékony) be tud folyni a papírzsepi rostjai közé, felszívja a nedvességet. Ezért tudjuk orrunk megtörlésére is használni.

 

 

  • Keressetek még olyan dolgokat, amik felszívják a vizet! Például: szivacs, szivacsos törlőkendő, különböző textil darabok, konyharuha, vékonyabb és vastagabb papírlap, papírtörlő. Melyik szívja fel leggyorsabban a vizet?
  • Próbáljátok egyik edényből a másikba áthordani a vizet szivacs segítségével. Mártsátok bele a szivacsot a vízbe, aztán csavarjátok ki a másik edénybe. Versenyezni is lehet!
  • Keressetek még folyékony dolgokat otthon (tea, szörp, citromlé, olaj, kakaó, tej, tusfürdő, sampon stb.) Ezeket is fel lehet itatni a szivaccsal?

 

 

Harmadik kísérlet: festés vizes lapra

 

Fogjatok egy rajzlapot, vagy vastagabb fénymásolópapírt és szivacs segítségével vizezzétek jó alaposan be. Ezután ecset segítségével csöpögtessetek rá jó híg festéket (tempera, vagy hobbifesték adja a legszebb árnyalatokat). Gyönyörű lesz, ahogyan szétterülnek a pacák a vizes lapon! Használjatok 3-4 féle színt, így igazán csodálatos képeket készíthettek!

 

 

Készítsd el a víz világnapjával kapcsolatos játékokat is!

Legyél a Játéktár tagja!

Tudd meg, hogy melyek óvodás gyermeked legfontosabb képességei, amelyek fejlődésére szülőként nagyon fontos odafigyelned!

Olvasd el az egyszerű tippeket, amelyeket tehetsz érte a mindennapokban!